3p
Főleg geopolitikai és amerikai belpolitikai feszültségekkel magyarázzák a tőzsdék nyomott hangulatát. Európában ehhez az erős euró is hozzájött. Budapesten viszont emelkedett az index, az OTP-re már 12 ezer feletti célár is kijött. A forint erős, az olaj ismét esik.

Aki finoman akar fogalmazni, azt olyanokat ír, hogy „bizonytalan az amerikai elnök naptárbeosztása”, vagy „nem tudni, mikor kerül sor a tervezett adócsökkentésre”. Aki keményebben, az a Fehér Házban és környékén uralkodó felfordulásról, káoszról, Trump stábjának széthullásáról ír. A koreai feszültség is gyakran előjön, ezúttal egy hadgyakorlat miatt, és más külpolitikai problémák, például a legújabb afganisztáni, oroszországi csapatmozgások.

Egy biztos, ezek a hírek nem jók és a politika lehet az egyik oka annak, hogy a tőzsdék ma sem igazán remekeltek. A német DAX index 0,8, a francia CAC 0,5, a brit FTSE 100 pedig 0,1 százalékkal esett zárásig. Este hatkor az S&P 500 index pár pontos pluszban volt, a Dow Jones ipari átlag stagnált, a Nasdaq indexe pedig 0,1 százalékos mínuszban tartózkodott.

A Richter és a Mol húztak jól

A magyar tőzsde vezető indexének 0,4 százalékos emelkedése így szépnek számít, a négy vezető részvényből három drágult. Ráadásul az index alig 90 pontra állt meg eddig rekordjától, a 37 187 ponttól. Az 5,3 milliárdos részvényforgalom viszont igencsak nyárias.

Az OTP 0,15 százalékkal csökkent, 10 015 forintra, a Mol viszont 0,5 százalékkal ment fel 23 270-re. A Richter 0,8 százalékkal 6600-ra drágult, a Telekom egy forinttal 475-re. A kis papírok közül ma az Appeninnért őrültek meg, 15 százalékkal drágult, míg a Konzum „csak” hattal.

Sorozatos OTP-céláremelés

Az európai tőzsdék eséséhez hozzájárulhatott, hogy a dollár megint esett, az euró/dollár 1,1818, ami közel van az augusztus eleji csúcshoz. A forint erős, kissé lejjebb, 303,30-on áll az euró.

Optimisták az elemzőházak a magyar papírokra a KBC Equitas szerint, folyamatosan jöttek a céláremelések a múlt héten. Az OTP-nél például a HSBC 8930 forintról 12 100 forintra, az UBS 9500 forintról 11 100 forintra, a VTB Capital 9000 forintról 10 000 forintra, a Citi 9965 forintról 11 315 forintra emelt. Magának az Equitasnak az új célszintje 11 ezer (korábban 10 000 volt), a stop-losst 9380 forintra emelte 8850-ről.

Nagyot esett az olaj

A VIX index közel hat százalékos, a közeli határidős kontraktusa 3,6 százalékos mínuszban van. A VIX-piacról és annak utóbbi egy éves magas (pozitív vagy negatív) hozamáról ma délután itt írtunk.

A jegybankárok nagy találkozója lesz idén Jacksonville-ben, augusztus 24-26 között. Itt Mario Draghi-tól várnak esetleges iránymutatást, kiszivárogtatást a piacok az Equilor blogja szerint.

A múlt hét végén nagyot hajrázó olaj ma visszaesett, körülbelül 1,9 százalékkal ment lejjebb. Az aranynak viszont szokás szerint jót tesz a gyenge dollár, fél százalékos pluszban van.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 40910 40250 41390 -0,70% 40900 40910 19 461 495 830 HUF 2026-11-06 16:18:31
MOL 4842 4812 4980 -2,81% 4840 4846 3 190 673 222 HUF 2026-11-06 16:18:44
MTELEKOM 2898 2822 2940 +0,98% 2892 2898 2 607 636 760 HUF 2026-11-06 16:18:19
RICHTER 12870 12820 12980 -0,77% 12870 12880 2 373 074 700 HUF 2026-11-06 16:16:51
OPUS 206 200 208 +2,99% 206 207 53 413 871 HUF 2026-11-06 16:10:09
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Beestek az európai tőzsdék, a Wall Streeten több index is plusszal nyitott
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:10
A frankfurti tőzsde több mint 2,5 százalék, a londoni tőzsde pedig 2 százalékot meghaladó veszteséggel áll pénteken délután.
Részvény / Deviza / Áru Sokan fognak jókorát bukni az Anthropic-részvényen?
Eidenpenz József | 2026. november 6. 15:32
Mindenki nagyon készül az Anthropic részvénykibocsátására, amelynek van esélye a világcsúcsra. Ám a csütörtöki zuhanások fényében kérdéses, megtartják-e ebben a hónapban. A kisbefektetőknek akkor is számos módjuk lesz a beszállásra, hogyha nem jegyezhetnek, de egyik kockázata nagyobb, mint a másiké. Eladni vagy tartani? Részvény vagy forró krumpli?
Részvény / Deviza / Áru Délutánig a Mol a nap vesztese a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:16
Több mint 2,5 százalékot esett az árfolyam pénteken, az OTP-papírok értéke is lefelé tart.
Részvény / Deviza / Áru Megérkezett a medve a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:56
A magyar papírokat is magával rántotta a nemzetközi hangulat.
Részvény / Deviza / Áru Budapestet és Európát is elérte a tőzsdei zuhanás
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:49
Körülért a világon a New Yorkból indult hullám, vöröslenek az árfolyamok világszerte.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan reagál a forint az amerikai tőzsdei összeomlásra? Itt vannak a friss péntek reggeli árfolyamok
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:46
Dráguló devizák.
Részvény / Deviza / Áru Eltűnt 2,5 ezer milliárd dollár az amerikai tőzsdéről
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:20
Zuhanórepülés a technológiai részvények piacán.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért veszik az eurót? Nézze meg az árfolyamot!
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 18:49
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Átfordult az olaj: beomlottak az árak, bedobták az új arab tervet
Czwick Dávid | 2026. november 5. 18:29
Meglehetősen jól indult a november annak, aki az olajárak esésében érdekelt. A olajpiacon ugyanis a korábbi magabiztos emelkedéssel elért árszintek néhány nap alatt eltűntek a színről. A hirtelen fordulat mögött több, egyszerre érvényesülő körülmény húzódik meg. Emellett napvilágot látott egy olyan nagyszabású közel-keleti stratégiai terv is, amely tovább enyhítheti az idei év egészét meghatározó olajpiaci patthelyzetet. Az olajhatalmak lépése a novemberben eddig látott világpiaci ármozgással kiegészülve hamarosan a kőolajból előállított finomított termékek árát is kedvezően érintheti – fogyasztói szempontból.     
Részvény / Deviza / Áru Pocsék volt a nemzetközi hangulat, a Mol jelentését várják a befektetők
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 18:13
Így zárt a tőzsde csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG