2p
A szíriai fokozódó helyzet lehet az oka, hogy az olaj és az arany iráni kereslet hirtelen megnövekedett. A cseh korona árfolyamgátját elengedték, de nincsenek szélsőséges mozgások. A tőzsdék lomhák, itthon az Appeninn és az FHB emelkedik. Továbbra is erős a lengyel zloty, lassan már csak a forint satnya a környéken.

Tegnap Trump elnök meglehetősen nagy határozottságot mutatott, amikor Szíriában odacsapott a civil áldozatokkal is járó gáztámadások kiinduló bázisára. A piacok kissé megijedtek, hogy a konfliktus nemcsak újra fellángol, hanem ki is szélesedik, de miután az amerikai elnök tájékoztatta orosz kollégáját és amúgy is jó viszonyra törekszik vele, nem valószínű, hogy tartósan romlana a helyzet.

WTI olaj

Az olaj ára mindenesetre felszaladt, a WTI 52,45 dollár, a Brent 55,60, így lényegében visszatért az év első két hónapjának szintjére, ahonnan múlt hónap elején esett nagyot. Az arany is feljebb került 10 dollárral, 1265 dollár most egy uncia.

A devizapiacon a legnagyobb érdeklődés a cseh koronát kíséri, melynek árfolyamgátját tegnap az előzetes jelzések után eltörölte a cseh jegybank. A korona erősödni is kezdett, de nem vég nélkül, mindössze egy-másfél százalékkal, vélhetően annak köszönhetően, hogy a jegybank ügyesen kontrollálja a folyamatot. A legerősebb pont 26,55 körül volt az euróhoz képest, most 26,70 az árfolyam.

Euró/cseh korona, az árfolyamgát eltörlése

A részvénytőzsdék alig mozdulnak, talán mert olyan hosszú a 8 éve emelkedő trend, hogy a befektetők számára egyszerűen nem léteznek rossz hírek. A főbb európai tőzsdék enyhe mínuszban vannak, de a napokban elért tetőknél alig kerültek lejjebb.

A BUX is mozdulatlan, de két papír, melyeknek alig van súlya az indexben, szépen emelkedik: az Appeninn bő két százalékkal 226 forintig, az FHB 1,7 százalékkal 529 forintig.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42970 42890 43400 +0,73% 42950 42970 8 004 818 190 HUF 2026-11-05 15:08:47
MOL 4990 4954 5090 -2,16% 4988 4998 3 292 441 576 HUF 2026-11-05 15:08:09
MTELEKOM 2888 2872 2938 -1,10% 2888 2892 810 781 576 HUF 2026-11-05 15:05:45
RICHTER 12980 12850 13000 +0,62% 12980 12990 468 968 940 HUF 2026-11-05 15:08:29
OPUS 206 196 214 -3,95% 206 207 24 627 085 HUF 2026-11-05 15:06:54
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG