2p
Rég nem látott esés bontakozott ki a világ tőzsdéin, de mi voltunk az egyik üdítő kivétel: a hazai részvények erősödtek. Közben az arany is emelkedett, minden vélhetően összefügg az észak-koreai konfliktussal. Ez most nem olyan, mint a szokásos konfliktusok, keményebb a helyzet, a piacok sem hagyják figyelmen kívül.

Az európai tőzsdeindexek többsége fél és egy százalék közötti mértékben esett, kiemelkedett a DAX 1,15 százalékkal (12 ezer pontig), a spanyol piac 1,4 százalékkal és London másfél százalékkal. Régiónkban a lengyel WIG 20 gyengül egy százalékkal, erősödött viszont a tallini tőzsde és persze a BÉT.

A BUX 0,66 százalékkal került feljebb 36 820 pontra, ma a Telekom volt a fő húzóerő, közel két százalékkal 473 forintig emelkedett. Utána a Mol következett egy százalékkal, 23 480 forint lett a záróár, majd az OTP 0,4 százalékkal (9930 forint) és a Richter 0,3 százalékkal (6460 forint).

Második napja emelkedik a Waberer’s, ezúttal egy százalékkal, 4960 forintig. A kisebb papíroknak is jó napjuk volt: az Appeninn 5 százalékkal került feljebb 243 forintig, a Csepel 4 százalékkal 1218 forintig, a 4IG 5 százalékkal 2725 forintig.

A Kartonpack 20 százalékos limittel emelkedett, de mivel ebben a papírban mindössze 0,2 százalék a közkézhányad, így ez nem értékelhető, tulajdonképpen ilyen elenyésző szabad részvényállománnyal nem is szabadna a tőzsdén lenni egy cégnek.

Amerikában az S&P 500 index egy százalékkal esik 2450 pontig, a Nasdaq Composite másfél százalékkal 6250 pontig. Ez önmagában nem lenne olyan sok, de mostanában viszonylag nagy mérték, mivel ritkán látni érdemi esést.

Arany

Az arany 1290 dollárig emelkedett, a devizapiacon nem voltak nagy mozgások.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41240 40250 41390 +0,10% 0 0 26 695 999 950 HUF 2026-11-06 17:07:37
MOL 4816 4812 4980 -3,33% 0 0 4 895 307 706 HUF 2026-11-06 17:05:29
MTELEKOM 2902 2822 2940 +1,11% 0 0 3 155 050 676 HUF 2026-11-06 17:05:13
RICHTER 12870 12820 12980 -0,77% 0 0 3 832 400 580 HUF 2026-11-06 17:05:07
OPUS 208 200 212 +3,99% 0 0 62 047 090 HUF 2026-11-06 17:05:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Trumpnak New Yorkban is kicsengettek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:03
A Dow Jones közel fél százalékot veszített az értékéből pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Mol-rekord, OTP-kockázat: mi jöhet a két magyar tőzsdei óriásnál?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 21:14
A negyedik negyedévben már visszaesés jöhet a Molnál a harmadik negyedévhez képest, az OTP-t viszont nem rengeti meg a paraguayi bank csődje.
Részvény / Deviza / Áru Ennyivel lett olcsóbb az euró reggel óta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:35
A svájci frank árfolyama reggel megközelítette a 400-at, a nap végére viszont ebben az összevetésben is erősödött a forint.
Részvény / Deviza / Áru Tovább zuhant a Mol-árfolyam, az OTP javított a nap végére
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:10
Délután még veszteséggel állt, a pénteki kereskedési nap végére viszont plusszal zárt az OTP. A Mol 3,33 százalékos esést könyvelhetett el.
Részvény / Deviza / Áru Beestek az európai tőzsdék, a Wall Streeten több index is plusszal nyitott
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:10
A frankfurti tőzsde több mint 2,5 százalék, a londoni tőzsde pedig 2 százalékot meghaladó veszteséggel áll pénteken délután.
Részvény / Deviza / Áru Sokan fognak jókorát bukni az Anthropic-részvényen?
Eidenpenz József | 2026. november 6. 15:32
Mindenki nagyon készül az Anthropic részvénykibocsátására, amelynek van esélye a világcsúcsra. Ám a csütörtöki zuhanások fényében kérdéses, megtartják-e ebben a hónapban. A kisbefektetőknek akkor is számos módjuk lesz a beszállásra, hogyha nem jegyezhetnek, de egyik kockázata nagyobb, mint a másiké. Eladni vagy tartani? Részvény vagy forró krumpli?
Részvény / Deviza / Áru Délutánig a Mol a nap vesztese a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:16
Több mint 2,5 százalékot esett az árfolyam pénteken, az OTP-papírok értéke is lefelé tart.
Részvény / Deviza / Áru Megérkezett a medve a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:56
A magyar papírokat is magával rántotta a nemzetközi hangulat.
Részvény / Deviza / Áru Budapestet és Európát is elérte a tőzsdei zuhanás
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:49
Körülért a világon a New Yorkból indult hullám, vöröslenek az árfolyamok világszerte.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan reagál a forint az amerikai tőzsdei összeomlásra? Itt vannak a friss péntek reggeli árfolyamok
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:46
Dráguló devizák.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG