5p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Érdekes adat látott napvilágot, amelyből kiderült, hogy az utóbbi hónapokban melyik szektor volt a legnépszerűbb a befektetők körében. Az adatok olyan folyamatra mutatnak rá, ami a korábbi évekhez képest akár trendfordulót is jelenthet.

Az utóbbi évek tőzsdei szárnyalása többé-kevésbé általános volt, az éllovas szektornak ugyanakkor a technológia számított. Aki rendszeresen szokott befektetési témájú cikkeket olvasni, az vélhetőleg találkozott a szektor nagyágyúinak kezdőbetűjéből képzett FAANG szóval, amely a fék nélküli tőzsdei áremelkedés szinonimájává vált. A Facebook, az Amazon, az Apple, a Netflix és a Google (Alphabet) mind-mind olyan teljesítményt nyújtott, amellyel képtelenség volt felvenni a tempót. Ezek a nagyvállalatok viszont a legutóbbi időszakban már nem tudtak új történelmi csúcsokat dönteni. A szektorból ilyen teljesítményre egyedül a Microsoft volt képes, miközben a többi nagy reprezentáns tőzsdei kurzusa elkezdett lefele csordogálni.

A technológia cégek helyett a befektetők egy elfeledett, és az erős konjunktúra idején lesajnált szektor felé fordultak. A Marketwatch cikke szerint ugyanis most a közszolgáltatók részvényei iránt ugrott meg a kereslet, ami a vállalatok árfolyamában is tükröződik. A tech papírok év elejei szárnyalása miatt a január 1. óta számított hozama még mindig a legerősebb, meghaladja a 30 százalékot. Ettől azonban immár alig marad el a közszolgáltatók papírjainak az első kilenc hónapban feljegyzett 25 százalékos megugrása.

Konjunktúra idején nem fizet jól vízművek

Arról azért nem szabad megfeledkezni, hogy a mostani tőkemozgások nem feltétlen annak szólnak, hogy a telefon-, gáz vagy vízszolgáltató vállalatokban olyan komoly növekedési potenciál lenne. Sokkal inkább szól a dolog arról, hogy az immár tíz éve tartó szárnyalásban számos más szektor túl drága lett, míg ez a „lemaradó” iparág relatív alulértékelt. Jellemző egyébként, hogy ha a 10 éves hozamokat vetjük össze, akkor közel 400 százalékos hozamot felmutató technológiai ágazati átlagtól jócskán elmarad a közművek 230 százalékos hozama. Ez egyébként a két nagy tőzsdei mutató, a Dow (259%) és az S&P 500 (252%) teljesítményét is alulmúlja. Általánosságban leszögezhető tehát, hogy közművállalatok hosszú távon ugyan stabil hozamot biztosítanak, de nem tudnak versenyre kelni a leggyorsabban növekvő vállalatokkal.

Van viszont a közművállalatoknak egy nagy előnyük, ami a mostani helyzetben különösen vonzóvá teszi őket a befektetők szemében. Ez pedig az, hogy ugyan mérsékeltebb növekedésre képesek, ám eközben az eredményhányaduk is kiszámítható. Ennek egy számottevő részét pedig kifizetik osztalékként.

Komoly kultúrája van az osztaléknak a tengerentúlon

A tőzsdei befektetések alapvetően kétféle módon eredményezhetnek hasznot, egyrészt az árfolyamok emelkedése révén, másrészt a vállalati nyereségek után fizetett osztalékból. Amikor tőzsdézésről beszélünk gyakran még a szakemberek is kizárólag az árfolyamok változása révén elérhető hozamban gondolkodnak.

Az árfolyamváltozásra való spekulációhoz képest egészen más befektetői attitűdöt igényel ugyanakkor az osztalékvadászat. El kell tudni ugyanis vonatkoztatni a naponta változó árfolyamoktól, és azt csak abban a kontextusban szabad vizsgálni, hogy a vállalat által megtermelt és osztalékként kifizetett összeghez hogyan aránylik. Az intézményi befektetők számára, ahol befektetési stratégia, komoly előírások vannak, ez sokkal kényelmesebb módszer, mint az árfolyamnyereségre rástartolni. Számukra egy másik addicionális előnnyel is jár ilyen papírokat tenni a portfóliójukba, mégpedig az, hogy az értékelésük kevésbé hektikusan változik. A közművállalatok árfolyammozgása ugyanis kevésbé erőteljes, mint mondjuk egy biotech, vagy egy IT vállalaté.

Az a tény, hogy világszerte, így az Egyesült Államokban is történelmi mélypontok környékén állnak az állampapír hozamok, sok befektetőt terel más irányba. Ilyen a magasabb osztalékhozammal kecsegtető közművállalatok is, amelyek közül sok 4-5, vagy akár még ennél is magasabb osztalékhozammal kecsegtet. Természetesen a kockázat is magasabb, de az 1,6 százalék alatt lévő 10 éves amerikai kötvényekkel szemben ezek már versenyképes hozamnak számítanak.

Ráadásul könnyen lehet, hogy az amerikai kamatlábak még alacsonyabbak lesznek. A jegybank, a Federal Reserve (Fed) komoly nyomás alatt van, hogy folytassa kamatcsökkentési ciklusát, mivel a legutóbbi gazdasági jelentések a növekedés lassulását mutatják. Legutóbbi, szeptemberi kamatdöntő ülésén a Fed 25 bázispontot vágott, és annak elnöke, Jerome Powell azt ígérte, hogy amennyiben szükséges tovább fognak lazítani. Könnyen lehet, hogy a gyenge konjunktúra mutató és a magánszektor munkahelyteremtésének lassulása hozzá fog járulni ahhoz, hogy a Fed más fejlett gazdaságok központi bankjait követve csökkentse a kamatokat, és újabb kötvényvásárlási programot jelentsen be, ez pedig újabb lendületet adhat a közszolgáltató cégek árfolyamának.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41750 41110 42200 -0,24% 0 0 11 510 135 430 HUF 2026-11-03 17:06:17
MOL 5050 4942 5065 +2,02% 0 0 6 188 456 823 HUF 2026-11-03 17:12:04
MTELEKOM 2930 2860 2930 +1,88% 0 0 1 085 639 684 HUF 2026-11-03 17:07:18
RICHTER 13000 12840 13070 0,00% 0 0 2 603 442 380 HUF 2026-11-03 17:05:52
OPUS 196 190 196 +2,50% 0 0 9 283 966 HUF 2026-11-03 17:05:05
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Demokrata vihar előtti csendben zártak az amerikai tőzsdék
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 07:44
A jelentős Demokrata győzelem előtti kereskedésben, vegyesen teljesítettek az amerikai tőzsdeindexek.
Részvény / Deviza / Áru A forintot nem viselte meg Trump kirohanása
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 06:51
A forint nem reagált érdemben az amerikai választási eredményekre. 
Részvény / Deviza / Áru A csepergő eső sem mosta el a forintot
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 19:10
Vegyesen alakult a magyar fizetőeszköz árfolyama a főbb devizákkal szemben kedden estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Két legény volt talpon ma a BÉT-en
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 17:52
A Mol és a Magyar Telekom húzta fel a BUX-ot – mondta Takács András, az Equilor Befektetési Zrt. részvényelemzője kedden az MTI-nek. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 745,42 pontos, 0,51 százalékos emelkedéssel, 146 075,44 ponton zárt kedden.
Részvény / Deviza / Áru Fittyet hánytak az amerikai tőzsdék a félidős választások reggelére
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:23
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok kedden.
Részvény / Deviza / Áru Hasítanak a Mol-papírok
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 14:44
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 2,85 pontos nyitás után emelkedett kedden kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Kíméletlen mészárlás: ilyen súlyos csapás rég nem érte az aranyat és az ezüstöt
Czwick Dávid | 2026. november 3. 14:28
Amíg Ön őszi szünetre vonult, vagy éppen halloweeni mulatságban töltötte az idejét, addig megnyílt a föld az árupiacon, amit főleg a nemesfémek szenvedtek meg. Az arany unciánkénti világpiaci ára kőkeménynek hitt szintet bukott el, de az ezüst még rosszabbul járt. Utóbbi piacán ráadásul egy vészjósló mutató is bejelzett. De elérték-e a gödör alját a legfontosabb nemesfémek? Vagy újabb lejtmenetre kell készülni? Ezekre is keressük a választ.  
Részvény / Deviza / Áru Gyanúsan nagy a csend a pesti kereskedők körében
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 12:54
Forgalom is alig volt a Budapesti Értéktőzsde keddi kereskedési napjának első félidejében.
Részvény / Deviza / Áru Mentőövet dobtak az ipari óriások tegnap Amerikának
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 08:38
Újabb gyatra napot tudtak le a tengerentúli piacok, csak a Dow Jones erősödött.
Részvény / Deviza / Áru Nem lesz jobb a kedve, ha rápillant a forintra – ennyit ér kedd reggel
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:53
Így változott este óta a helyzet a bankközi devizapiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG