1p

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 32,87 pontos, 0,06 százalékos csökkenéssel, 54 099,27 ponton zárt kedden.

A részvénypiac forgalma 15,1 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.

Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta, a forgalom rendkívül magas volt, messze a legnagyobb forgalmú részvény az OTP volt, több mint 10 milliárd forint értékben kereskedtek a papírral.

Egyéni hírek a vezető részvényekről nem érkeztek, a Richter gyengélkedik - mondta, hozzátéve: a Magyar Telekomnál a befektetők a piaczárás utáni gyorsjelentésre várnak, a távközlési papír forgalma alacsony volt.

  • A Mol 24 forinttal, 0,89 százalékkal 2724 forintra erősödött, 2,7 milliárd forintos forgalomban.
  • Az OTP-részvények ára 50 forinttal, 0,27 százalékkal 18 460 forintra csökkent, forgalmuk 10,4 milliárd forintot tett ki.
  • A Magyar Telekom árfolyama 0,5 forinttal, 0,12 százalékkal 434 forintra nőtt, forgalma 44,6 millió forint volt.
  • A Richter-papírok árfolyama 50 forinttal, 0,58 százalékkal 8645 forintra esett, a részvények forgalma 1,4 milliárd forintot ért el.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42350 41600 42480 +1,78% 42310 42350 2 609 878 570 HUF 2026-04-27 11:21:13
MOL 4036 4030 4098 -1,56% 4034 4036 518 242 624 HUF 2026-04-27 11:21:13
MTELEKOM 2500 2492 2508 +0,32% 2496 2500 162 456 144 HUF 2026-04-27 11:21:15
RICHTER 13050 12920 13100 +0,38% 13040 13050 203 120 930 HUF 2026-04-27 11:21:13
OPUS 308 301 318 -8,18% 305 308 79 524 528 HUF 2026-04-27 11:20:59
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mit fogunk enni, ha ez így megy tovább?
Eidenpenz József | 2026. április 27. 11:31
Vámháború, energiaár-robbanás, kereskedelmi útvonalak megszakadása a háborúk miatt, klímaváltozás extrém időjárással és vízhiánnyal. Ha többféle tényező egyszerre érvényesül, a hatások egymást erősíthetik, és sokkal nagyobb lehet a rombolás. Nagy veszélyek rejlenek az élelmiszer-ágazatban. Még nem vagyunk a 2022-es szinten, de nem is vagyunk távol tőle.
Részvény / Deviza / Áru A tőzsdék sem igazán tudják, merre az arra
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 09:54
Így indultak a hétfői kereskedések.
Részvény / Deviza / Áru Nézze csak: ennyibe kerül most egy euró!
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 06:28
Mit csinál az árfolyam hétfő reggel?
Részvény / Deviza / Áru A választások után magát kitombolt forint is megpihent
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 10:54
A hét elején még erősődött, aztán azonban fokozatosan veszített az értékéből, bár zárásra ismét visszaküzdötte magát a több mint négyéves rekordszintekre. 
Részvény / Deviza / Áru Összezavarodtak a New York-iak
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 08:09
Vegyesen zártak pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Az euró, a dollár és a frank is olcsóbb, mint reggel
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 18:48
A heti veszteséget ugyan nem hozta vissza, de erős napot zárt a forint pénteken. A dollár reggel még 314-ről indult, este már 311 az árfolyam.
Részvény / Deviza / Áru Pirosban zárta a hetet a budapesti tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 17:54
A Mol és a Richter árfolyama sem emelkedett érdemben a délutáni állás óta: előbbi 3, utóbbi 1 százalékos mínusszal zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Megindultak felfelé az amerikai techrészvények, de Párizsban nem örülnek
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 17:16
Mínusz 0,75 százalékkal zárt a párizsi CAC40 index pénteken, az amerikai tőzsde vezető indexei viszont plusszal indítottak. A legnagyobbat a techrészvények indexe emelkedett a nyitás után.
Részvény / Deviza / Áru A Mol és a Richter is beesett a tőzsdén délutánra
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 15:11
A Mol-papírok árfolyama 116 forinttal, a Richter-részvények értéke 170 forinttal csökkent pénteken délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Maradt a negatív hangulat az európai tőzsdéken
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 12:21
Romlott az üzleti hangulat Németországban áprilisban. Ez sem tett túl jót az európai tőzsdei kereskedésnek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG