5p

Nehéz kiigazodni az amerikai elnök lépésein. Ez meg is látszik a tőzsdék libikókázásán. Az euró 399 forint alól várja az MNB döntését.

A kínai tőzsdék veszteséggel zárták a keddi kereskedési napot, miután a befektetők a kezdeti optimizmus után elbizonytalanodtak abban, hogy szabad-e adniuk Donald Trump legújabb ígéreteire – derült ki a Bloomberg jelentéséből. Az ázsiai tőzsdék teljesítményét összesítő Asia Dow is lejjebb került 0,5 százalékkal. Igaz, a tokiói mutató viszont erősödött szintén 0,5 százalékkal. 

A kínai technológiai vállalatok kilátásait tükröző hongkongi tőzsdeindex a nap végére már hanyatlott. Az Alibaba és a Xiaomi voltak a legnagyobb vesztesek. Eközben az amerikai és az európai határidős jegyzések is a lejtő felé vették az irányt azt követően, hogy a kereskedés elején még felfelé kapaszkodtak az emelkedőn.  Trump arról beszélt hétfőn, hogy haladékot adhat számos országnak azok alól a vámemelések alól, amelyeket válaszként szán az Egyesült Államokkal szembeni vámintézkedésekre – írta a CNBC. A gyógyszeripari termékkel és az autókkal szemben tervezett tarifákat a „közeljövőben” vezethetik be – tette hozzá. Ezt a tőzsdei befektetők úgy értékelték, hogy elhárult a kereskedelmi háború kitörésének közvetlen veszélye.

##cikkajanlo,217991block,13block,5###

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 37500 37010 38280 +1,87% 37460 37500 11 181 542 800 HUF 2026-04-07 13:46:51
MOL 3960 3960 4020 +0,35% 3960 3964 751 141 788 HUF 2026-04-07 13:41:45
MTELEKOM 2178 2144 2190 +1,59% 2178 2186 908 301 918 HUF 2026-04-07 13:44:51
RICHTER 12150 12080 12370 0,00% 12150 12170 1 017 673 270 HUF 2026-04-07 13:45:03
OPUS 455 440 463 +3,17% 455 459 109 325 672 HUF 2026-04-07 13:38:55
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Száguld a BUX, rakétaként lőtt ki az OTP, az állampapírok is szépen elfogytak
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 12:34
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 6,67 pontos nyitás után emelkedett kedden délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru A forint és a magyar részvények piacán még csak nem is pukkant a Szerbiában talált bomba
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 10:43
Vaskos pluszban állnak a hazai részvények kedd délelőtt a Budapesti Értéktőzsdén. A forint árfolyamán sem látszik, hogy Magyarországot bárki komolyan fenyegetné. 
Részvény / Deviza / Áru A tőzsdéken is eljött a feltámadás húsvét után
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 10:15
Az amerikai piacok után az európai tőzsdék is emelkedni kezdtek kedden. 
Részvény / Deviza / Áru Elkerülték a locsolók a forintot, lekókadt az árfolyam
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 07:39
Gyengült a forint árfolyama kedd reggel a főbb devizákkal szemben a hétfő esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.  
Részvény / Deviza / Áru Rossz a helyzet, de ez jó a bankoknak, emelkedett a New York-i tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 06:03
A bankpapíroknak kedvez, hogy valószínűleg nem csökkent kamatot a Fed, emelkedéssel zártak a piacok New York-ban. 
Részvény / Deviza / Áru Forinterősödést hozott a húsvéti nyuszi
Privátbankár.hu | 2026. április 6. 18:46
Jelentősen erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Vegyesen kezdtek az amerikai tőzsdék, megint emelkedik az olajár
Privátbankár.hu | 2026. április 6. 16:21
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru Végre egy jó hír: csökken a kőolaj ára
Privátbankár.hu | 2026. április 6. 11:46
Erősödtek a vezető ázsiai tőzsdék hétfőn, amikor számos piacon nem volt kereskedés. A kőolaj ára csökkent délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Gyengén nyitott, de aztán beleerősített a forint
Privátbankár.hu | 2026. április 6. 11:08
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben hétfő reggel a péntek esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben, utána viszont sikerült javítania.
Részvény / Deviza / Áru Nem a Hormuzi-szoros a legnagyobb kockázat – hanem az, amit elindíthat
Gajda Mihály | 2026. április 6. 06:01
Az elmúlt hetekben a globális piacok figyelme szinte kizárólag a Hormuzi-szorosra szegeződött. Nem véletlenül: a világ olajellátásának közel egyötöde halad át ezen a szűk tengeri folyosón, így március eleji lezárása Irán által azonnali reakciót váltott ki az energiapiacokon. Az olajárak emelkedtek, a volatilitás megugrott, a geopolitikai prémium pedig újra tartósan beépült az árakba. A Concorde Értékpapír Zrt. elemzőjének helyzetértékelése.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG