3p
A görög tárgyalások már-már teljesen reménytelennek látszanak, főleg ez nyomaszthatta a tőzsdéket pénteken is. A BUX valamivel átlag feletti mértékben esett, az OTP 2,5 százalékkal gyengült, a forint sem teljesített jól. Az athéni index hat százalékot zuhant.

 

Ismét rossz volt a hangulat az európai tőzsdéken, ami a görögök makacskodása, a tárgyalások megrekedése miatt lehetett. A görög index hat százalékot zuhant, de a főbb európai indexek is egy százalék körüli mínuszban voltak fél hat körül. Korábban ennél lejjebb, mínusz két százalék táján is előfordultak. Az USA tőzsdéi is mínuszban nyitottak.

 

A BUX index a nap nagy részében egy százaléknál kisebb eséssel inkább felülteljesítőnek tűnt, a nap végén azonban hirtelen nagyon adni kezdték a hazai részvényeket, akkortájt, amikor Európa is a mélypont közelében volt. Így végül egy meredek lejtmenet lett a végén mínusz 1,5 százalékig. Az utóbbi napokban jól szereplő OTP 2,5, a Mol 1,1, a Richter 1,3, a Telekom 0,2 százalékkal süllyedt.

További árfolyamok>>>>>

Jó hírek az OTP-ről

Pedig az OTP-ről még jó hírek is jöttek, egyrészt Szerbiában vásárolt be, megvett egy kisebb bankot, erősítve jelenlétét az országban. Másrészt pedig az Equilor hírlevele szerint „a Societe Generale első elemzésében az OTP-ről vásárlásra ajánlja a részvényt, 6 701 Ft-os célárfolyammal”.

A dollár a nap első felében erősödött, az euróval szemben 1,1260-ról 1,1160-ra süllyedt az árfolyam. Itt azonban meggondolta magát és újra gyengülni kezdett, majdnem ugyanannyit, mint amennyit korábban erősödött. A Michigani Egyetem fogyasztói bizalmi indexe kedvező volt és az inflációs adat is valamivel a várt felett alakult.

Süllyedő olaj és ezüst

A Wall Street Journal felmérése szerint a közgazdászok túlnyomó része szeptemberre várja az első amerikai kamatemelést – tudósított a Concorde Trading blog.

Az euró ugyan ledolgozta veszteségeit, de a görög helyzet miatt nyomás alatt maradt – írta az Investing.com. Az olajár az erősödő dollár és készletadatok miatt esett, a nemesfémek ára is süllyedt.

Ezért gyengült a Telekom

A forint is gyengélkedett, az euró a reggeli 311 forint körüli szintről estére 312,40-re ment fel. Délben magyar elemzők írásait gyűjtöttük össze a forintról, akik a kamatok, állampapír-hozamok csökkentését forintgyengítő tényezőnek tartják.

További árfolyamok>>>>>

Másodjára sem sikerült legyűrnie a 434 forintnál lévő ellenállását a Magyar Telekomnak – írja a KBC Equitas elemzése. Fontos szinteket tört le a csütörtöki kereskedés során az árfolyam, amiben fontos szerepet játszott, hogy az NMHH eljárást indított a cég ellen a július 1-től tervezett áremelések miatt. Ráadásul a távközlési hatóság az ügy lezárásáig megtiltotta a bejelentett áremelés meglépését is.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45870 45320 46140 +1,26% 0 0 10 570 998 730 HUF 2026-09-25 17:08:37
MOL 5150 5150 5260 -1,90% 0 0 2 245 141 420 HUF 2026-09-25 17:05:19
MTELEKOM 2540 2536 2558 -0,16% 0 0 653 994 800 HUF 2026-09-25 17:05:21
RICHTER 12480 12460 12690 -1,34% 0 0 2 127 025 090 HUF 2026-09-25 17:05:23
OPUS 282 275 284 +0,89% 0 0 19 227 815 HUF 2026-09-25 17:05:21
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mosolyoghat, ha meglátja, mennyibe kerül az euró!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 18:45
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Szomorúan vonulhatnak víkendezni a pesti brókerek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:42
A medve uralkodott a hazai tőzsdén a hét utolsó kereskedési napján.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett New Yorkból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 16:17
Kinyitott a tengerentúli tőzsde, friss olaj- és gázárak érkeztek.
Részvény / Deviza / Áru Valami fontos zajlik a pesti parketten
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:44
Mínusszal indult a nap, aztán pluszba fordult.
Részvény / Deviza / Áru Magához tért a reggeli kómából a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 11:42
A reggeli mínuszok után már kisebb emelkedés látható a hazai tőzsdén. A blue chipek a Mol kivételével pluszban vannak.
Részvény / Deviza / Áru Kriptoparadicsom lehetnénk a szektor fidesztelenítése után?
Eidenpenz József | 2026. szeptember 25. 10:21
Sorra jönnek vissza a korábban elüldözött cégek a magyar kriptópiacra, de még egy kézen meg lehet őket számolni. Sok magyar kriptós külföldre költözött, például Máltára vagy Paraguayba a szabályozás és az adózás miatt, miközben a hazai adókulcs a környező országokhoz képest magasnak számít az ágazatban.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt erős a kezdés a tőzsdéken itthon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:19
Elindult a pénteki kereskedés. A BUX pár pontos csökkenéssel kezdte a reggelt, míg Európában vegyes a kép. Emelkedik az arany és az olaj ára is, a gáz ára viszont lejjebb ment.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírtak a részvényekkel amerikában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:46
Bár a Nasdaq minimális pluszban zárt, összességében nem jó hangulatú kereskedés jellemezte az amerikai tőzsdét csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Befutott a forintzárás, ennyiért adják az eurót
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:20
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Ma semmi sem menthette meg a magyar piacot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 494,39 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 151 507,86 ponton zárt csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG