2p

A vezető részvények közül csak a Richter tudott pluszban zárni. 

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 659,92 pontos, 0,83 százalékos csökkenéssel, 78 374,08 ponton zárt csütörtökön.

A részvénypiac forgalma 16,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével csökkentek az előző napi záráshoz képest.

Muhi Gergely, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta, hogy erős forgalom mellett az OTP húzta le a BUX-ot, amely így európai összevetésben is alulteljesített.

Különösebb vállalatspecifikus hír nem érkezett az OTP-ről, amelynek a gyengülése – a Magyar Telekom teljesítményéhez hasonlóan – profitrealizálással magyarázható. Az OTP két napja volt „élete csúcsán”, ezért nem is meglepő a bankpapír árfolyamának mostani mozgása – fogalmazott az elemző.

Kitért a Richterre is, amelynél az elmúlt időszakban egy hosszabb korrekció mutatkozott. A negatív tendenciát akasztotta meg csütörtökön, hogy az árfolyamának támaszt adott a gyógyszergyártó jegyzésének 50 napos mozgóátlaga.

  • A Mol 18 forinttal, 0,66 százalékkal 2690 forintra csökkent, 925,2 millió forintos forgalomban.
  • Az OTP-részvények ára 340 forinttal, 1,58 százalékkal 21 160 forintra esett, forgalmuk 14,7 milliárd forintot tett ki.
  • A Magyar Telekom árfolyama 12 forinttal, 0,95 százalékkal 1246 forintra gyengült, forgalma 199,4 millió forint volt.
  • A Richter-papírok árfolyama 40 forinttal, 0,38 százalékkal 10 600 forintra erősödött, a részvények forgalma 445,1 millió forintot ért el.

Még több pénz- és tőkepiaci cikket itt talál >>> 


 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45300 45010 46150 -1,16% 0 0 15 879 257 030 HUF 2026-09-24 17:09:44
MOL 5250 5125 5250 +1,06% 0 0 3 619 343 275 HUF 2026-09-24 17:13:43
MTELEKOM 2544 2530 2552 +0,08% 0 0 1 051 100 370 HUF 2026-09-24 17:07:31
RICHTER 12650 12530 12680 -0,16% 0 0 997 246 200 HUF 2026-09-24 17:06:23
OPUS 280 280 294 -4,11% 0 0 33 782 249 HUF 2026-09-24 17:13:50
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Befutott a forintzárás, ennyiért adják az eurót
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:20
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Ma semmi sem menthette meg a magyar piacot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 494,39 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 151 507,86 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Biztosan nem lesz euró Magyarországon 2033 előtt, előbb a hiányt kell letörni
Eidenpenz József | 2026. szeptember 24. 16:31
Az euró bevezetésének feltételeit az Equilor szerint 2030 körül teljesíthetjük, maga az euró pedig legkorábban 2033-ban lehet reális. Ehhez azonban jelentős költségvetési fordulatra van szükség. A brókercég 370 forintos eurót vár év végére. Hozzá kell nyúlni a rezsicsökkentéshez?
Részvény / Deviza / Áru Kamatpara és húsz éve nem látott hozamok: jeges fuvallatok érkeztek az Egyesült Államokból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 15:50
Mínuszban nyitottak a vezető tőzsdeindexek a Wall Streeten. 
Részvény / Deviza / Áru A piacot is magával rántja a borongós idő: így áll a forint és a tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 14:48
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 5,88 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig. A forint alig mozdul, Nyugat-Európában pedig vegyes a hangulat.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták, amit egyre többen suttognak: nagy port kavarhat még az arany
Czwick Dávid | 2026. szeptember 24. 10:23
A Federal Reserve (Fed) legfrissebb jegybanki kamatdöntése sem tudta letörni a nemesfém körüli elképesztő lakossági és intézményi optimizmust. A háttérben komoly várakozás is napvilágot látott: az egyik vezető befektetési cég habozás nélkül mondta be azt, amit a tőzsdéken eddig csak suttogtak a befektetők. Előrejelzésük szerint a mostani piaci környezetben akár vaskos felértékelődés is várhat az arany világpiaci árára. Láthatunk újra csúcstámadást az aranytól? Esetleg valami megint közbeszól és megreked az árfolyam?
Részvény / Deviza / Áru Ma kevésbé vidáman mehetünk a forintot átváltani
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 07:52
Érdekesen indította csütörtököt a forint a bankközi devizapiacon.
Részvény / Deviza / Áru Nem tetszett Amerikának, amit odahaza látnak a befektetők
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 07:07
Megint a pénzzel szavaztak a kapitalisták, így zártak a piacok.
Részvény / Deviza / Áru Minden fókuszt elvisz Amerika, pedig az igazi sikersztorik itt vannak az orrunk előtt – interjú
Dala Gábor - Imre Lőrinc | 2026. szeptember 24. 05:51
Hozzájárul a globális hozamemelkedéshez, hogy a legnagyobb amerikai technológiai cégek dollármilliárdokat költenek el a mesterséges intelligenciával kapcsolatos beruházásokra – erről is beszéltek a Hold Alapkezelő portfóliókezelői a Privátbankárnak adott interjúban. Bár még nem jelenthető ki biztosan, hogy az AI-nagyágyúk egyre masszívabb hitelfelvétele rendszerszintű kockázatot jelent, de a múltból kiindulva vannak aggasztó jelek. Ifkovics Ábrahám és Hadnagy Milán hozzátették: mivel az Egyesült Államok viszi el a legtöbb fókuszt a részvénypiacokon, ott a legnehezebb megtalálni a kiugró sikersztorikat. Miközben Európa és a régiónk is hemzseg a jó vételi lehetőségektől.
Részvény / Deviza / Áru Rettegés töltötte el a forintot – ennyiért adták az eurót szerda este
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 18:21
Nagyot gyengült szerdán a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi devizapiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG