2p
Rekordkitermelésre készül Szaúd-Arábia augusztusban, még Oroszországot is megelőzheti.

Iparági értesülések szerint Szaúd-Arábia augusztusi olajtermelésének növelésével készül erősíteni tárgyalási pozícióját az OPEC és a szervezeten kívüli olajtermelők szeptemberi informális találkozóján, amelyen a globális olajtermelés befagyasztása lesz a fő téma. Szaúd-Arábia, miután az év első felében stabilan tartotta olajtermelését, júniusban napi 10,55 millió hordó olajat termelt, amit júliusban napi 10,67 millió hordóra, történelmi rekordra emelt.

Egy OPEC-en kívüli olajipari forrás szerint Szaúd-Arábia kereskedői köröknek jelezte, hogy augusztusban akár napi 10,8-10,9 millió hordóra is emelheti kitermelését, így akár meg is előzheti Oroszországot, a napi 10,85 millió hordóval jelenleg legnagyobb olajtermelőt.

Növekvő kereslet?

"A piacon uralkodó árcsökkentő hangulat ellenére is a világ számos részén növekvő keresletet tapasztalunk olajunk iránt. Részben azért, mert az OPEC-en kívüli termelés rohamosan csökken, részben pedig azért, mert a világkereslet az élénkülés jeleit mutatja" - indokolta a szaúdi olajminiszter a kitermelés júliusi megemelését a múlt héten az SPA szaúdi hírügynökségnek adott interjúban. Az olaj ára januárban egészen 27 dollárig lement a 2014 közepi hordónkénti 115 dollárról.

Ha Irán nincs benne, akkor más sem

Az OPEC és a szervezeten kívüli olajtermelők összehangolt termelésbefagyasztásának gondolata már januárban is felmerült, amikor Szaúd-Arábia még napi 10,2 millió hordó olajat termelt. Áprilisra azonban a kezdeményezés kudarcba fulladt, mivel a szankciók feloldása után ismét olajat exportáló Irán nem volt hajlandó engedni a szaúdi követelésnek, hogy vegyen részt a termelés befagyasztásában.

Szaúd-Arábiának azóta új olajminisztere van, aki piaci megfigyelők szerint engedékenyebb álláspontot képvisel Iránnal szemben. Az OPEC-ben pedig úgy tudják, hogy Szaúd-Arábia újabban már elsősorban az olajár emelésére törekszik.

Irán, az OPEC harmadik legnagyobb termelője a januári 3,37 millióval szemben jelenleg napi 3,850 millió hordó olajat termel, és nem mutat hajlandóságot arra, hogy részt vegyen a termelés befagyasztásában egészen addig, amíg termelése el nem éri a szankciók előtti napi négymillió hordót.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42870 42870 43400 +0,49% 42860 42870 8 722 674 330 HUF 2026-11-05 15:29:29
MOL 4990 4954 5090 -2,16% 4990 4996 3 354 015 690 HUF 2026-11-05 15:29:21
MTELEKOM 2876 2872 2938 -1,51% 2872 2876 827 529 610 HUF 2026-11-05 15:27:16
RICHTER 12980 12850 13000 +0,62% 12960 12970 570 399 000 HUF 2026-11-05 15:26:05
OPUS 206 196 214 -3,95% 206 207 30 868 546 HUF 2026-11-05 15:25:43
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG