3p
Az új görög vezetők folytatják az ámokfutást, mondhatni az orosz rulettet. Úgy látszik, tényleg inkább a koszovói életszínvonalat szánják népüknek, minthogy hajlandóak legyenek bármilyen ésszerű kompromisszumra.

Egyedül vagy többen mennek?

Immár Greenspan, a nagy múltú és nagy tekintélynek örvendő korábbi FED elnök is megszólalt a kérdésben. Úgy látja, ha ennyire sokat tipródnak a görögök, akkor tényleg nem való nekik az euró. Kell nekik egy jól inflálható saját pénz, amelyen békésen nőhet a nullák száma, miközben életszínvonaluk szépen leereszkedik balkáni szomszédaik szintjére.

A vicces nevű görög pénzügyminiszter, Varoufakisz erre sértetten válaszolt: ha mi megyünk, úgyis jönnek a többiek is, pl. a portugálok. Nos, ez az a pont, ahol nagyot téved. A többiek, szemben vele, jó eséllyel belátják, hogy mi következik az egyik, és mi a másik megoldásból. Különösen akkor, ha a görögök gyorsan távoznak, és az eredmény hamar látható lesz. A 750 euróra emelni tervezett görög minimálbér, akárhová is növelik majd drachmában, 200 eurónál nemigen fog többet érni. Érdekes, hogy ezt nem nagyon számolgatják a kormányerők.

Európának is fáj

A folyamatok pedig felgyorsultak. A pénz gyorsan fogy a görög bankoknál, ha szeretnék még menteni a helyzetet, nagyon gyorsan el kéne rántani a kormányt. Ha arra számítanak, hogy a csőd pillanatában Európa mégis korlátlanul fog utalni, már késő lehet. És Európának esze ágában nem lesz ezt tenni.

De mi is lehet a közvetlen európai hatás, mitől is félnek a piacok? Az, hogy a görögök hirtelen lecsúsznak gazdaságilag, drasztikusan lecsökken az importjuk, nem egy jelentős hatás. Ami pénzben mérhetően jelentős, hogy a görögök attól a pillanattól kezdve feltehetően semmilyen adósságot nem fizetnek majd. Hirtelen egy 2-300 milliárd eurós lyuk fog keletkezni, ami mégiscsak fájdalmas. Hiányozni fog a pénz a kötvényeseknek, a hitelező bankoknak, az EKB-nak, az IMF-nek. Belerokkanni nem fog a kontinens és a világ, de ekkora tétel azért elég komoly érvágás. Érthető, hogy nem díjazzák a piacok.

Piaci hatások

Az európai tőzsdék márpedig ma komoly zuhanásba kezdtek, és most elég nyilvánvaló, hogy elsősorban a görög ügy miatt. Eddig remélni lehetett, hogy az elszabadult görög kormány még az utolsó pillanatban észbe kap, de most már egyre többen látják, hogy ennek viharosan fogy az esélye. A legnagyobb esés a bankrészvényeknél van, teljesen érthető módon. Az európai bankok sok nehézséggel néztek szembe az elmúlt években, a legkevésbé jön jól most nekik egy kis görög bukta.

A zuhanást persze görög tőzsde vezeti. Ma 6 százalékot esik, az élen megint a görög bankokkal. Nem nehéz kiszámolni, hogy az esetleges összeomlás után a görög részvények euróban alig fognak érni valamit, a bankok pedig szinte semmit. Ez most fokozatosan beárazódik a papírokba, vagyis ha nem táltosodik meg a görög kormány, és nem hajlik az utolsó pillanatban a kompromisszumra, akkor tényleg 0-ig esnek ezek a részvények. És persze ahogy nő a nemfizetés esélye, a görög kötvények is erre a sorsra jutnak.

Mi megússzuk

És hogy érintheti mindez kis hazánkat? Szerencsére egyáltalán nem rosszul. Míg a görögök a rosszfiúk mostanában, mi a stabil költségvetésünkkel, fizetési mérlegünkkel egyre inkább a követendő minta vagyunk. Állampapírjaink még egy kis kamatot is kínálnak, valutánk épp erősödik. Nem kell félni, nekünk nem fog fájni.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45930 45320 46110 +1,39% 45920 45930 5 496 104 880 HUF 2026-09-25 15:31:25
MOL 5180 5175 5260 -1,33% 5175 5180 1 069 146 800 HUF 2026-09-25 15:30:56
MTELEKOM 2556 2536 2558 +0,47% 2554 2556 272 092 908 HUF 2026-09-25 15:27:53
RICHTER 12490 12480 12690 -1,26% 12480 12500 959 902 730 HUF 2026-09-25 15:31:33
OPUS 277 275 284 -1,07% 277 278 9 358 066 HUF 2026-09-25 15:24:14
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Valami fontos zajlik a pesti parketten
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:44
Mínusszal indult a nap, aztán pluszba fordult.
Részvény / Deviza / Áru Magához tért a reggeli kómából a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 11:42
A reggeli mínuszok után már kisebb emelkedés látható a hazai tőzsdén. A blue chipek a Mol kivételével pluszban vannak.
Részvény / Deviza / Áru Kriptoparadicsom lehetnénk a szektor fidesztelenítése után?
Eidenpenz József | 2026. szeptember 25. 10:21
Sorra jönnek vissza a korábban elüldözött cégek a magyar kriptópiacra, de még egy kézen meg lehet őket számolni. Sok magyar kriptós külföldre költözött, például Máltára vagy Paraguayba a szabályozás és az adózás miatt, miközben a hazai adókulcs a környező országokhoz képest magasnak számít az ágazatban.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt erős a kezdés a tőzsdéken itthon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:19
Elindult a pénteki kereskedés. A BUX pár pontos csökkenéssel kezdte a reggelt, míg Európában vegyes a kép. Emelkedik az arany és az olaj ára is, a gáz ára viszont lejjebb ment.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírtak a részvényekkel amerikában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:46
Bár a Nasdaq minimális pluszban zárt, összességében nem jó hangulatú kereskedés jellemezte az amerikai tőzsdét csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Befutott a forintzárás, ennyiért adják az eurót
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:20
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Ma semmi sem menthette meg a magyar piacot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 494,39 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 151 507,86 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Biztosan nem lesz euró Magyarországon 2033 előtt, előbb a hiányt kell letörni
Eidenpenz József | 2026. szeptember 24. 16:31
Az euró bevezetésének feltételeit az Equilor szerint 2030 körül teljesíthetjük, maga az euró pedig legkorábban 2033-ban lehet reális. Ehhez azonban jelentős költségvetési fordulatra van szükség. A brókercég 370 forintos eurót vár év végére. Hozzá kell nyúlni a rezsicsökkentéshez?
Részvény / Deviza / Áru Kamatpara és húsz éve nem látott hozamok: jeges fuvallatok érkeztek az Egyesült Államokból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 15:50
Mínuszban nyitottak a vezető tőzsdeindexek a Wall Streeten. 
Részvény / Deviza / Áru A piacot is magával rántja a borongós idő: így áll a forint és a tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 14:48
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 5,88 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig. A forint alig mozdul, Nyugat-Európában pedig vegyes a hangulat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG