2p

A Tesla vezérigazgatója arra buzdította a dolgozóit, hogy ne adják el az elektromos autógyártó részvényeit.

„Vannak döcögős időszakok, egy kicsit viharos időjárás, de azért vagyok itt, hogy elmondjam, a jövő fényes és izgalmas” – mondta az eseményről készült felvételen, amelyet a közösségi médiaplatformján, az X-en tett közzé.

A megnyugtatásra azért volt szükség, mert a befektetők óvatossá váltak, mivel attól tartanak, hogy Musk Trump-kormányzatban betöltött kiemelkedő szerepe elterelte a figyelmét a Tesláról, és eltaszította azokat a potenciális ügyfeleket, akik nem azonosulnak a politikai nézeteivel.

A vállalat részvényei több mint 50 százalékkal estek, közel 780 milliárd dolláros piaci értéket töröltek el a december végi csúcsról – emlékeztet az Equilor Befektetési Zrt. hírlevele. A Tesla részvényei az elmúlt napokban további visszaeséssel szembesültek, mivel a vállalat visszahívta a legtöbb Cybertruckját, mert egy külső panelje leeshet. Ez már a nyolcadik visszahívás, amelyet a 79 900 és 99 990 dollár közötti árú járműre adtak ki. Az elmúlt időszakban a Tesla járművekkel szembeni vandalizmus és erőszakos cselekmények is többször előfordultak.

A beszélgetésen Musk célja az volt, hogy izgalomba hozza az alkalmazottakat és a befektetőket a Tesla futurisztikus, bár még nem bizonyított üzletágairól, beleértve egy 5000 humanoid robotból álló flotta építését. Musk elmondta, hogy a vállalat fel tudja használni az önvezető technológiáját az emberhez hasonló robot gyártásának előmozdítására. Az Optimus robotok kísérleti gyártása a tervek szerint még idén megkezdődik, tette hozzá Musk.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41870 41600 42680 +0,62% 41850 41860 9 662 713 940 HUF 2026-04-27 15:28:43
MOL 4084 4030 4098 -0,39% 4078 4084 1 537 486 608 HUF 2026-04-27 15:29:13
MTELEKOM 2510 2492 2522 +0,72% 2506 2512 453 487 026 HUF 2026-04-27 15:25:06
RICHTER 12940 12920 13100 -0,46% 12930 12950 1 853 139 530 HUF 2026-04-27 15:28:18
OPUS 304 295 318 -9,38% 304 307 188 943 067 HUF 2026-04-27 15:25:36
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Magára talált a BUX, csak a Molnak van rossz napja
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 14:38
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a mínusz 1,66 pontos nyitás után emelkedett hétfőn kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Bedurrant a pesti tőzsde hétfőn
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 11:54
Csak a Mol részvényesei szomorkodhatnak.
Részvény / Deviza / Áru Mit fogunk enni, ha ez így megy tovább?
Eidenpenz József | 2026. április 27. 11:31
Vámháború, energiaár-robbanás, kereskedelmi útvonalak megszakadása a háborúk miatt, klímaváltozás extrém időjárással és vízhiánnyal. Ha többféle tényező egyszerre érvényesül, a hatások egymást erősíthetik, és sokkal nagyobb lehet a rombolás. Nagy veszélyek rejlenek az élelmiszer-ágazatban. Még nem vagyunk a 2022-es szinten, de nem is vagyunk távol tőle.
Részvény / Deviza / Áru A tőzsdék sem igazán tudják, merre az arra
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 09:54
Így indultak a hétfői kereskedések.
Részvény / Deviza / Áru Nézze csak: ennyibe kerül most egy euró!
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 06:28
Mit csinál az árfolyam hétfő reggel?
Részvény / Deviza / Áru A választások után magát kitombolt forint is megpihent
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 10:54
A hét elején még erősődött, aztán azonban fokozatosan veszített az értékéből, bár zárásra ismét visszaküzdötte magát a több mint négyéves rekordszintekre. 
Részvény / Deviza / Áru Összezavarodtak a New York-iak
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 08:09
Vegyesen zártak pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Az euró, a dollár és a frank is olcsóbb, mint reggel
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 18:48
A heti veszteséget ugyan nem hozta vissza, de erős napot zárt a forint pénteken. A dollár reggel még 314-ről indult, este már 311 az árfolyam.
Részvény / Deviza / Áru Pirosban zárta a hetet a budapesti tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 17:54
A Mol és a Richter árfolyama sem emelkedett érdemben a délutáni állás óta: előbbi 3, utóbbi 1 százalékos mínusszal zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Megindultak felfelé az amerikai techrészvények, de Párizsban nem örülnek
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 17:16
Mínusz 0,75 százalékkal zárt a párizsi CAC40 index pénteken, az amerikai tőzsde vezető indexei viszont plusszal indítottak. A legnagyobbat a techrészvények indexe emelkedett a nyitás után.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG