3p
Amerikában és Európában is alig mozdultak a főbb részvények, Budapesten viszont nem lett jobb a hangulat reggel óta. Megjött az EKB várva várt jegyzőkönyve.

Megmaradt a rossz hangulat a Budapesti Értéktőzsdén, a BUX-index csütörtök délután végül 0,33 százalékos csökkenéssel 27 700,12 ponton zárta a kereskedést. A főbb részvényindexek kisebb-nagyobb gyengülésben várják a pénteket, a Richter papírjaiban látott reggeli lendület elfogyott a nap végére, így a gyógyszergyártó végül 0,2 százalékos mínuszban, 5570 forinton zárt.

A legfrissebb árfolyamokért kattints ide! >>>

A Mol nem heverte ki Szaúd-Arábia döntését, az olajtársaság 0,98 százalékot gyengülve, 17 210 forinton várja a holnapi nyitást. Az OTP papírjaiért alig változva 7188 forintot kellett fizetni csütörtök délután, a Magyar Telekomért pedig 0,23 százalékos pluszt követően 441 forintot.

Léphet az EKB?

Nyugat-Európában is oldalazást láthattunk, 0,2 és fél százalék közötti pluszban zártak a főbb részvényindexek. Délután az Európai Központi Bank közreadta a legutóbbi gyűlésének jegyzőkönyvét, amikor is változatlanul hagyta az irányadó rátát, és az eszközvásárlási program mértékén sem változtattak Draghiék.

Mario Draghi 2015. novemberében. Fotó: EPA/Fredrik Von Erichsen

A Wall Street Journal cikke szerint a nulla körüli infláció és a britek kilépését követő bizonytalan gazdasági helyzet miatt a befektetők úgy vélik, hogy az EKB további élénkítő lépéseket vezethet be a közeljövőben, a bankrendszer gyengeségei azonban óvatosságra inthetik az EKB-t. A monetáris tanács ugyanakkor nem zárkózik el egy újabb intézkedés lehetőségétől, „amennyiben a gazdasági helyzet így kívánja”, így érdemes lesz árgus szemekkel figyelni a következő, szeptember 8-i ülést.

Kitart a Fed jelentés hatása

A tengerentúlon a pozitív hírek ellenére enyhe emelkedésben indítottak a főbb részvényindexek, a 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 0,05 százalékos, az S&P 500-as mutató 0,08 százalékos, a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója pedig 0,06 százalékos pluszban nyitotta a kereskedést. Az amerikai munkaügyi hivatal ma tette közzé a legfrissebb, első alkalommal munkanélküli segélyhez folyamodók számát, ami egy havi mélyponton, 262 ezren alakult a héten. A Fed tegnap tette közzé a jegyzőkönyvét, ennek hatása még mindig érződik a tőzsdéken, erről korábban itt írtunk bővebben a Privátbankár.hu-n.

Végül csak magára talált a forint. A legfrissebb árfolyamokért kattints ide! >>>

Erősödtek a nyersanyagok, magára talált a forint

Mindkét olajfajta ára enyhén emelkedni tudott a nap folyamán, az amerikai WTI típusú olajért 47,32 dollárt kellet adni délután fél négykor, az északi-tengeri Brent hordónkénti ára pedig 50,02 dollárra kúszott a nyitásra. Az arany megőrizte a reggeli emelkedést, az európai tőzsdezárást követően 1355 dolláron mérték unciánként.

A forint a nap végére visszatalált a 310-es szintre az euróval szemben.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 40610 40250 41390 -1,43% 40600 40630 16 075 190 290 HUF 2026-11-06 14:24:41
MOL 4856 4812 4980 -2,53% 4850 4856 2 480 925 132 HUF 2026-11-06 14:20:25
MTELEKOM 2896 2822 2940 +0,91% 2892 2896 1 300 814 610 HUF 2026-11-06 14:15:56
RICHTER 12850 12820 12980 -0,93% 12840 12850 1 118 463 830 HUF 2026-11-06 14:23:55
OPUS 206 200 208 +2,99% 205 206 52 197 581 HUF 2026-11-06 14:08:49
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Megérkezett a medve a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:56
A magyar papírokat is magával rántotta a nemzetközi hangulat.
Részvény / Deviza / Áru Budapestet és Európát is elérte a tőzsdei zuhanás
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:49
Körülért a világon a New Yorkból indult hullám, vöröslenek az árfolyamok világszerte.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan reagál a forint az amerikai tőzsdei összeomlásra? Itt vannak a friss péntek reggeli árfolyamok
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:46
Dráguló devizák.
Részvény / Deviza / Áru Eltűnt 2,5 ezer milliárd dollár az amerikai tőzsdéről
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:20
Zuhanórepülés a technológiai részvények piacán.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért veszik az eurót? Nézze meg az árfolyamot!
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 18:49
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Átfordult az olaj: beomlottak az árak, bedobták az új arab tervet
Czwick Dávid | 2026. november 5. 18:29
Meglehetősen jól indult a november annak, aki az olajárak esésében érdekelt. A olajpiacon ugyanis a korábbi magabiztos emelkedéssel elért árszintek néhány nap alatt eltűntek a színről. A hirtelen fordulat mögött több, egyszerre érvényesülő körülmény húzódik meg. Emellett napvilágot látott egy olyan nagyszabású közel-keleti stratégiai terv is, amely tovább enyhítheti az idei év egészét meghatározó olajpiaci patthelyzetet. Az olajhatalmak lépése a novemberben eddig látott világpiaci ármozgással kiegészülve hamarosan a kőolajból előállított finomított termékek árát is kedvezően érintheti – fogyasztói szempontból.     
Részvény / Deviza / Áru Pocsék volt a nemzetközi hangulat, a Mol jelentését várják a befektetők
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 18:13
Így zárt a tőzsde csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Drágult az olaj és az arany, így ébredt Amerika
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:18
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG