2p
Szállnak a pulykák a Budapesti Értéktőzsdén, ahogy szokták mondani, amikor a kisebb, alig ismert cégek részvényei hirtelen a mennybe mennek. Ez történt ma a Nordtelekommal, de a Futuraqa is szépen emelkedik. A BUX nem tud emelkedni, mivel mínuszban a Mol és a Richter, miközben emelkedik az OTP. Újabb, 3 éves csúcson az olajár.

Egymás után szállnak az égbe a kisebb papírok árfolyamai a hazai tőzsdén, de lehet-e ezen csodálkozni az után, hogy tavaly Mészáros Lőrinc bevásárlásai vittek sokszorosukra részvényeket, a világban pedig már ezernél is több, meghatározhatatlan értékű kriptodevizának nevezett terméket vesz lelkesen a közönség?

Nordtelekom, 5 hónap

Nos, a BÉT-en ma a Nordtelekom a nyertes. A papír tegnap és tegnapelőtt a 20 százalékos limittel emelkedett, ezért a tőzsde ma kinyitotta 50 százalékra az elmozdulási lehetőséget, amit a vevők ki is használtak, és az 50 százalékos limitig, 58,8 forintig húzták fel a papírt. A kicsik közül még a Futuraqáért lelkesednek a vevők: a 20 százalékos limit közelében, 90 forinton kereskednek vele, és megtalálták a BIF-et is: 15 százalékot ugrik 1990 forintig.

Ami a nagyokat illeti, a Mol 0,6 százalékkal 3012 forintig csökken, az OTP fél százalékkal 10 850 forintig emelkedik, a Richter ugyancsak fél százalékkal csökken 6730 forintig, a Telekomban pedig szokatlan számot látunk: 471,5 forint az árfolyam, az árlépésköz 0,5 forint lett (tegnap tévesen azt írtuk, hogy 1 forint maradt).

Az európai tőzsdéken alig van mozgás, az olaj ára viszont újra 3 éves csúcson: a WTI 63,70 dollár, a Brent 69,30.

A kötvények piacán nyoma sem maradt a tegnapi ijedelemnek, amelyet az váltott ki, hogy Kína beszüntetheti az amerikai állampapírok vásárlását. Az amerikai 10 éves államkötvény hozam, amely felszaladt tegnap 2,60 százalékig, ma már csak 2,54 százalék, és az európai kötvényhozamok is hasonló mértékben csökkennek.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 43000 42890 43400 +0,80% 42970 42990 7 278 654 090 HUF 2026-11-05 14:48:14
MOL 4994 4954 5090 -2,08% 4990 4994 3 155 113 012 HUF 2026-11-05 14:46:47
MTELEKOM 2892 2872 2938 -0,96% 2892 2896 800 678 412 HUF 2026-11-05 14:44:48
RICHTER 12960 12850 13000 +0,47% 12960 12980 444 779 760 HUF 2026-11-05 14:45:01
OPUS 201 201 214 -6,51% 201 205 18 972 409 HUF 2026-11-05 14:45:59
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG