2p
A múltheti vételi őrület most egy igen kiadós visszaesésbe csapott át a pesti börze kisrészvényeiben: esik a SET, a Nordtelekom és a Futuraqua. A Pannergy viszont szárnyal, kapott hozzá egy kis elemzői segítséget. A nagypapírok és így a BUX alig mozdulnak, esik az olajár, erős a cseh korona.

A hazai börzén nem mozdul a BUX, az OTP kismértékben csökken, a Richter 0,3 százalékot emelkedik, de a kispapírok piaca annál érdekesebb. Múlt héten kétségbeesetten tépték a befektetők mindenekelőtt a Nordtelekom, valamint a SET, a Futuraqua és a BIF papírjait, most szabadulnának tőlük, földet érnek a szárnyaló pulykák.

A Nordtelekom, melynek kétszer is kiszélesítették 20-ról 50 százalékra a kereskedési sávját, múlt héten 20-ról 87 forintig szaladt fel, ma limittel esik 42,6 forintig. A SET a tegnapi után ma is limittel, 20 százalékkal esik 199 forintig, a Futuraqua 9 százalékkal esik 68 forintig, amiben az is szerepet játszhat, hogy a Forrás bejelentette: eladott a papírból (a jó árat kihasználva).

A BIF ma csak mérsékelten gyengül 1600 forintig, miután múlt héten 2100 fölött is járt az árfolyam. Hirtelen megtépték viszont a Pannergyt, ami annak köszönhető, hogy az OTP elemzője a kereskedés közben kihozta elemzését, melyben 1000 forint feletti célárat jelöl meg a papírra. A 700 forintos árról gyorsan 10 százalékot emelkedett az árfolyam, 770-780 forintig.

Az amerikai tőzsdék tegnap végre korrigáltak egy kicsit, de ez semmi ahhoz a ralihoz képest, amit idén eddig előadtak. Európában ugyancsak mérsékelt esés mutatkozik a börzéken. A befektetőket, úgy tűnik, a kriptodevizák piaca köti le, ahol kiadós esés zajlott. A bitcoin árfolyama 10 ezer dollár alatt is járt, vagyis csúcsához képest megfeleződött. Ezt a részvénypiacon már összeomlásnak szoktuk hívni, kérdés, hogy egy ilyen megfoghatatlan instrumentumnál mi a sok.

Az olaj ára visszaesett a 3 éves csúcsról: a WTI 63,50 dollárig, a Brent 68,90-ig korrigált. Újabb csúcsra ért  cseh korona: csak 25,40-et kell adni belőle az euróért.

Euró/cseh korona

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42980 42890 43400 +0,75% 42970 42980 7 204 797 550 HUF 2026-11-05 14:39:49
MOL 4994 4954 5090 -2,08% 4986 4994 3 147 258 730 HUF 2026-11-05 14:34:32
MTELEKOM 2894 2872 2938 -0,89% 2894 2900 785 310 232 HUF 2026-11-05 14:31:37
RICHTER 12960 12850 13000 +0,47% 12960 12980 440 099 660 HUF 2026-11-05 14:37:57
OPUS 202 202 214 -6,51% 202 209 17 422 696 HUF 2026-11-05 14:36:18
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG