5p
Az Egerben tartott 55. közgazdász-vándorgyűlésen Tom Sargent, a New York-i Egyetem professzora, Nobel-díjas közgazdász tartott előadást a tőkepiacok és általában a befektetési eszközök eme érdekes, időről időre ismétlődő jelenségéről, melynek első komoly eseteként a hollandiai tulipánőrületet szokták említeni 1637-ből, a kapitalizmus hajnaláról.
Thomas J. Sargent közgazdász professzor, New York-i Egyetem, a 2011. évi Közgazdasági Nobel-emlékdíj kitüntetettje az 55. Közgazdász-vándorgyűlésen

Első kérdés, hogy egyáltalán mi a buborék? Mire mondhatjuk, hogy túlárazott? Természetesen pontosan meghatározni nem lehet, hisz a piac lényege, hogy az ár ott van, ahol a kereslet és a kínálat találkozik. Mindazonáltal sok eszközosztálynál vannak fundamentális értékek, amelyek alapján valamiféle elméleti reális ár meghatározható. A professzor szerint egy külön tudományág lehet annak meghatározása, hogy mit tekintünk túlárazásnak, buboréknak.

Osztalék

Egy példaként az osztalékot fizető részvényeket hozza fel, melyeknél az osztalékhozamból levezethető, hogy hol érdemes megvenni az adott papírt, hol nem. Ebben az esetben az a reális ár, amit a befektetők hajlandók megfizetni egy adott osztalékszintért, vagyis ahol még elfogadható osztalékhozam adódik számukra. Ez az elmélet figyelmen kívül hagyja a részvény kockázatát, gyakorlatilag úgy tekinti a részvényt, mint egy biztonságos államkötvényt.

A helyzet persze ennél az esetek többségében sokkal bonyolultabb, hisz nagyon ritkán lehet ilyen részvényeket találni (egy pár azért van, Warren Buffett ül is rajtuk). Ami a gyakorlatban egy fontosabb tényező, az a befektetők várakozása egy adott részvényt, vagy akár az egész piacot illetően. Ha ez meghaladja azt a matematikailag számított értéket, amit még indokolhat az osztalékhozam, máris felmerülhet valamilyen szinten a túlárazottság. Persze ez megint csak a stabilan osztalékot fizető részvényekre, sőt, a kötvényekre vonatkozik, melyekben az elmúlt években klasszikus buborék alakult ki, de ezt nem elsősorban a piac, a millió akarat, hanem a jegybankok fedezetlen kötvényvásárlásai okozták.

És ha nincs osztalék?

Most lássunk egy olyan részvényt, amelyik a másik véglet: sosem fizetett osztalékot, és nem is tervezi. Az előbbi elmélet alapján a fundamentális értéke 0, miközben a valóságban távolról sem az. Ezeknél a részvényeknél is sokféle értékelési módszer van (a cég árbevétele, nyeresége stb.), ennek külön irodalma van, és természetesen a cég várható növekedése is befolyásolja az elvárt értékeket. Ezek alapján, ha pontos értéket nem is, de egy sávot meg lehet határozni, ahol egy részvény árfolyama nem extrém.

Az eszközök és a tökfilkók

Az ilyen módon valamennyire reálisnak tekinthető értékszint fölött belép egy nagyon fontos tényező: mennyi az optimistább típusú befektető, aki nagyobb növekedést vagy nagyobb lehetséges jövőbeni osztalékot vár, és mennyi a pesszimista (André Kosztolany ezt úgy mondta, miből van több, részvényből, vagy tökfilkóból). Az optimisták aránya azért fontos, mert ha csak a kiszámolható sáv számítana, lenne egy pont, ami fölött senki nem vásárol. Az optimisták várakozásai azonban lényegesen magasabb fundamentális értéket feltételeznek, mint a pesszimistáké, ezért ilyenkor már meglehetősen relatívvá válik a fundamentális érték fogalma.

Ha az optimisták aránya tartósan magas marad, mégpedig szüntelenül emelkedő árak mellett is, akkor már valami felbomlik, megváltozik, a résztvevők egyre kevésbé reális számításokra alapoznak, és amire tegnap még azt mondták, hogy drága, azt ma már nem tekintik annak. A tömegpszichológia hatása alá kerülnek, ahol már a többiek véleménye befolyásolja a saját vélemény alakulását, nem a reálisabb számítások.

Tőkeáttétel és short

A buborékok kialakulásához még két igen jelentős tényező hozzájárul. A piacokon ugyanis nem csak egyszerűen megvenni lehet egy eszközt annyi pénzért, amennyivel rendelkezünk, hanem egyrészt létezik a tőkeáttétel, vagyis az a lehetőség, hogy a pénzünk többszöröséért is vásárolhassunk, másrészt létezik a shortolás, melyre nem is született magyar szó, vagyis az a folyamat, amikor olyan részvényt adunk el, amivel nem rendelkezünk (kölcsönvesszük), abban a reményben, hogy később olcsóbban visszavásárolhatjuk.

Mindkettőnek döntő szerepe van a buborék kialakulásában, a tulipánőrületnél erről még szó sem lehetett. A tőkeáttételes vásárlás oda vezethet, hogy nagyon sokan olyan kiszolgáltatott, kifeszített helyzetbe hozzák magukat, hogy már egy viszonylag kis árelmozdulás lenullázza a pénzüket, és ilyenkor eszközeiket kényszerűen el kell adni. Sokszor az ilyen kényszereladások sorozata, mely aztán az ár esésével újabbakat generál, jelenti a buborék kipukkadását, és az utána következő rendkívül heves áresést.

A short pozíciók paradox módon ellenkező módon fújják fel a buborékot: a pesszimisták kerülnek a többségbe, az ár mégis emelkedik. Miért? Mert elkezdenek short pozíciókat nyitni, de az ár ettől még nem esik, hisz van még elég optimista. Sőt, tovább emelkedik, ami a shortosokat hozza abba a helyzetbe, hogy pozícióikat nem tudják tartani, kényszerűen zárni kell. Az emelkedő ár újabb shortosokat hoz ebbe a helyzetbe, és végül az egész egy spirállá válik, amíg a shortosok mennyisége le nem csökken annyira, hogy ne jelentsenek már további nyomást. Akkor aztán az ár rendszerint összeomlik, ennek remek példája volt a Twitter a papír kibocsátása után.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 30720 30720 30950 +0,03% 0 0 5 122 048 760 HUF 2025-08-22 17:05:39
MOL 2950 2950 3010 -1,93% 0 0 1 946 616 844 HUF 2025-08-22 17:06:44
MTELEKOM 1964 1964 1988 -0,81% 0 0 245 110 478 HUF 2025-08-22 17:05:19
RICHTER 10690 10670 10780 -0,56% 0 0 1 252 542 760 HUF 2025-08-22 17:06:35
OPUS 576 576 588 -0,86% 0 0 101 403 351 HUF 2025-08-22 17:05:26
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Főleg a Richter- és a Telekom-részvényesek pezsgőzhettek a héten
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 24. 11:59
Csökkenő forgalomban növekedett a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX-index 366,55 pontos, 0,35 százalékos emelkedéssel 105 513,1 ponton zárta a négy munkanapos kereskedési hetet.
Részvény / Deviza / Áru A forint csak most tűzijátékozik
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 22. 18:46
Pénteken erősödött a forint.
Részvény / Deviza / Áru A Mol tovább zuhant tőzsdezárásra
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 22. 17:40
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 578,84 pontos, 0,55 százalékos csökkenéssel, 105 513,10 ponton zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Jerome Powell beszédére várva nyitottak az amerikai tőzsdék
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 22. 15:59
Emelkedéssel nyitottak az amerikai értékpapírpiacok pénteken.
Részvény / Deviza / Áru A Mol nagyot zuhan a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 22. 14:55
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 1,53 pontos nyitás után csökkent pénteken kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Fél az AI-tól? Ettől fog majd félni igazán!
Eidenpenz József | 2025. augusztus 22. 14:24
A mesterségesintelligencia-alkalmazások fejlesztése lassulni látszik, ám nemsokára szintet léphet az iparág. Kilép a számítógépekből és a telefonjainkból a való világba, a körülöttünk levő gépek is intelligensekké válhatnak. Hogyan lehetne ebből hasznot húzni?
Részvény / Deviza / Áru Jól jött a péntek az OTP-nek, emelkedett a BUX
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 22. 12:09
Az OTP emelkedéssel, a Mol csökkenéssel indította a hét utolsó tőzsdei napját.
Részvény / Deviza / Áru Emelkedett a BUX, nagyot ugrottak a kínai techrészvények
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 22. 10:11
A kínai AI-modell, a DeepSeek új frissítést kapott, ami közel 8 százalékkal megdobta a techrészvények értékét.
Részvény / Deviza / Áru Erősödött a forint, de messze még a hét eleji szint
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 22. 07:56
Mindhárom főbb devizához viszonyítva erősödött a magyar fizetőeszköz péntek reggel.
Részvény / Deviza / Áru Az év legfontosabb beszédére várnak a befektetők
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 22. 07:05
Az amerikai jegybank elnöke, Jerome Powell pénteken tartja évértékelő beszédét, a tőzsdét vihar előtti csend jellemzi.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG