2p

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 79,35 pontos, 0,18 százalékos csökkenéssel, 43 469,84 ponton zárt pénteken.

A részvénypiac forgalma 18,8 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta, hogy reggel jól indult a kereskedés, főleg a Kínából érkezett kedvező hírek befolyásolták a piacok hangulatát.

A Mol részvényeit az olajembargó miatti bizonytalanság fogta vissza. Fotó: MTI
A Mol részvényeit az olajembargó miatti bizonytalanság fogta vissza. Fotó: MTI

Később az OTP-papírok eladói nyomás alá kerültek, feltehetőleg az orosz-ukrán háború okozta bizonytalanság miatt, piacbefolyásoló hírek ugyanis nem láttak napvilágot - mondta.

Az elemző megjegyezte: a Richter amerikai partnere a várakozásoktól ugyan elmaradó, de kedvező számokat közölt, ami a papírok iránti keresleten is megmutatkozott.

"A Mol teljesítményét az olajembargóval kapcsolatos bizonytalanság fogta vissza" - húzta alá.

A Mol 12 forinttal, 0,39 százalékkal 3058 forintra csökkent, 2,3 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 230 forinttal, 2,09 százalékkal 10 800 forintra esett, forgalmuk 13,1 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 1,0 forinttal, 0,26 százalékkal 388,50 forintra erősödött, forgalma 115,5 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 195 forinttal, 2,80 százalékkal 7150 forintra nőtt, a részvények forgalma 3,1 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 4048,63 ponton zárt pénteken, ez 19,44 pontos, 0,48 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41650 41190 41890 -0,19% 41610 41660 5 173 196 270 HUF 2026-04-30 11:39:47
MOL 4132 4000 4132 +2,18% 4132 4136 955 774 102 HUF 2026-04-30 11:38:10
MTELEKOM 2488 2476 2500 +0,24% 2488 2490 334 645 246 HUF 2026-04-30 11:37:21
RICHTER 13080 12720 13170 +2,43% 13070 13080 601 794 170 HUF 2026-04-30 11:38:13
OPUS 322 295 322 +9,88% 322 323 74 415 902 HUF 2026-04-30 11:39:28
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Ki nyer ma? Naná, hogy a cápák!
Eidenpenz József | 2026. április 30. 11:33
Ki kaszál az előrejelzési piacokon – és ki fizeti a cechet? Mit árul el a Polymarket a tömegek „bölcsességéről” – vagy tévedéseiről? Egy friss kutatás kijózanító képet fest, a túlnyomó többség ugyanis veszít, és a nyereség szinte teljes egészében egy szűk, profi elit zsebében landol. Eközben a piac összességében mégis meglepően jól jósolja meg a jövőt.
Részvény / Deviza / Áru Enyhe emelkedéssel indult a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 09:27
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe minimális emelkedéssel kezdte a kereskedést.
Részvény / Deviza / Áru Fordulat a devizapiacon: gyengüléssel ébredt a forint
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 07:25
Gyengüléssel indult a csütörtöki kereskedés a forint számára a nemzetközi devizapiacon: a magyar fizetőeszköz az előző délutáni jegyzéshez képest valamennyi meghatározó devizával szemben veszített értékéből.
Részvény / Deviza / Áru Így reagált a tőzsde a Fed kamatdöntésre
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 06:19
Vegyesen zártak a New York-i tőzsde főbb mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Nem jött jó hír a forintról, nézze meg az árfolyamot!
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 18:58
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben szerdán kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru A Richter sem tudta feltornázni a BUX-ot
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 18:04
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 221,67 pontos, 0,17 százalékos csökkenéssel, 132 633,84 ponton zárt szerdán.  
Részvény / Deviza / Áru Alaposan beragadt az arany, de a legrosszabb még csak most következhet
Czwick Dávid | 2026. április 29. 16:46
Hosszabb ideje egy szűkebb ártartományban mozog a legkedveltebb nemesfém világpiaci jegyzése. A mostani együttállás alapján pedig ez egy még rosszabb forgatókönyvnek is megágyazhat. Mi vár az arany kurzusára, ha nem csitul a közel-keleti konfliktus? Mi az a monetáris fordulat, aminek következtében a héten komoly lökéshullám érheti a sárgán fénylő nemesfém piacát? Erre derül fény a következő sorokban, de olvashat arról is, mi az, amiből mégis profitálhat az aranyár a továbbiakban.
Részvény / Deviza / Áru Feszült hangulatban ébredt New York, fontos döntésre várnak
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 16:10
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Hol zárhat a forint az év végén? Érdemes lehet minél gyorsabban eurót váltani
Imre Lőrinc | 2026. április 29. 16:01
Rövid távon egy-egy pozitív hír még erősítheti a forint árfolyamát, de az év végére korrekcióra számítanak az MBH Befektetési Bank elemzői. Az ország kockázati megítélése viszont folyamatosan javulhat, ami a hosszú lejáratú kötvényhozamok csökkenésében érhető majd tetten.
Részvény / Deviza / Áru Csak remélhetjük, hogy ez nem a vihar előtti csend a piacon
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 10:37
Toporgással indult a mai nap Európa-szerte.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG