2p
AutoWallis, született Altera, Alteo, Apple, ezek a részvények mentek ma. Közülük a BÉT-en forgók nem is teljesen véletlenül. Esett az OTP, emelkedett a Mol, Amerikában a múlt heti negyedéves eredményével a befektetőket megnyugtató Apple szárnyal. A Tesla vett egy egész céget, felpörgetné vele az akkumulátorgyártást.

Új nevet és tulajdonost kapott egy részvény: AutoWallis lett, a régi neve pedig Altera volt. Az Alterát Ádámosi Gyögy vette meg korábban, miután eladta az Appeninnt Mészáros Lőrincnek. Megvan már az új szerzemény is: a Plotinus, melynek neve AKKO lesz. Egy ügyes befektető, körülötte minden csupa A betű.

Ma az AutoWallisért vadultak meg a befektetők, miután a pénteken még Alteraként forgó papírt felaprózták, és valamiért úgy dönthettek a vevők, hogy szinte ingyen van. A papír a napi 20 százalékos limittel emelkedett 195 forintig majd ott elakadt eladók hiányában, a vételi oldalon pedig milliónyi vevő várakozott.

Ha már nem volt több Altera-Autowallis, venni kezdték hát az Alteót, ha már egyszer A-val kezdődik, ráadásul ott is a Wallis Asset Management Zrt a főtulajdonos a BÉT adatai szerint. A papír 12,5 százalékkal 765 forintra emelkedett. A rövidesen AKKO névre hallgató Plotinus viszont esett ma 12 százalékkal 26 ezer forintig. Végül érdekességképpen az Appeninn egy százalékkal erősödött 517 forintig.

És hogy azért a nagyokról is szó essen: az OTP egy százalékkal esett vissza 11 370 forintig, a Mol fél százalékkal emelkedett 3302 forintig.

Maxwell, egyik napról a másikra 50 százalékos emelt rajta a Tesla-ajánlat


Amerikában emelkedésnek indultak az indexek, érdemben, közel egy százalékkal a Nasdaq Composite van feljebb 7326 ponton. Az Apple 2,5 százalékkal erősödik 170 dollárig, a Tesla által szőröstül-bőröstül felvásárolandó Maxwell Technologies egyből fel is ugrott 50 százalékkal a Tesla vételárára.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 46100 45520 46380 +3,02% 0 0 23 381 247 800 HUF 2026-07-21 17:14:07
MOL 4328 4184 4328 +2,46% 0 0 5 815 432 100 HUF 2026-07-21 17:09:22
MTELEKOM 2664 2622 2674 +1,06% 0 0 1 047 109 464 HUF 2026-07-21 17:07:17
RICHTER 11780 11780 11990 -1,26% 0 0 1 495 271 330 HUF 2026-07-21 17:05:02
OPUS 358 358 372 -3,50% 0 0 35 223 250 HUF 2026-07-21 17:08:32
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Nagyot mentek az európai tőzsdék, emelkedett az olaj ára
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 18:20
Ágazati szinten kiemelkedtek a félvezető részvények.
Részvény / Deviza / Áru Enyhe emelkedésben itthon a tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 15:13
A részvénypiac forgalma fél háromig 19,6 milliárd forint volt.
Részvény / Deviza / Áru Megvették az OTP újabb nagy dobását a pesti kereskedők
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 12:14
Izgalomból és forgalomból is kijut a mai nap a pesti parketten.
Részvény / Deviza / Áru Ez nem vetítés: hatalmasat ralizik a csillagokat is lehozó mozióriás
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 11:27
Zabolázatlan vágtába kezdett a friss riportot követően.
Részvény / Deviza / Áru Ez most a legutáltabb szektor? Nyolc részvény 73 százalékos veszteséggel
Eidenpenz József | 2026. július 21. 10:18
​Számos kriptovaluta-vállalat igyekszik a hagyományos tőzsdékre, az IPO-k azonban nem garantálják a sikert, a részvényárfolyam emelkedését, sőt. A piac jelenleg nem hajlandó túl jó árat fizetni a blokkláncról, a tokenizációról és az új pénzügyi infrastruktúráról szóló hangzatos történetekért. Olcsó vagy kerülendő?
Részvény / Deviza / Áru Mire várnak? Ténferegnek az európai pénzgyárak
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 09:41
Nem igazán találják az irányt Európa főbb piacai a keddi nyitáskor.
Részvény / Deviza / Áru Mi történik? A forintot mintha satuba fogták volna
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 07:33
Nincs sok jó abban, ahogy az újabb keddi napon rajtolt a magyar fizetőeszköz.
Részvény / Deviza / Áru Fittyet hánytak ezek az amerikai cégek a baljós árnyakra
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 07:02
A hétfői kereskedésben ennek a szektornak a képviselői minden rossz hírt le tudtak rázni magukról a tengerentúlon.
Részvény / Deviza / Áru Szépen végigmasírozta a napot a forint
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 19:15
Vegyesen alakult a magyar fizetőeszköz árfolyama a főbb devizákkal szemben hétfőn estére reggelhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Pörögtek a dollártízmilliárdok a világbajnokság alatt
Eidenpenz József | 2026. július 20. 19:02
A Polymarket és a Kalshi forgalma a világbajnokság miatt rekordokat döntött, ez volt a legnagyobb profitot hozó sportesemény eddig. A világbajnok csapatra 4,3 milliárd dollárnyi tipp született, de ezen kívül külön az egyes meccsekre, gólarányokra, góllövőkre és számos más dologra kötött üzletek értéke is hatalmas. Pedig csak a világbajnokság alatt két újabb országban tiltották le ezt a típusú fogadást.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG