2p

A Magyar Telekom meghirdette részvény-visszavásárlási aukcióját, amelynek során legfeljebb 14,6 milliárd forint összértékben tervez részvényeket visszavásárolni a távközlési vállalat részvényeseitől - jelentette be a cég a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken.

A részvényesek mérlegelésük szerinti áron és mennyiségben ajánlhatják fel a részvényeiket a társaság részére megvételre az ajánlatgyűjtési időszakban, május 25-én. A részvényesek az aukciós rendszerhez hozzáféréssel rendelkező  szolgáltatón keresztül tehetnek eladási ajánlatot.

Kíváncsian várjuk, mit hoz ez az akció. Fotó: MTI/Mohai Balázs
Kíváncsian várjuk, mit hoz ez az akció. Fotó: MTI/Mohai Balázs

A részvények megvásárlása a legalacsonyabb ajánlattételi árszintről indul és legfeljebb a meghatározott keretösszegig tart. Az árlépésköz 1 forint, amely eltér a BÉT szabályozott piacán alkalmazott 0,5 forintos szinttől - írták.

A társaság által fizetett részvényenkénti ár nem haladhatja meg a 2022. évi egyedi auditált beszámolóban szereplő egy részvényre jutó sajáttőke értékét, azaz részvényenként 691,5 forintot. A társaság ezen árfolyam és a beérkezett ellenajánlatok figyelembevételével belátása szerint meghatározza az elfogadott legmagasabb árszintet. A teljesítés napja a tranzakció napját követő második tőzsdei kereskedési nap (T+2).

Tavaly a társaság részvény-visszavásárlási aukcióján a bejelentett maximális 14,6 milliárd forint értékben fogadott el eladási ajánlatokat 426 forintos átlagáron, a legmagasabb árszint 434 forint volt.

A Telekom részvényeivel a BÉT prémium kategóriájában kereskednek, legutóbbi záróára 425 forint volt, az elmúlt egy évben a részvények legalacsonyabb ára 276 forint, a legmagasabb 432 forint volt.

(MTI)

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45870 45320 46140 +1,26% 0 0 10 570 998 730 HUF 2026-09-25 17:08:37
MOL 5150 5150 5260 -1,90% 0 0 2 245 141 420 HUF 2026-09-25 17:05:19
MTELEKOM 2540 2536 2558 -0,16% 0 0 653 994 800 HUF 2026-09-25 17:05:21
RICHTER 12480 12460 12690 -1,34% 0 0 2 127 025 090 HUF 2026-09-25 17:05:23
OPUS 282 275 284 +0,89% 0 0 19 227 815 HUF 2026-09-25 17:05:21
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mosolyoghat, ha meglátja, mennyibe kerül az euró!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 18:45
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Szomorúan vonulhatnak víkendezni a pesti brókerek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:42
A medve uralkodott a hazai tőzsdén a hét utolsó kereskedési napján.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett New Yorkból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 16:17
Kinyitott a tengerentúli tőzsde, friss olaj- és gázárak érkeztek.
Részvény / Deviza / Áru Valami fontos zajlik a pesti parketten
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:44
Mínusszal indult a nap, aztán pluszba fordult.
Részvény / Deviza / Áru Magához tért a reggeli kómából a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 11:42
A reggeli mínuszok után már kisebb emelkedés látható a hazai tőzsdén. A blue chipek a Mol kivételével pluszban vannak.
Részvény / Deviza / Áru Kriptoparadicsom lehetnénk a szektor fidesztelenítése után?
Eidenpenz József | 2026. szeptember 25. 10:21
Sorra jönnek vissza a korábban elüldözött cégek a magyar kriptópiacra, de még egy kézen meg lehet őket számolni. Sok magyar kriptós külföldre költözött, például Máltára vagy Paraguayba a szabályozás és az adózás miatt, miközben a hazai adókulcs a környező országokhoz képest magasnak számít az ágazatban.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt erős a kezdés a tőzsdéken itthon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:19
Elindult a pénteki kereskedés. A BUX pár pontos csökkenéssel kezdte a reggelt, míg Európában vegyes a kép. Emelkedik az arany és az olaj ára is, a gáz ára viszont lejjebb ment.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírtak a részvényekkel amerikában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:46
Bár a Nasdaq minimális pluszban zárt, összességében nem jó hangulatú kereskedés jellemezte az amerikai tőzsdét csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Befutott a forintzárás, ennyiért adják az eurót
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:20
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Ma semmi sem menthette meg a magyar piacot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 494,39 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 151 507,86 ponton zárt csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG