2p

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 718,75 pontos, 1,59 százalékos csökkenéssel, 44 614,88 ponton zárt szerdán.

A részvénypiac forgalma 11,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint a nemzetközi hangulat nem alakult jól szerdán, de kibocsátói hírek is befolyásolták a kereskedést. Leginkább a Mol árfolyama változott, főképp az extraprofitjuk elvonásáról szóló bejelentés miatt. A forgalom is meghaladta az átlagos mértéket, ami arra utal, hogy a kormányzati intézkedés elbizonytalaníthatta a részvényesek egy részét - tette hozzá Török Lajos.

Mint emlékezetes, Orbán Viktor miniszterelnök Facebook oldalán délelőtt úgy fogalmazott, hogy az üzemanyag-árstop eltörléséből fakadó Mol-profitnövekedést az állam elvonja, az ebből befolyó összeget pedig a Rezsivédelmi Alapba irányítja.

  • A Mol árfolyama 72 forinttal, 2,56 százalékkal 2746 forintra csökkent, 4,1 milliárd forintos forgalomban.
  • Az OTP-részvények ára 200 forinttal, 1,96 százalékkal 10 000 forintra esett, forgalmuk 5,3 milliárd forintot tett ki.
  • A Magyar Telekom árfolyama 4,0 forinttal, 1,23 százalékkal 330 forintra erősödött, forgalma 65,6 millió forint volt.
  • A Richter-papírok árfolyama 55 forinttal, 0,63 százalékkal 8615 forintra gyengült, a részvények forgalma 2,0 milliárd forintot ért el.

Árfolyam

Milyen napja volt a forintnak?

Az euróval szemben a forint árfolyamának mélypontja 413,6 környékén volt délután öt óra körül, ehhez képest mostanra mér némileg erősödni tudott a hazai fizetőeszköz, és cikkünk írásakor 411 körül mozgott az árfolyam – ez azonban még mindig lényegesen gyengébb a délelőtti 408-409 forintos szintnél. Nézze meg az árfolyamokat a Privátbankár oldalán.

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 37620 37010 38280 +2,20% 0 0 19 434 952 490 HUF 2026-04-07 17:14:49
MOL 4020 3960 4020 +1,88% 0 0 2 065 291 428 HUF 2026-04-07 17:05:19
MTELEKOM 2190 2144 2196 +2,15% 0 0 1 356 558 706 HUF 2026-04-07 17:05:45
RICHTER 12210 12080 12370 +0,49% 0 0 2 221 935 820 HUF 2026-04-07 17:14:47
OPUS 455 440 463 +3,17% 0 0 182 651 536 HUF 2026-04-07 17:05:05
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru J. D. Vance látogatása még a Budapesti Értéktőzsdére is rányomta a bélyegét
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 17:52
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1965,57 pontos, 1,59 százalékos emelkedéssel, 125 961,98 ponton zárt kedden.
Részvény / Deviza / Áru Harmatgyenge tőzsdenyitás a tengerentúlon
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 16:54
Indexcsökkenéssel nyitottak kedden az amerikai tőzsdeindexek, az olajárak emelkedtek, az arany ára stagnált.
Részvény / Deviza / Áru Eddig remek napja van a BÉT-nek
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 6,67 pontos nyitás után emelkedett kedden kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Száguld a BUX, rakétaként lőtt ki az OTP, az állampapírok is szépen elfogytak
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 12:34
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 6,67 pontos nyitás után emelkedett kedden délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru A forint és a magyar részvények piacán még csak nem is pukkant a Szerbiában talált bomba
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 10:43
Vaskos pluszban állnak a hazai részvények kedd délelőtt a Budapesti Értéktőzsdén. A forint árfolyamán sem látszik, hogy Magyarországot bárki komolyan fenyegetné. 
Részvény / Deviza / Áru A tőzsdéken is eljött a feltámadás húsvét után
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 10:15
Az amerikai piacok után az európai tőzsdék is emelkedni kezdtek kedden. 
Részvény / Deviza / Áru Elkerülték a locsolók a forintot, lekókadt az árfolyam
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 07:39
Gyengült a forint árfolyama kedd reggel a főbb devizákkal szemben a hétfő esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.  
Részvény / Deviza / Áru Rossz a helyzet, de ez jó a bankoknak, emelkedett a New York-i tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 06:03
A bankpapíroknak kedvez, hogy valószínűleg nem csökkent kamatot a Fed, emelkedéssel zártak a piacok New York-ban. 
Részvény / Deviza / Áru Forinterősödést hozott a húsvéti nyuszi
Privátbankár.hu | 2026. április 6. 18:46
Jelentősen erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Vegyesen kezdtek az amerikai tőzsdék, megint emelkedik az olajár
Privátbankár.hu | 2026. április 6. 16:21
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok hétfőn.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG