3p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?
Early bírd jegyek most ajándék 100 Leggazdagabb magazinnal!

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Az előző napok heves olajár emelkedése, úgy tűnik, csak átmenetileg szakadt meg egy kis korrekció erejéig, mert most újra erős vételi túlsúly mutatkozik, a Brent már 50 dollár fölött jár. Kína ma zárva tart, így a tőzsdéket nem nem zavarja semmi, emelkednek is lelkesen. A forint is erőre kapott.

Az olaj frissen szerzett ereje tartósnak bizonyul, túlzott volt már az áresés. Feltehetően arról volt szó, hogy minden spekulatív vételi pozíciót likvidáltak a mélyben, és az egyéb pánikeladók is megszabadultak terméküktől. Ugyanakkor egyes kitermelőknek, mint pl. az amerikai palaolaj felszínre hozóinak már nem volt annyira vonzó a 40 dollár alatti ár, így óhatatlanul meg kellett szakadni az esésnek. Most mindenesetre a Brent kevéssel 50 dollár fölött, a WTI 46 körül áll.

Brent olaj, 1 hónap. Túl nagyot esett

A hazai benzinárak az utóbbi időben kevésbé követték a lefelé tartó olajárat, felfelé viszont valószínűleg annál inkább megteszik. Így az olcsóbb, különösen a 300 forint közeli benzinár reményétől el kell búcsúznunk, még akkor is, ha netán újabb eső szakasz következni az olajárban. A légitársaságoknak viszont még az 50 dolláros ár is kedvező, miután az előző időszakban jóval magasabb árakkal kellett kalkulálniuk.

Kína ma zárva van, így nem tudtak mire figyelni azok a befektetők, akik az előző időszakban mindent Kínából származtattak, úgy gondoltak, ha ott tüsszentenek, az egész világ elkapja a náthát. Így aztán rég nem látott nyugalom van, az ázsiai piacokon is kisebb emelkedés zajlott, de az európai tőzsdék már délelőtt másfél-két százalékos pluszban vannak. A DAX különösen jól áll: 1,8 százalék erősödés után 10220 pontot ér. Látszik, hogy a kerek 10 ezer pont, ami tavaly oly sokáig volt benne erős ellenállás, most stabilan megtartja az indexet. Ugyanakkor a tetőtől messze vagyunk, mintegy 20 százalékra, és a letört 200 napos mozgóátlag is még kb. 7-8 százalékkal van följebb.

DAX, fél év. Ma nagyot megy, de messze került a tetőtől

Amerikában is a vevők domináltak a tegnap előtti méretes esés után, az S&P 500 vissza is kapaszkodott 1948 pontig. Ez persze még mindig mélyen a letörési szint, 2075 pont alatt van, egyelőre úgy néz ki, a piac konszolidálódik ezen az alacsonyabb szinten.

Súlyos csapás érte az elmúlt év nagy kedvencét, a rendkívül népszerű strapabíró kis kamerák gyártóját, a GoPro-t. A céget azzal vádolják, hogy a tavaly júniusi elsődleges kibocsátásnál, majd az őszi rábocsátásnál félrevezető adatokat tett közzé, ezért azok a befektetők, akik ezekben az időszakokban vásároltak, követeléssel léphetnek fel a céggel szemben. Az árfolyam 3 nap alatt le is szakadt 40 dollárig, ami alig magasabb, mint a papír kereskedési történetének eddigi, 37 dolláros mélypontja. Mindazonáltal azt gondoljuk, hogy a cég remekül teljesít, és ez a lényeg, ezért a nagy mélységben akár érdemes is lehet belevenni.

GoPro, a tőzsdére vezetés óta

Ma a BÉT-en is vidámság van: az OTP és a Mol közel másfél százalékkal emelkednek. A Richter és a Telekom csak kisebb mértékben, pár tized százalékkal vannak feljebb. A forint is nekilendült: a tegnapi 315-ös eurónkénti szint után most a 313 körül jár.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 44380 44060 44700 -0,60% 0 0 21 855 662 590 HUF 2026-09-02 17:07:24
MOL 4990 4978 5110 -1,87% 0 0 5 732 682 952 HUF 2026-09-02 17:05:16
MTELEKOM 2562 2544 2580 -0,62% 0 0 1 108 927 392 HUF 2026-09-02 17:05:17
RICHTER 12800 12750 13120 -2,36% 0 0 4 813 141 720 HUF 2026-09-02 17:08:18
OPUS 305 305 324 -4,68% 0 0 25 659 001 HUF 2026-09-02 17:08:06
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Itt egy jó hír estére: ennyi forintot kell fizetni egy euróért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 2. 18:14
Erősödött kissé a magyar fizetőeszköz szerdán a főbb devizákkal szemben a reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
Részvény / Deviza / Áru Beszippantotta a nemzetközi börzehangulat a BÉT-et is
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 2. 18:01
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1849,84 pontos, 1,24 százalékos csökkenéssel, 146 772,66 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Mosolygósan indult a reggel az amerikai tőzsdéken
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 2. 15:58
Pluszban nyitottak az amerikai értékpapírpiacok szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Ezt a napot se sírja vissza a BÉT
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 2. 15:03
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 14,06 pontos nyitás után csökkent szerdán kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Részvénye van? Egyelőre minden nagy papír gondban van a pesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 2. 12:23
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 14,06 pontos nyitás után csökkent szerdán délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Drága a földgáz, az energia? Talán nem kéne agyonadóztatni
Eidenpenz József | 2026. szeptember 2. 11:38
Három és fél éve nem voltak ilyen magas szinten a földgázárak Európában, miközben a tárolókból sok tartalék hiányzik. Nem volt ugyanis olcsó gáz nyáron, amiből be szoktak vásárolni, így sokan téli gázválságtól tartanak. Az állami felvásárlás azonban csak még inkább felhajtaná az árakat. Megoldás lehetne, ha az adóterheket csökkentenék Németországban.
Részvény / Deviza / Áru Nem kedvez a nemzetközi hangulat a budapesti tőzsdének sem
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 2. 09:54
A keddi záróértékéhez képest 0,01 százalékkal erősödött reggelre.
Részvény / Deviza / Áru Hirtelen nagyot gyengült a forint
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 2. 08:53
Az euró jegyzése 1,1577 dollárra csökkent az előző esti 1,1591 dollárról.
Részvény / Deviza / Áru Kiderült, mi történt a New York-i tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 2. 06:22
Gyengüléssel zártak kedden a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Óriási kereskedés volt az OTP-részvényekkel a nap végén
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 18:08
Több mint 15 milliárdos forgalomban végül 1,3 százalékot esett az OTP-papírok értéke kedden.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG