2p
A vártnál jobb eredményt ért el a második negyedben a Magyar Telekom, informatikával és készülékértékesítéssel szerezték a legnagyobb pluszt. Osztalékemelésről viszont nincs szó.

A Magyar Telekom nettó nyeresége 15,5 milliárd forint lett 2018 második negyedévében, 42,1 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakáét. Az elemzők 14,1 milliárd forint adózott nyereséget vártak a második negyedévre.

Informatikából, készülékértékesítésből jön a nagy növekedés

A cég összes bevétele 9,2 százalékkal 167,7 milliárd forintra nőtt az egy évvel korábbihoz képest. A jelentős növekedés hátterében a rendszerintegrációs és információtechnológiai (RI/IT) bevételek, a készülékértékesítési valamint a mobil adatforgalmi bevételek további növekedése áll.

A Telekom a második negyedévi, a vártnál nagyobb bevételnövekedés alapján arra számít, hogy az egész éves árbevétel az eredeti 600 milliárd forintos várakozásnál magasabb lesz, hozzávetőlegesen 630 milliárd forint. A cég változatlanul mintegy 190 milliárd forint EBITDA (kamatfizetés, adózás és értékcsökkenési leírás előtti) eredményre számít - jelezték.

Osztalékemelésről nincs szó

Bár szemmel láthatóan elég jól megy most a cégnek, az osztalék emelésérélől nincs szó: a tervek szerint a 2018-as év után részvényenként 25 forint osztalékot fognak fizetni, a 2017-eshez hasonlóan.

* a Crnogorski Telekom pénzügyi eredményei és a többségi részesedés átruházásáért kapott tranzakciós ár nélkül
** IFRS 9 & 15 hatással
*** módosított nagyjából 600 milliárd forintról

Okostelefon és gyors internet kell a magyaroknak

A jelentés idézi Rékasi Tibor vezérigazgatót, aki elmondta: a cég erős teljesítményt nyújtott valamennyi üzletágban. Magyarországon folytatódott a mobil adatforgalom és az okos eszközök iránti kereslet növekedése. Az előfizetéses ajánlataikkal nőtt a feltöltőkártyáról előfizetéses szolgáltatásokra való áttérés, ami támogatta a mobil adatbevételek növekedését, így éves szinten 7 százalékkal nőtt az egy előfizetőre jutó árbevétel - mutatott rá. Hozzátette: a stratégiájukkal összhangban továbbra is nagysebességű internet-hálózatuk növelésére koncentráltak és jelentős előrelépést tettek 2018-ra kitűzött céljuk elérése felé, hogy további 300 ezer háztartást lássanak el nagysebességű internetkapcsolattal.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 40380 40250 40480 +0,57% 40380 40440 231 014 980 HUF 2026-06-11 09:24:35
MOL 3960 3920 3990 +4,21% 3932 3960 466 840 394 HUF 2026-06-11 09:25:28
MTELEKOM 2698 2692 2700 -0,37% 2694 2698 53 457 366 HUF 2026-06-11 09:23:57
RICHTER 11700 11650 11830 -1,02% 11690 11700 12 384 260 HUF 2026-06-11 09:23:10
OPUS 392 392 400 -1,51% 392 393 837 611 HUF 2026-06-11 09:15:20
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Több forintot kaphat az eurójáért csütörtök reggel
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 08:07
Mindhárom fő devizával szemben gyengült a forint, az euró már 356 felett jár.
Részvény / Deviza / Áru Beestek az amerikai részvényindexek szerdán
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 06:31
Legnagyobb mértékben a techrészvények értéke csökkent, közel 2 százalékkal.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt kedve elmozdulni ma a forintnak
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 18:31
Vegyesen alakult, alig változott szerdán a magyar fizetőeszköz árfolyama a kora reggeli jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Lehangoltan zárt be szerdán este a BÉT
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 18:09
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1141,62 pontos, 0,86 százalékos csökkenéssel, 132 231,01 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Nem csak a magyar tőzsdén nem süt a nap
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 15:48
Mínuszban nyitottak az amerikai értékpapírpiacok szerdán. 
Részvény / Deviza / Áru Úgy tűnik, nem fogja visszasírni a BÉT a mai napot
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 15:22
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 0,82 pontos nyitás után csökkent szerdán kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru BUX-rekord júniusban? Az OTP lehet a főszereplő
Bukta Gábor | 2026. június 10. 10:44
A Concorde Értékpapír Zrt. várakozásai szerint a BUX index júniusban új történelmi csúcsot érhet el. Ez önmagában nem meglepő, hiszen az index már közel jár a csúcshoz – inkább az irányt és a mozgatórugókat szeretnék előrejelezni. A raliban a vezető szerepet az OTP-bankrészvény játszhatja. A Concorde elemzési üzletágvezetőjének cikke.
Részvény / Deviza / Áru Óvatosan lépett át a bombák földjén Európa, de Pest nem követte
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 09:44
Hiába az újabb légicsapás, rezignáltak a piacok.
Részvény / Deviza / Áru Nem szédül a forint – ennyiért adnak eurót
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 07:24
Felemás a hangulat reggel a devizapiacon.
Részvény / Deviza / Áru Sasszézott Amerika, de a tech papírok ezt nézni se bírták a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 06:51
Oldalazás volt a jellemző a keddi napon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG