2p

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 604,51 pontos, 0,92 százalékos csökkenéssel, 65 236,93 ponton zárt pénteken.

A részvénypiac forgalma 9,3 milliárd forint volt, a vezető részvények mindegyike gyengült az előző napi záróárhoz képest.

Czibere Ákos, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta: alacsony forgalom mellett, vállalati hírek nélkül estek az árfolyamok a pesti börzén az európai indexeknél nagyobb mértékben. A Mol kivételével a vezető részvények 1 százalékot meghaladó veszteséggel zárták a hét utolsó kereskedési napját.

Volt már jobb nap.
Volt már jobb nap.
Fotó: BÉT

A Mol 8 forinttal, 0,27 százalékkal 2932 forintra csökkent, 1,4 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 195 forinttal, 1,13 százalékkal 17 000 forintra esett, forgalmuk 4,1 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 11 forinttal, 1,22 százalékkal 890 forintra gyengült, forgalma 185,6 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 130 forinttal, 1,39 százalékkal 9200 forintra csökkent, a részvények forgalma 3,2 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 5909,05 ponton zárt pénteken, ez 9,79 pontos, 0,17 százalékos csökkenés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 22350 22150 22520 +0,68% 22340 22390 2 848 731 160 HUF 2025-01-10 10:08:40
MOL 2804 2790 2810 +0,14% 2796 2804 72 413 956 HUF 2025-01-10 10:06:54
MTELEKOM 1340 1328 1340 +0,75% 1336 1338 84 474 686 HUF 2025-01-10 10:03:46
RICHTER 10620 10520 10660 +0,85% 10610 10630 100 467 700 HUF 2025-01-10 10:06:40
OPUS 512 512 518 0,00% 512 515 3 245 667 HUF 2025-01-10 10:00:47
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Véget ért a forint fellángolása, íme, most ennyit kell fizetni az euróért
Privátbankár.hu | 2025. január 10. 07:51
Gyengült péntek reggelre a forint a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Nem fogja elhinni, ha meglátja, mi történt a forinttal
Privátbankár.hu | 2025. január 9. 18:38
Erősödött a főbb devizákkal szemben csütörtök kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Hihetetlen nap van a pesti börze mögött
Privátbankár.hu | 2025. január 9. 17:52
Főleg a Magyar Telekom és az OTP teljesített jól. 
Részvény / Deviza / Áru Borzasztóan lemaradt a forint, a Tescónak kiosztottak egy pofont
Csernátony Csaba | 2025. január 9. 12:09
A forint le van maradva a régiós versenyben. Bár a brit szezon jól sikerült, a Tescótól többet várnak a befektetők. Trump pedig szeretne szabadabban intézkedni. 
Részvény / Deviza / Áru Felszisszen, ha megnézi merre indult a forint árfolyama
Privátbankár.hu | 2025. január 9. 07:54
Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön reggel a szerda esti szintekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
Részvény / Deviza / Áru Hat ötlet a nagy állampapír-lé újrabefektetéséhez
Eidenpenz József | 2025. január 9. 05:44
A következő nagy lakosságiállampapír-lejáratok és kamatfizetések elköltését még nehéz megtervezni, de érdemes rá készülni és végiggondolni néhány opciót. Annál is inkább, mert ez a tudás később is a hasznunkra lehet. Állam bácsi szerencsére segít, és durva adóztatással jelzi, hová nem kéne a pénzünket dugnunk. Érdemes vajon ellenállni neki? Jegyzet.
Részvény / Deviza / Áru Ha úgy vesszük, nagyot erősödött szerdán a forint
Privátbankár.hu | 2025. január 8. 18:20
Az euróval szemben erősödött, a dollárral szemben viszont kissé gyengült a forint szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Masszív ellenszélben is újabb történelmi csúcs született Budapesten
Privátbankár.hu | 2025. január 8. 17:59
Lerázta magáról a negatív európai hangulatot a budapesti tőzsde – a BUX a kontinens élmezőnyében végzett szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Elszabadult a hajóágyú, még mindig olcsók a hazai részvények
Eidenpenz József | 2025. január 8. 12:35
Az európai tőzsdéken enyhe optimizmus látható, az amerikai határidős indexek is javulnak a keddi csúnya esés után. Csúcsközelben a BUX és valamivel a forint is erősebb lett a hét eleji önmagához képest. Kockázatok tömkelege látható, rázós négy év következhet. De látható több ütős sztori 2025-ben, és lehet tartalék a magyar részvénypiacban is. Több tényező felfelé lendíti az üzemanyagok árát.
Részvény / Deviza / Áru Kivérzik a forint
Privátbankár.hu | 2025. január 8. 07:27
Úgy tűnik, hogy 2025 sem lesz a magyar fizetőeszköz éve. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG