2p
Az Európában irányadó kőolajfajta, a Brent ára rövid időre hordónként 50 dollár alatti szinten is járt kedden - ez pedig 2017 júliusa óta nem fordult elő. A tőkepiacokon látott karácsonyi pánik és az amerikai palaolaj-kitermelés által biztosított korlátlan kínálat végre talán ráveszi az OPEC olajkartellt, hogy az árak megtámasztása érdekében érdemben fogják vissza a kitermelést.
A Brent olajfajta árának változása az elmúlt 10 napban.

Öntik a piacra az olajat amerikaiak - vevő meg nincs

A hétfői 6-7 százalékos zuhanás után további 1 százalékot meghaladó csökkenést láthattunk az árfolyamokban - szerda reggel a Brent jegyzése 50, a WTI 42,6 dolláron állt. Az olajár ezzel az októberi (négyéves csúcsot jelentő) szinteknél 40 százalékkal van lejjebb. Az OPEC és szövetségesei (első sorban Oroszország) a hónap elején már megállapodtak a kibocsátás csökkentésében, de a befektetők szerint ez korántsem lesz elég a piacon lévő túlkínálat érdemi visszafogására - elsősorban a megállapodásra fittyet hányó amerikai kitermelők miatt, akik zabolátlanul öntik az olajat a piacra, ezzel egyébként a világ legnagyobb olajtermelő országává téve az USA-t.

A túl bőséges kínálat mellett ráadásul a keresleti oldalon is vannak bajok: Trump elnök Kínával szemben indított kereskedelmi háborúja valamint a Fed kamatpolitikája a globális gazdasági növekedés kilátásaira vet árnyékot - írja összefoglalójában a Bloomberg.

Áprilisig biztos nem ülnek tétlenül

Összességében a szakértők addig nem várnak irányváltást az árakban, amíg az OPEC nem jelent be újabb intézkedéseket  - köztük további kitermelés-csökkentést. A "rendes" menetrend szerint csak áprilisban lenne legközelebb olyan csúcstalálkozó, amelyen az OPEC és a partnerországok is részt vesznek, de természetesen bármikor tárgyalóasztalhoz ülhetnek, ha a helyzet úgy kivánja. Ezt az orosz és a szaúdi energiaügyi miniszter is jelezte a napokban.

Örülhetnek az autósok - ebből év végi ajándék lesz

A piaci folyamatok eredményeként akár 6-8 forinttal is csökkenhet literenként az üzemanyagár a holtankoljak.hu előrejelzése szerint, már csak az a kérdés, hogy mikor - nem először fordulna elő, hogy az ünnepek alatt változnak az üzemanyagárak. Az ünnepekre való tekintettel várhatóan a hétvége felé (péntek-szombaton) jöhet az árcsökkentés - írja a portál.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41240 40250 41390 +0,10% 0 0 26 695 999 950 HUF 2026-11-06 17:07:37
MOL 4816 4812 4980 -3,33% 0 0 4 895 307 706 HUF 2026-11-06 17:05:29
MTELEKOM 2902 2822 2940 +1,11% 0 0 3 155 050 676 HUF 2026-11-06 17:05:13
RICHTER 12870 12820 12980 -0,77% 0 0 3 832 400 580 HUF 2026-11-06 17:05:07
OPUS 208 200 212 +3,99% 0 0 62 047 090 HUF 2026-11-06 17:05:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Miért reagáltak visszafogottan a tőzsdék Trumpék nagy vereségére?
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 15:01
Nagy demokrata győzelmet hoztak az amerikai félidős választások, a piacok reakciója mégis visszafogottabb volt a vártnál. Mi áll a háttérben, és merre tovább? Az OTP Global Markets podcast legfrissebb epizódjában a szakértők a választás utáni reggelen, a friss eredmények és az első piaci mozgások ismeretében járták körül a kérdést.
Részvény / Deviza / Áru Nem könnyű követni, mit csinál a forint
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 14:43
Mintha hullámvasútra ült volna a hazai fizetőeszköz ezen a héten.
Részvény / Deviza / Áru Trumpnak New Yorkban is kicsengettek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:03
A Dow Jones közel fél százalékot veszített az értékéből pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Mol-rekord, OTP-kockázat: mi jöhet a két magyar tőzsdei óriásnál?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 21:14
A negyedik negyedévben már visszaesés jöhet a Molnál a harmadik negyedévhez képest, az OTP-t viszont nem rengeti meg a paraguayi bank csődje.
Részvény / Deviza / Áru Ennyivel lett olcsóbb az euró reggel óta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:35
A svájci frank árfolyama reggel megközelítette a 400-at, a nap végére viszont ebben az összevetésben is erősödött a forint.
Részvény / Deviza / Áru Tovább zuhant a Mol-árfolyam, az OTP javított a nap végére
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:10
Délután még veszteséggel állt, a pénteki kereskedési nap végére viszont plusszal zárt az OTP. A Mol 3,33 százalékos esést könyvelhetett el.
Részvény / Deviza / Áru Beestek az európai tőzsdék, a Wall Streeten több index is plusszal nyitott
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:10
A frankfurti tőzsde több mint 2,5 százalék, a londoni tőzsde pedig 2 százalékot meghaladó veszteséggel áll pénteken délután.
Részvény / Deviza / Áru Sokan fognak jókorát bukni az Anthropic-részvényen?
Eidenpenz József | 2026. november 6. 15:32
Mindenki nagyon készül az Anthropic részvénykibocsátására, amelynek van esélye a világcsúcsra. Ám a csütörtöki zuhanások fényében kérdéses, megtartják-e ebben a hónapban. A kisbefektetőknek akkor is számos módjuk lesz a beszállásra, hogyha nem jegyezhetnek, de egyik kockázata nagyobb, mint a másiké. Eladni vagy tartani? Részvény vagy forró krumpli?
Részvény / Deviza / Áru Délutánig a Mol a nap vesztese a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:16
Több mint 2,5 százalékot esett az árfolyam pénteken, az OTP-papírok értéke is lefelé tart.
Részvény / Deviza / Áru Megérkezett a medve a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:56
A magyar papírokat is magával rántotta a nemzetközi hangulat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG