7p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Egy magyar tulajdonú és vezetésű, észtországi bejegyzésű vállalkozás saját kriptodevizát indított, amely mögött aranyfedezet van, így értéke stabilizált. Szigorúan szabályozott szolgáltatásra törekszenek, a klasszikus kriptodevizák névtelenségét névre szóló számlákkal cserélik fel, ami azonban védi a tulajdonosokat. A sebessége pedig a bitcoin vagy az ether rendszerének sokszorosa.
A BlockBen vezetői

Arany alapú, fizetési és befektetési célú kriptodevizát dolgozott ki egy magyar érdekeltségű, észt bejegyzésű vállalkozás, a BlockBen. Az aranyletét fizikailag egy angol nagykereskedő cég zürichi széfjeiben található. A lehetőség megvan a fizikai kikérésre, de ezt a költségek miatt csak nagyobb mennyiségben éri meg. Erre tudunk árajánlatot adni – mondták el a cég sajtótájékoztatóján.

Más arannyal fedezett kriptodeviázákhoz képest nagyon prudens, jól auditálható rendszert kínálunk. Az ügyfélvédelmet másoknál sokkal prudensebben tudjuk biztosítani, az anonimitás ki van zárva. Az ügyfelek név szerinti nyilvántartásának köszönhetően rendkívüli esetekben rendelkezhetnek a nevükön nyilvántartott arannyal. Kompetitív árazást is sikerült kialakítanunk – mondták el.

Régóta vannak a piacon aranyfedezetű kriptodevizák, ennyire szabályozott környezetben és transzparensen azonban egyik sem működik – állítják.

Külföldről hazatérő magyarok

A BlockBen magyar tulajdonú, észt bejegyzésű cég, erre azért volt szükség, mert a globális szabályozás a blokklánccal kapcsolatban hiányos. Olyan európai országot szerettek volna, amelyben a szabályozás már megfelelő – mondta el Bodnár Viktor vezérigazgató. Nehéz a kriptodevizák, blokklánc terén megfelelő, minden részterülethez értő szakembereket találni, sokan közülük külföldről hazatérő magyarok.

A kriptodevizák kapcsán számos probléma merült fel az idők során, különösen tavaly év végén, ezek egy részére egy eszközalapú kriptovaluta nagyon jó választ tud adni. Ez az év az eszközalapú kriptók éve lehet – mondta a szakember.

Két kriptó egyért

A cég rendelkezik virtuális valutapénztári engedéllyel, nemesfém– és ékkő-kereskedelmi engedéllyel és virtuális valuta pénztárca (wallet) szolgáltatásra vonatkozó engedéllyel is – hangzott el. Krocsek Attila igazgató szerint a cégnek saját blokklánca, adatbázisa, infrastuktúrája van, az egész egy saját vállalati platform keretén belül zajlik.

A rendszerben két kriptodeviza van: a blockstock a tranzakciók “validációjában” (hitelesítésében) vesz részt, hasonlóan az Ethereum lánc erre a célre szolgáló speciális kriptodevizájához. A másik a blocknote, a aranyhoz kötött. A Bocknote-rendszer első szintjén az arany, mint fedezet helyezkedik el, de a bloklánc bővíthető, más kriptodevizákat is létre lehet hozni rajta másfél eszközfedezettel (pl. műkincsek).

Olcsó aranyvétel?

Egy blocknote kriptodeviza értéke egy század gramm arannyal egyenlő, ez jelenleg mintegy 130 forint. Aki blocknote-ot vásárol, az lényegében fizikai aranyat vásárol, amit a saját nevén tartanak nyilván. (A rendszerben való regisztráláshoz számos személyes adatot is meg kell adni, bankszámlaszám, lakcím stb. – a szerk.)

A kriptodeviza így online fizetési lehetőséget is kínál, de az aranyba való befektetést is megkönnyíti létrehozói szerint. Ha valaki fizikai aranyat vásárol, akkor ugyanis magas, másutt “esetenként 30-40 százalékos felárat is fizethet érte” – mondta Krocsek Attila. (Máskor esetleg csak pár százalékot – a szerk.)

Ennyi a jutalék

A blocknote-eladások után 2,2+0,6 százalék jutalékot számítanak fel, ebből az utóbbi tétel egy Gold Pool nevű közös alapba kerül, ami az üzleti modellt működteti, a blockstock-tulajdonos befektetőket illeti. A blockstock egy spekulatív eszköz magas kockázattal, a befektetők részvény-szerűen részesednek a rendszer hasznából.

A Blocknote hosszú távon piacvezetővé szeretne válni az aranyfedezetű kriptodevizák terén. Szerzői szerint “menekülő kriptovalutának” is alkalmas, amelynek értéke stabil, amint a tipikusan menekülőeszköznek számító aranyé is.

Hiteles könyveléssel

Fazekas Imre vezető fejlesztő szerint a való világ problémáira szabták kriptodevizájukat, amely a “végrehajtható jog” szabályain alapszik. Egy jogilag is végrehajtható üzleti modell számítástechnikai kivitelezéséről van szó.

Szabó András informatikai igazgató szerint szükséges, hogy a rendszerről bizonyítható legyen, hogy nagy biztonságot nyújt, ami a banki rendszerekhez hasonlítható. “Hiteles könyvelés blockchain alapokon” – ez a rendszer egyik alapja. Szükség van arra, hogy a rendszer módosíthatatlan legyen, az adatokhoz ne férhessen hozzá senki, aki módosíthatná a rendszert.

Kell a sebesség

A blocknote rendszere a  blokklánc szintjén módosíthatatlan, hamisíthatatlan, a jövőben nem lesz szükség évi többszöri auditálásra – hangzott el. Az analitikus rendszer és a főkönyv (mérlegkimutatás) között konzisztens kapcsolat legyen, a rendszer auditálható, a jogszabályoknak megfelelő kell legyen.

A kriptodevizák egyik hiányossága gyakran a sebesség, a blocknote-rendszer másodpercenként ezer tranzakciót tud mozgatni, ami már a banki rendszerekhez mérhető. (Jelenleg a bitcoinnál ez 2-4, az Ethereum-rendszerben 15-20 tranzakció másodpercenként. De szinte minden létező kriptodevizánál dolgoznak a sebesség növelésén, a “skálázhatóságon” – a szerk.) A két kriptodeviza közül a blocknote kriptotőzsdére való bevezetésén dolgoznak, a blockshare-nél ezt nem tervezik.

Hol marad a magyar szabályozás?

Az észt szabályozás szerint nincsen szavatolótőke-előírás a hasonló vállalkozásokra. A cég nagy összegeket költött el a fejlesztésre saját forrásból, a pontos összeget üzleti titokra hivatkozva nem nevezték meg.

A cég vezetői kifejezték reményüket, hogy a tavaszi G20-találkozó után – ahol a résztvevők a kriptodevizák szabályozása mellett foglaltak állást – a magyar hatóságok is ebbe az irányba mozdulnak majd el. (A Wikipediának az egyes országok kriptodeviza-szabályozásáról szóló aloldalán Magyarországról csak annyi van, hogy az MNB időnként óv tőlük – a szerk.)

A Tether-sztori, Winklevoss-ék és a bitcoin

A kriptodevizák kritikusainak egyik legfőbb érve, hogy azok ára rendkívüli módon ingadozik, így nem alkalmas semmi értékének a mérésére. Egy másik, hogy “nincs mögöttük semmi”, garancia, védelem, valamiféle kézzelfogható, belső érték. A vita régi és bonyolult, az egyik megoldást az úgynevezett stablecoin-ok (“stabil kriptodevizák”) jelentik.

Ezek árát valamilyen módon stabilizálják, amire van többféle módszer, a legismertebb az eszközalapú kriptodeviza. Például deklarálják, hogy dollárt (eurót, aranyat stb.) helyeznek letétbe, és a kriptodeviza bármikor át/visszaváltható az adott eszközre.

Ennek a csoportnak legismertebb szereplője a dollárra váltható tether, amely ma is a nyolcadik legnagyobb piaci kapitalizációjú kriptodeviza 1,8 milliárd dollárral, 99,35 centes darabonkénti árfolyammal. De szinte állandóan támadják és kétségbe vonják a fedezet meglétét, sőt árfolyam-manipulációs eszköznek állítják be a bitcoin-piacon. Nemrég az árfolyama is megrendült egy rövid időre, jelentősebben elvált az egy dollártól. Emiatt sorra indítják a konkurens “stabil kriptókat”, például a Facebook kapcsán elhíresült Winklevoss-fivérek is Gemini dollár néven.

A Blocknote részben ezekhez a stablecoin-okhoz hasonlít. Részben talán a Ripple céghez és annak XRP nevű kriptodevizájához, amely egyfajta hidat képez a bankrendszer és a kriptovilág között.

Előadás a tetherről. Néha kissé ferde a pálya. (Fotó: Tether, Twitter)

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41850 41660 42190 +0,12% 0 0 9 668 388 450 HUF 2026-11-02 17:10:45
MOL 4950 4940 5020 -1,00% 0 0 2 436 842 491 HUF 2026-11-02 17:06:17
MTELEKOM 2876 2790 2878 +2,71% 0 0 1 638 034 806 HUF 2026-11-02 17:10:58
RICHTER 13000 12730 13080 +0,39% 0 0 1 406 060 890 HUF 2026-11-02 17:05:21
OPUS 192 190 201 -1,94% 0 0 44 567 613 HUF 2026-11-02 17:05:20
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Helyrehozza-e a Tisza kormány az előd-kormányok húsz éves jogsértését?
Zelei Béla | 2026. november 2. 18:53
A 2027-es költségvetési tervek megismerése után sem felhőtlen a kárpótlásijegy-tulajdonosok öröme.
Részvény / Deviza / Áru Nézze, hogyan kezdte a forint a novembert
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:40
Erősödött a forint a főbb devizákkal hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Budapestig ért az amerikai befektetők derűje
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 17:48
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 72,68 pontos, 0,05 százalékos emelkedéssel 145 330,02 ponton zárt hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru Mit láthatnak a befektetők? Kitört az optimizmus egy nappal az amerikai félidős választások előtt
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 16:01
Kiváló hangulatban kezdték el a hétfői kereskedést az amerikai befektetők. Eközben az olajárak óriásit zuhannak.
Részvény / Deviza / Áru 70,7 millió eurós tőkeígérvénnyel indulhat az O3 Partners megújulóenergia-infrastruktúra alapja
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 15:34
Két nagy intézményi befektető írt alá befektetési vállalást az ELO3 Green Energy Fundban – az alap célmérete 100 millió euró.
Részvény / Deviza / Áru Lehangoló képet nyújt eddig a magyar tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:53
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a mínusz 1,28 pontos nyitás után csökkent hétfőn kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Megugrott a forgalom a magyar tőzsdén, az OTP uralta a kereskedést
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 12:54
Jelentősen élénkült a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén októberben: a részvénypiac havi forgalma 24 százalékkal, 701,8 milliárd forintra emelkedett szeptemberhez képest. A napi átlagos kereskedési volumen közel 30 százalékkal, 33,4 milliárd forintra nőtt. A fokozott befektetői aktivitás ellenére a BUX index minimális csökkenéssel zárta a hónapot – közölte hétfőn a BÉT.
Részvény / Deviza / Áru Az OTP és a Magyar Telekom húzza a BUX-ot
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:42
A minimális csökkenéssel induló BUX hétfő délelőtt már 0,41 százalékos emelkedésben volt. A vezető részvények közül az OTP és a Magyar Telekom erősödött, miközben a Mol és a Richter veszített értékéből.
Részvény / Deviza / Áru Súlyos bűnözési hullám a kriptóknál – lehet védekezni?
Eidenpenz József | 2026. november 2. 10:21
A Binance múlt heti drámája után, de már korábban is az lehetett az ember benyomása, hogy egyetlen lépést sem lehet tenni a kriptovaluta-piacon, mert folyton meghekkelik, kirabolják a befektetőket. Szinte mindennaposak a súlyos károkat okozó incidensek, de a helyzet – eddig – nem feltétlen romlott. Mindenképp érdemes áttekinteni, milyen védekezési módszereket érdemes alkalmazni a károk elkerülése érdekében.
Részvény / Deviza / Áru Nehezen indult a november a tőzsdént
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 09:32
Vegyesen indult a hét az európai tőzsdéken, a BUX minimális csökkenéssel nyitott. Eközben jelentősen esett az olaj és a földgáz ára, miután enyhültek az Iránnal kapcsolatos geopolitikai aggodalmak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG