3p

A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. igazgatósága nem javasolja osztalék kifizetését a 2020-as üzleti év után

Ezt a társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján közzé tett közgyűlési dokumentumokban közölte. A meghívó szerint 2021. április 19-re kitűzött éves rendes közgyűlés elmarad, a napirendi pontokról igazgatósági hatáskörben döntenek a koronavírus-járvány miatti rendkívüli kormányzati intézkedésekkel összhangban - derül ki a közzétett dokumentumokból.

Az elfogadásra javasolt 2020. évre vonatkozó, IFRS szerinti, egyedi, nem konszolidált éves jelentés 108,773 milliárd forint mérlegfőösszeg mellett 718 millió adózott eredményt, 384,976 millió forint teljes átfogó jövedelmet tartalmaz 2020-ra. 2019-ben a társaság veszteséges volt, osztalékot nem fizetett.

A társaság februárban közölt gyorsjelentésében azt közölte: a CIG Pannónia csoport adózás után 735 millió forint nyereséget ért el 2020-ban az előző évi 639 millió forint veszteség után. A teljes átfogó jövedelem 359 millió forint nyereség volt, a 2019-es 323 millió forintos veszteség után.

A társaság jelentése szerint az adózott eredmény 1,374 milliárd forintos növekedésének oka, hogy a nem-élet szegmens egyedi adózott eredménye 786 millió forint veszteség lett az egy évvel korábbi 1,299 milliárd forintos veszteséggel szemben, az élet szegmens egyedi adózott nyeresége a 2019-es 737 millió forintról 1,675 milliárd forintra nőtt. Az élet szegmens 2019-es egyedi eredményét 1,057 milliárd forinttal rontotta a Konzum-Opus átalakulás után realizált árfolyamkülönbözet. Ennek a jelentős egyszeri tételnek a hatását figyelmen kívül hagyva az élet szegmens 118 millió forinttal alacsonyabb egyedi adózott eredményt ért el 2020-ban, mint egy évvel korábban.

Tavaly a biztosítási díjbevétel 19,319 milliárd forint volt, 3 százalékkal kevesebb az előző évinél. Az élet szegmensben az új szerzés 28 százalékkal csökkent az előző évihez képest, ez elsősorban a koronavírus-járvány hatásaival magyarázható a jelentés szerint.

Kiemelték ugyanakkor, hogy a társaság díjbevételeire a járvány nem gyakorolt jelentős hatást. Jelezték azt is, hogy csoport gyors intézkedéseket hozott, illetve hajtott végre már tavasszal a járvány miatti rendkívüli helyzet hatásainak ellensúlyozására. Emellett közölték, hogy megkezdődött egy stratégiai munka, amely a csoport működését új dimenzióba kívánja helyezni és az új keretben nemzeti biztosítóként kívánja kihasználni a működésében rejlő növekedési potenciált.

A CIG Pannónia papírjait a Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájában jegyzik. A részvény pénteken 340 forinton zárta a kereskedést, az elmúlt egy évben a legalacsonyabb ára 125, a legmagasabb 388 forint volt.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41730 40660 41780 +0,63% 41730 41740 6 977 837 070 HUF 2026-10-15 14:37:00
MOL 4968 4856 4994 -0,12% 4962 4968 1 694 867 174 HUF 2026-10-15 14:37:25
MTELEKOM 2648 2646 2674 -0,30% 2646 2650 731 197 118 HUF 2026-10-15 14:34:32
RICHTER 12700 12600 12720 +0,87% 12680 12700 549 371 850 HUF 2026-10-15 14:34:13
OPUS 210 206 213 +0,72% 210 213 69 436 963 HUF 2026-10-15 14:36:47
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Itt az új rend: apró elektronikai csoda köré gyűltek a világ legértékesebb vállalatai
Czwick Dávid | 2026. október 15. 10:36
Megfékezhetetlenül törnek előre a világ nagyágyúi. A legértékesebb vállalatok közül a Microsoft már visszatornázta magát a 4 ezer milliárd dolláros álomhatárt jelentő piaci kapitalizáció fölé, miközben a jelenleg legértékesebb, csak zöld óriásnak hívott vállalat, az Nvidia piaci értéke már az 5,5 ezer milliárdos, nehezen emészthető csúcsot ostromolja. Az elitklubban a techóriások uralkodnak, teljesen kiszorítva a hagyományos iparágakat. És van egy apróság, ami összeköti ezeket a nagyhalakat.
Részvény / Deviza / Áru Vérengzések az ázsai tőzsdéken, Európa sem ússza meg sértetlenül
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 09:43
Budapest jól nyitott, de a láthatáron sűrű, sötét fellegek gyülekeznek.
Részvény / Deviza / Áru Mi történik az olajárral? Ennyibe kerül egy hordó csütörtök reggel
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 08:59
Korrigált a piac?
Részvény / Deviza / Áru Pánik a koreai tőzsdén, megnyomták a nagy, piros gombot
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 07:21
Fel kellett függeszteni a kereskedést, akkorát zuhantak az árfolyamok.
Részvény / Deviza / Áru Ilyen forintárfolyamot küldött Magyar Péter Brüsszelből
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 07:12
Az uniós pénzek is hatnak a forint teljesítményére. Friss árfolyamok csütörtök reggel.
Részvény / Deviza / Áru Pereceltek szerdán a chipgyártók a Wall Streeten
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 06:24
Nem volt jó napja az amerikai tőzsdének szerdán.
Részvény / Deviza / Áru A forint is jobban jár, ha elteszi magát holnapra
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 19:00
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben szerdán kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Csúnyán zárt végül a BUX, meg is van érte a felelős
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe (BUX) hiába emelkedett a nap nagy részében, végül minimális, 0,1 százalékos mínuszban zárt.
Részvény / Deviza / Áru A forint most egy extrahozammal ketyegő euró
Eidenpenz József | 2026. október 14. 16:00
Az elmúlt hat évből négyben krízis volt a világban, ennek ellenére látszólag jól állnak a részvénypiacok, és a kötvények sem omlottak össze, a magyar eszközök, a forint még erősödtek is. De mi fortyog a mélyben, merre tart a világ? Ezt próbálták kideríteni az MBH Befektetési Bank elemzői. Az euró szerintük 355 forint is lehet – de csak 2028 végére.
Részvény / Deviza / Áru Mutatjuk, hogy rajtolt Amerika: nem a részvényeknek áll most a zászló
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 15:50
Az Egyesült Államokban csak az ipari részvényeket tömörítő Dow Jones tudott emelkedni a magyar idő szerint 15:30-as tőzsdenyitásban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG