1p
Nevek, címek, útlevélszámok és más személyes adatok kerültek hackerek kezébe, miután bejutottak a T-Mobile-t kiszolgáló cég rendszerébe.
(Fotó: Deutsche Telekom)

Hackerek még szeptemberben feltörték az amerikai T-Mobile ügyfeleinek hitelelbírálását végző cég, az Experion rendszerét. A bűnözők 15 millió ügyfél adataihoz jutottak hozzá, akik 2013-tól mostanáig kötöttek szerződést a mobilszolgáltatóval - írja a CNN Money.

A hitelintézet szerint a fogyasztók érzékeny adatai is illetéktelen kezekbe kerültek, így a társadalombiztosítási számuk, az útlevélszámok, jogosítványok és címek is a hackereknél vannak.

Nem ez volt az első eset, amikor betörtek a céghez: egy másik esetben szintén az Experionon keresztül lopták el szintén milliós tételben egy másik cég ügyféladatait. Az még nem tisztázott, hogy mi történhetett az adatokkal, de általában felkerülnek egy kereshető katalógusként a feketepiacra, ahol egy kis pénzért bárkinek a személyazonosságát megvásárolhatjuk, ami aztán visszaélésekhez vezet.

John Legere, az amerikai T-Mobile ügyvezetője felháborodva nyilatkozott arról, hogy felülvizsgálják a céggel kötött összes megállapodásukat, és kivizsgálják az esetet.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 39700 38830 39900 +5,53% 0 0 40 070 446 130 HUF 2026-04-08 17:07:37
MOL 3998 3880 4000 -0,55% 0 0 2 337 371 970 HUF 2026-04-08 17:05:06
MTELEKOM 2232 2212 2246 +1,92% 0 0 1 521 176 232 HUF 2026-04-08 17:06:29
RICHTER 12590 12350 12590 +3,11% 0 0 3 852 675 500 HUF 2026-04-08 17:07:31
OPUS 448 430 468 -1,54% 0 0 404 513 988 HUF 2026-04-08 17:05:09
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mit művelt szerdán a forint? Nézze meg!
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 18:36
Alig változott szerdán a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
Részvény / Deviza / Áru A tűzszünet híre egész napra biztosította a jó hangulatot Budapesten
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 18:13
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 3768,85 pontos, 2,99 százalékos emelkedéssel, 129 730,83 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Az iráni tűzszünetnek örülnek az amerikai befektetők
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 16:26
Jelentős indexemelkedéssel indult szerdán a kereskedés az amerikai értékpapírpiacokon az amerikai-iráni fegyverszünetet nyugtázva. Az olaj ára ezzel párhuzamosan nagyot zuhant, a dollár gyengült, az arany ára emelkedett.
Részvény / Deviza / Áru A világ néhány szoroson múlik
Gajda Mihály | 2026. április 8. 15:22
Az elmúlt hetekben a világ figyelme a Hormuzi-szorosra szegeződött. Irán lezárta a világ egyik legfontosabb tengeri útvonalát, és hirtelen mindenki szembesült azzal, mennyire törékeny a globális gazdaság. Ami most történik, nem egészen váratlan. A Concordeblog néhány évvel ezelőtt cikksorozatban vette végig azokat a szűk tengeri szorosokat, amelyeken a világgazdaság jelentős része halad át.
Részvény / Deviza / Áru Csodás napja van az OTP-nek
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 14:40
Így alakult délután a kereskedés.
Részvény / Deviza / Áru A Mol kivételével mindenki erősödik a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 21,06 pontos nyitás után emelkedett szerdán délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru A budapesti tőzsdén is örülnek az iráni tűzszünetnek?
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 09:50
Erőteljes optimizmus látható a részvénypiacokon.
Részvény / Deviza / Áru Nem hiszi el, hogy milyen erős lett a forint
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 07:35
A dollár jegyzése 321,72 forintra süllyedt 330,02 forintról.
Részvény / Deviza / Áru Kiderült, hogy mi történt a New York-i tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 06:46
Vegyesen zártak kedden a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Nem csak a tőzsdét, a forintot is felhúzta J. D. Vance?
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 18:47
Merthogy erősödött a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG