4500 dollár. Elképesztő, de az arany világpiaci, unciánkénti ára még ez alá a szint alá is leszúrt február első kereskedési óráiban. Repkedtek a vaskos, kétszámjegyű mínuszok a sárga nemesfém árjegyzésénél, olyannyira, hogy rövid idő alatt 1000, igen ezer dollárral, azaz mintegy 320 ezer forintnak megfelelő összeggel zuhant a nemesfém unciánkénti értéke.
Ezzel a történelmi visszaeséssel persze nem volt egyedül. A kistestvérként emlegetett ezüst árfolyama is 45 éve nem látott mértékben, 31 százalékkal lett olcsóbb nagy hirtelen. Adódik a kérdés:
De miért történt mindez? És miért ilyen szélsebesen?
Az okok egy részét az elemzők megint Donald Trump amerikai elnök környékén keresik. A befektetők egy jelentős rétege már árazza, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed elnöki székébe a jelenlegi Jerome Powell helyett majd egy, az USA elnöke által könnyen irányítható, „kamatvágó elnök” jön évközben.Ez manna az arany drágulására fogadóknak.
Ebbe a képbe azonban csúnyán belerondított egy név: Kevin Warsh.
Trump elnök ugyanis őt jelöli a Fed elnöki székébe, erről szólt az elnöki bejegyzés is, viszont személye nem erősíti kellőképpen a fenti befektetői narratívát.
Emellett ahhoz sem fér kétség, hogy a nemesfémek őrült, hónapok óta tartó felértékelődésében nem volt egy perc megállás sem. A rali így túlfűtötté vált, érkeznie kellett egy korrekciónak.
Mindez kiegészült azzal, hogy 2026 első hónapja is éppen lezárult, ami a profitrealizálásra is kiváló időpont. Tehát minden adott volt egy méretes leértékelődéshez.
Újra nyeregben: vad vágtázás a fémekkel
Ahogy viszont telnek az órák és jobban belemegyünk a februárba kereskedési szempontból, a kibontakozott, vagyonokat felemésztő korrekció egy tiszavirág életű, igencsak korlátolt eladási hullámnak tűnik. Ezt erősítik a neves elemzőházak kommentárjai és a legfrissebb nemesfémpiaci fejlemények is.
Az arany piaci, spot árfolyama a keddi kereskedési nap végén már 4916 dolláron állt unciánként, ami több mint 5 százalékos napi emelkedést jelent. Ehhez társult az ezüst is: ott a spot ár 87,82 dolláron zárt, ami vaskos, kétszámjegyű, mindössze 11 százalékos napon belüli drágulásnak felel meg.
Fotó: Pixayabay
Bűvös számot mondtak: így lesz megint az arany az ász
Az egyik elismert bankház, a JP Morgan az arany 1983 óta látott legsúlyosabb egynapos esése után sem vesztette el hitét a bemesfémben: nem kevesebb mint 6300 dolláros év végi ár-előrejelzést fogalmazott meg a sárga fémmel kapcsolatban. Ez mintegy 30 százalékos drágulás a február elején látott szintekhez mérten.
A bank elemzői úgy látják, a középtávú trend töretlen, amit elsősorban a jegybankok hajtanak: 2026-ra 800 tonnányi hivatalos aranyvásárlást jósolnak a dollártól való globális távolodás miatt.
A Deutsche Bank szintén kitart 6000 dolláros célára mellett, hangsúlyozva, hogy a közelmúltbeli 9,8 százalékos zuhanás csupán a spekulatív pozíciók kényszerű zárása volt, nem a piaci alapok megrendülése.
A szakértők kiemelték: folytatódik a nemesfémek felértékelődése, ami már most alapjaiban rajzolja át a befektetési portfóliók építésének folyamatát.
Friss fejlemények: nem túl fényes
Az árupiacokon a fenti sorokhoz képest ismét egy kisebb eladási hullám figyelhető meg. Ebben a pillanatnyi geopolitikai enyhülés mellett a dollár korábbinál kedvezőbb devizapiaci teljesítményének is szerepe lehet. Csütörtökön kora délután az arany ismét a 4850 dolláros unciánkénti árszint alatt van, mintegy két százalékos eséssel.
Mindez semmi az ezüstnél ugyanekkor látott szűk 10 százalékos zuhanáshoz képest. Ez az unciánkénti 75-76 dolláros tartományba vetette vissza a nemesfémet.
A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

A botrány kikezdte a kormányfőt.

