3p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Gyengüléssel zártak szerdán a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói, miután az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) a várakozásoknak megfelelően ismét változatlanul hagyta az irányadó dollárkamatot.

A 30 vezető iparvállalat Dow Jones indexe 768,58 ponttal, 1,64 százalékkal 46 224,68 pontra gyengült. Az S&P 500-as mutatója 90,81 ponttal, 1,35 százalékkal lett kevesebb, 6625,38 ponton zárt. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 327,11 ponttal, 1,46 százalékkal 22 152,42 pontra esett.

Árfolyam

A részvénypiaci csökkenés hátterében a közel-keleti háború mellett az játszott szerepet, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő intézet, a Fed a várakozásoknak megfelelően nem változtatott az alapkamaton, ami maradt a 3,5-3,75 százalékos sávban.

A közlemény megjegyzi, hogy sok a bizonytalanság, de a közel-keleti fejlemények amerikai gazdaságra gyakorolt hatását még nehéz megítélni. A jegybankot irányító Jerome Powell a döntést követő sajtótájékoztatón is megerősítette, hogy egyelőre túl korai az iráni háború gazdasági hatásainak megítélése. Azonban a jegybank jó helyzetben van, hogy reagáljon a fejleményekre.

A Fed előretekintő kamatpályája nem változott. Idén 2,4, jövőre 2,3 százalékos gazdasági növekedéssel számol a testület. Decemberhez képest magasabb infláció (PCE infláció) várható az amerikai jegybank szerint, ami idén 2,7, majd 2,2 százalék lehet. Ez mindkét esetben a 2 százalékos cél feletti értéknek számít.

A védővámok a PCE maginflációt eddig 0,5 százalékkal emelték meg. A jegybank átnéz az olajár-sokkon, de csak akkor, ha az inflációs várakozások nem mozdulnak – írja tudósításában a Portfolio. Powell szerint a stagflációtól (magas infláció és recesszióba vagy annak közelébe süllyedő gazdaság) nagyon messze van az amerikai gazdaság.

A jegybank első embere megemlítette, hogy az elnöki mandátumának idén májusi lejártát követően is marad a Fed Kormányzótanácsában. Addig biztosan, amíg tart ellene az amerikai Igazságügyi Minisztérium büntetőjogi nyomozása.  

A vádak szerint Powell 2025-ben félrevezethette a Kongresszust a jegybank washingtoni székházának, az Eccles Buildingnek a többmilliárd dolláros felújítása kapcsán. A projekt költségvetése az eredetileg tervezett 1,9 milliárd dollárról végül 2,5 milliárd dollárra emelkedett. Bár a hivatalos vizsgálat a költségtúllépésekre és a transzparencia állítólagos hiányára koncentrál, a védők és a piaci elemzők jelentős része szerint a folyamat mögött inkább politikai motivációk sejlenek fel.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41970 41110 42200 +0,29% 41960 41970 6 593 390 030 HUF 2026-11-03 16:20:27
MOL 5015 4942 5065 +1,31% 5010 5015 3 316 594 558 HUF 2026-11-03 16:21:36
MTELEKOM 2906 2860 2910 +1,04% 2904 2906 840 527 570 HUF 2026-11-03 16:19:48
RICHTER 12990 12840 13070 -0,08% 12990 13000 909 614 110 HUF 2026-11-03 16:18:01
OPUS 195 190 196 +1,98% 195 196 7 183 384 HUF 2026-11-03 16:19:16
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Fittyet hánytak az amerikai tőzsdék a félidős választások reggelére
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:23
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok kedden.
Részvény / Deviza / Áru Hasítanak a Mol-papírok
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 14:44
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 2,85 pontos nyitás után emelkedett kedden kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Kíméletlen mészárlás: ilyen súlyos csapás rég nem érte az aranyat és az ezüstöt
Czwick Dávid | 2026. november 3. 14:28
Amíg Ön őszi szünetre vonult, vagy éppen halloweeni mulatságban töltötte az idejét, addig megnyílt a föld az árupiacon, amit főleg a nemesfémek szenvedtek meg. Az arany unciánkénti világpiaci ára kőkeménynek hitt szintet bukott el, de az ezüst még rosszabbul járt. Utóbbi piacán ráadásul egy vészjósló mutató is bejelzett. De elérték-e a gödör alját a legfontosabb nemesfémek? Vagy újabb lejtmenetre kell készülni? Ezekre is keressük a választ.  
Részvény / Deviza / Áru Gyanúsan nagy a csend a pesti kereskedők körében
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 12:54
Forgalom is alig volt a Budapesti Értéktőzsde keddi kereskedési napjának első félidejében.
Részvény / Deviza / Áru Mentőövet dobtak az ipari óriások tegnap Amerikának
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 08:38
Újabb gyatra napot tudtak le a tengerentúli piacok, csak a Dow Jones erősödött.
Részvény / Deviza / Áru Nem lesz jobb a kedve, ha rápillant a forintra – ennyit ér kedd reggel
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:53
Így változott este óta a helyzet a bankközi devizapiacon.
Részvény / Deviza / Áru Kilőtt az Apple, újabb rekord miatt dörzsölheti markát a cég
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:04
Rendkívüli eredményekről jelentett a világ egyik legértékesebb techcége. 
Részvény / Deviza / Áru Helyrehozza-e a Tisza kormány az előd-kormányok húsz éves jogsértését?
Zelei Béla | 2026. november 2. 18:53
A 2027-es költségvetési tervek megismerése után sem felhőtlen a kárpótlásijegy-tulajdonosok öröme.
Részvény / Deviza / Áru Nézze, hogyan kezdte a forint a novembert
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:40
Erősödött a forint a főbb devizákkal hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Budapestig ért az amerikai befektetők derűje
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 17:48
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 72,68 pontos, 0,05 százalékos emelkedéssel 145 330,02 ponton zárt hétfőn.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG