3p
Egész héten rossz hangulat uralkodott a piacokon, ez igaz volt a magyar tőzsdére is. Az EKB elnök Mario Draghi szavaira komoly zavar alakult ki a befektetőkben, ami további esést eredményezett. Új szereplőt köszönthetünk hamarosan a magyar prémium kategóriában, hamarosan kereskedhetünk a Waberer's papírjaival is. Heti összefoglaló.

Növekvő forgalomban esett a héten a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX, pénteken 35 205,42 ponton fejezte be a kereskedést, ami 394,09 ponttal, 1,11 százalékkal marad el az előző hetitől. A héten a részvénypiac forgalma 47,54 milliárd forint volt, szemben az előző heti 38,88 milliárd forinttal, a vezető részvények vegyesen teljesítettek.

Draghi rontotta a kedvet

A blue chipekről nem érkeztek piacmozgató hírek, ezért a BUX index a hétfői oldalazó mozgás után a romló nemzetközi hangulatra reagálva esésbe kezdett, amelynek mértéke az enyhe szerdai korrekció után csütörtökön volt a legintenzívebb. Az esés leginkább Mario Draghi, az Európai Központi Bank (EKB) elnökének keddi beszédével magyarázható, ami okozott némi zavart a részvény- és devizapiacokon. Az üzenetet számos piaci szereplő úgy értelmezte, hogy az EKB a vártnál korábban kezdheti az európai eszközvásárlási program leépítését, illetve a kamatemelési ciklust.

A beszédet követően jelentősen erősödött az euró árfolyama, és az európai részvényindexek lefelé indultak. Szerdán az EKB alelnöke árnyalta a helyzetet, de a pesszimizmus a hét második felében is jellemezte a piacokat.

Draghi beszélt - ha pár szóból ekkora zakó lett, mi lesz, ha kamatot is emel? Részletek >>>

Nem sikerült jó kedvre derülni

A héten az OTP és a Richter is vásárolta a saját részvényeit, ezek némileg támogatták a két nagy papírt, de az általános negatív hangulatot nem tudták megfordítani.

Az általános piaci esésben a BUX-hoz képest felülteljesítő volt a Zwack Unicum Nyrt., ahol a társaság éves közgyűlése jóváhagyta az igazgatóság által előterjesztett javaslatot, így részvényenként 1050 forintot fizet ki a tulajdonosoknak, az osztalékfizetés július 21-én kezdődik. A vállalat az alaptőke megemeléséről is döntött.

Új szereplő a porondon

A héten lezárult a Waberer's International Nyrt. részvénykibocsátásának jegyzési időszaka, a részvények értékesítési árát 5100 forintban határozták meg. A kereskedés a vállalat papírjaival jövő hét csütörtökön indul, a teljes tranzakció megközelítőleg 90 milliárd dollár.

Nagyobb tőzsdei durranásra számítottunk - kisebb lesz a likviditás a vártnál. Részletek >>>

A cég piacitőke-értéke alapján az ötödik legnagyobb szereplő lehet a Budapesti Értéktőzsdén - olvasható az Equilor Befektetési Zrt. egész hétre vonatkozó tőzsdei elemzésében.

Így teljesítettek a nagyok

A blue chipek közül a legnagyobb mértékben, 0,43 százalékkal a Magyar Telekom erősödött, a pénteki kereskedést 472 forinton fejezte be, a heti forgalma 1,46 milliárd forint volt.

Friss adatokért kövesse a Privátbankár.hu árfolyam oldalát >>>

A Richter árfolyama 0,38 százalékkal emelkedett, a hét utolsó napján 7067 forinton zárt, heti forgalma meghaladta a 8,82 milliárd forintot.

Az OTP árfolyama 2,00 százalékkal gyengült, a papír 9050 forinton fejezte be a kereskedést, heti forgalma több mint 23,97 milliárd forint volt.

A Mol 2,32 százalékot veszített az értékéből, a kereskedést 21 225 forinton zárta, heti forgalma meghaladta a 9,45 milliárd forintot.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 2579,10 ponton zárt pénteken, 94,18 ponttal, 3,79 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41240 40250 41390 +0,10% 0 0 26 695 999 950 HUF 2026-11-06 17:07:37
MOL 4816 4812 4980 -3,33% 0 0 4 895 307 706 HUF 2026-11-06 17:05:29
MTELEKOM 2902 2822 2940 +1,11% 0 0 3 155 050 676 HUF 2026-11-06 17:05:13
RICHTER 12870 12820 12980 -0,77% 0 0 3 832 400 580 HUF 2026-11-06 17:05:07
OPUS 208 200 212 +3,99% 0 0 62 047 090 HUF 2026-11-06 17:05:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mol-rekord, OTP-kockázat: mi jöhet a két magyar tőzsdei óriásnál?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 21:14
A negyedik negyedévben már visszaesés jöhet a Molnál a harmadik negyedévhez képest, az OTP-t viszont nem rengeti meg a paraguayi bank csődje.
Részvény / Deviza / Áru Ennyivel lett olcsóbb az euró reggel óta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:35
A svájci frank árfolyama reggel megközelítette a 400-at, a nap végére viszont ebben az összevetésben is erősödött a forint.
Részvény / Deviza / Áru Tovább zuhant a Mol-árfolyam, az OTP javított a nap végére
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:10
Délután még veszteséggel állt, a pénteki kereskedési nap végére viszont plusszal zárt az OTP. A Mol 3,33 százalékos esést könyvelhetett el.
Részvény / Deviza / Áru Beestek az európai tőzsdék, a Wall Streeten több index is plusszal nyitott
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:10
A frankfurti tőzsde több mint 2,5 százalék, a londoni tőzsde pedig 2 százalékot meghaladó veszteséggel áll pénteken délután.
Részvény / Deviza / Áru Sokan fognak jókorát bukni az Anthropic-részvényen?
Eidenpenz József | 2026. november 6. 15:32
Mindenki nagyon készül az Anthropic részvénykibocsátására, amelynek van esélye a világcsúcsra. Ám a csütörtöki zuhanások fényében kérdéses, megtartják-e ebben a hónapban. A kisbefektetőknek akkor is számos módjuk lesz a beszállásra, hogyha nem jegyezhetnek, de egyik kockázata nagyobb, mint a másiké. Eladni vagy tartani? Részvény vagy forró krumpli?
Részvény / Deviza / Áru Délutánig a Mol a nap vesztese a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:16
Több mint 2,5 százalékot esett az árfolyam pénteken, az OTP-papírok értéke is lefelé tart.
Részvény / Deviza / Áru Megérkezett a medve a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:56
A magyar papírokat is magával rántotta a nemzetközi hangulat.
Részvény / Deviza / Áru Budapestet és Európát is elérte a tőzsdei zuhanás
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:49
Körülért a világon a New Yorkból indult hullám, vöröslenek az árfolyamok világszerte.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan reagál a forint az amerikai tőzsdei összeomlásra? Itt vannak a friss péntek reggeli árfolyamok
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:46
Dráguló devizák.
Részvény / Deviza / Áru Eltűnt 2,5 ezer milliárd dollár az amerikai tőzsdéről
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:20
Zuhanórepülés a technológiai részvények piacán.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG