1p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Míg az Apple kisebb csalódást okozott legfrissebb gyorsjelentésével, nagy riválisa, a Samsung főként az okostelefon-piacon elért sikerei miatt rekordnyereséget jelentett a harmadik negyedévről.

Csalódás az Apple-nél

A szakértők által vártnál kevésbé nőtt az amerikai Apple Inc. negyedéves adózott eredménye elsősorban az iPad-eladások növekedési ütemének lassulása miatt. Az iPad-értékesítés alakulása nem okozott különösebb meglepetést elemzők körében, mivel várható volt, hogy az Apple egy kisebb és olcsóbb változatot mutat be. A cég kedden mutatta be az iPad Mini készüléket - részletek >>

Az Apple negyedéves adózott eredménye 8,2 milliárd dollár, részvényenként 8,67 dollár volt. Ez 24 százalékkal nagyobb, mint az egy évvel korábbi 6,6 milliárd dollár, részvényenként 7,05 dollár. A szakértők 8,84 dolláros részvényarányos eredményre számítottak.

A cég bevétele 27 százalékkal, 36 milliárd dollárra bővült, szerényen felülmúlta a szakértői várakozásokban szerepelő 35,8 milliárd dollárt. Az Apple 26,9 millió iPhone készüléket és 14 millió iPad-et értékesített a negyedévben.

Rekord a Samsungnál

Az okostelefon-piac nagy Apple-riválisa, a Samsung eközben rekordnagyságú harmadik negyedéves nyereségről számolt be. A Samsung Electronics a bevétel alapján a világ vezető technológiai vállalata. A cég adózott eredménye 91 százalékkal, mintegy 6 milliárd dollárra nőtt, ami meghaladta a szakértői várakozásokat.

A 178 milliárd dollár piaci tőkeértékű vállalat működési eredménye ugyancsak 91 százalékkal emelkedett, a cég értékesítés árbevétele 26 százalékkal bővült.

Apple vs. Samsung a tőzsdén az elmúlt negyedévben
Forrás: Privátbankár Dealbook

 

Az eredmények látványos javulásához elsősorban épp az okostelefonok eladásának bővülése járult hozzá. A cég azonban nem közölt adatot arról, hogy mennyi okostelefont adott el a szeptember végével záródott negyedévben.

Az IDC informatikai piackutató vállalat szerint a dél-koreai vállalat 56,3 millió okostelefont értékesített. Ebben a szegmensben 31,3 százalékos piaci részesedést ért el a Samsung, míg az Apple részesedése 15 százalék volt az idei harmadik negyedévben az IDC számításai szerint. A harmadik negyedévben közel 27 millió darab iPhone-t adott el az Apple.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42880 41700 43450 +2,71% 42840 42880 13 569 278 770 HUF 2026-11-04 14:43:29
MOL 5100 5040 5140 +0,99% 5090 5100 2 113 571 885 HUF 2026-11-04 14:43:52
MTELEKOM 2910 2886 2950 -0,68% 2906 2910 922 958 092 HUF 2026-11-04 14:37:56
RICHTER 12980 12910 13120 -0,15% 12980 12990 1 420 055 480 HUF 2026-11-04 14:42:32
OPUS 206 194 211 +4,67% 206 206 37 145 428 HUF 2026-11-04 14:43:19
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Megtört a pesti börze lendülete
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:48
Reggelhez képest jobb, délelőtthöz képest rosszabb a hangulat a tőzsdén.
Részvény / Deviza / Áru Félidőben meglódult a magyar tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 12:32
A BUX 1,9 százalékos emelkedésben, 148 851 ponton. 
Részvény / Deviza / Áru Eladói nyomás alakult ki a magyar tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 09:23
Csökkenéssel indulat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén.
Részvény / Deviza / Áru Demokrata vihar előtti csendben zártak az amerikai tőzsdék
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 07:44
A jelentős Demokrata győzelem előtti kereskedésben, vegyesen teljesítettek az amerikai tőzsdeindexek.
Részvény / Deviza / Áru A forintot nem viselte meg Trump kirohanása
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 06:51
A forint nem reagált érdemben az amerikai választási eredményekre. 
Részvény / Deviza / Áru A csepergő eső sem mosta el a forintot
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 19:10
Vegyesen alakult a magyar fizetőeszköz árfolyama a főbb devizákkal szemben kedden estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Két legény volt talpon ma a BÉT-en
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 17:52
A Mol és a Magyar Telekom húzta fel a BUX-ot – mondta Takács András, az Equilor Befektetési Zrt. részvényelemzője kedden az MTI-nek. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 745,42 pontos, 0,51 százalékos emelkedéssel, 146 075,44 ponton zárt kedden.
Részvény / Deviza / Áru Fittyet hánytak az amerikai tőzsdék a félidős választások reggelére
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:23
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok kedden.
Részvény / Deviza / Áru Hasítanak a Mol-papírok
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 14:44
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 2,85 pontos nyitás után emelkedett kedden kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Kíméletlen mészárlás: ilyen súlyos csapás rég nem érte az aranyat és az ezüstöt
Czwick Dávid | 2026. november 3. 14:28
Amíg Ön őszi szünetre vonult, vagy éppen halloweeni mulatságban töltötte az idejét, addig megnyílt a föld az árupiacon, amit főleg a nemesfémek szenvedtek meg. Az arany unciánkénti világpiaci ára kőkeménynek hitt szintet bukott el, de az ezüst még rosszabbul járt. Utóbbi piacán ráadásul egy vészjósló mutató is bejelzett. De elérték-e a gödör alját a legfontosabb nemesfémek? Vagy újabb lejtmenetre kell készülni? Ezekre is keressük a választ.  
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG