2p
Nagyot erősödött ma a forint, de az OTP és a Richter, valamint a BUX is. Igazán nagyot azonban megint a kormányközeli erők tőzsdei vásárlásai szóltak. Négy éves mélyponton van Kína, de az elektromos autók nagyon mennek. Szépen veszik az aranyat.

Vegyes a hangulat a világ tőzsdéin, reggel Ázsiában még csúnya esések voltak, Európában emelkedés, Amerikában szerény süllyedés látható. A Shanghai Composite kínai index négy éves mélyponton van, értéke körülbelül fele annak, mint ahol a 2015-ös csúcs volt (lásd a grafikont).

A német index 0,8 százalékkal, a brit 0,5 százalékkal ment fel, a francia stagnált, az olaszoknál két ezrelékes emelkedés volt. Az USA-ban az S&P 500 index 0,2 százalékkal esik, a Nasdaq indexe 0,5-el, a Dow Jones ipari átlag viszont minimális emelkedést tudott elérni.

A rossz amerikai hangulatért a sajtó részben a Szaúd-Arábiával éleződő feszültséget, részben a rossz kiskereskedelmi eladási adatot teszi felelőssé. Európában a Brexit és Olaszország miatt visszafogottak a kedélyek. A befektetők láthatóan keresik a biztonságot, ennek köszönhetően emelkedik az arany, az ezüst.

Itthon a BUX index 0,6 százalékkal ment fel, ezúttal a lengyeleknél esés volt. Az OTP 1,3, a Richter 1,2, a Mol csak 0,1 százalékkal ment fel (10 040, 5260, illetve 2970 forintra). Négy  százalékkal esett az Opus, kettővel a Konzum, miközben az Estmedia limittel, húsz százalékkal szárnyalt.

Zuhan a Sears, emelkedik a Disney

A “kormányközeli” tőzsdei cégek csapatának legújabb tagjában ugyanis Andy Vajna közvetett módon részesedést szerzett. A Duna House 5,9 százalékkal szakadt.

A forint nagyot erősödött, 1,7 forinttal, 322,40-re esett az euró ára.

Az olaj a szaúdi diktatúra feltételezett politikai gyilkossága miatt kezdetben erősödött, mostanra nulla közelébe tért vissza. A Sears végül bejelentette a csődöt, 23 százalékkal zuhan. A Bank of America két százalékkal esik, mivel a profitja igen, de a hitelezése nem nőtt. A Disney amiatt emelkedik, mert az EU a várnál tovább húzza a 21st Century Fox átvételének elbírálását.

Mennek az elektromos autók

A NIO, amelyet a kínai Teslának is neveznek, túlteljesítette saját várakozásait az autóeladások számát tekintve, és nyolc százalékkal emelkedik az amerikai kereskedésben.

A bitcoin ma 7-8 százalékos pluszban is járt, a 6800 dollár körül, az ether is hasonló mértékben ment fel.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41950 41500 42160 +0,53% 0 0 11 554 895 170 HUF 2026-04-28 17:05:09
MOL 4040 4040 4120 -0,05% 0 0 1 329 941 822 HUF 2026-04-28 17:05:25
MTELEKOM 2490 2480 2520 -0,24% 0 0 922 369 002 HUF 2026-04-28 17:12:06
RICHTER 12680 12600 13080 -2,61% 0 0 1 929 681 210 HUF 2026-04-28 17:05:22
OPUS 290 271 298 -3,01% 0 0 306 508 046 HUF 2026-04-28 17:06:31
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Kihozták a sodrából a forintot, az utolsókat rúgja
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 07:16
Már nem maradt sok ideje, még most tudna lépni.
Részvény / Deviza / Áru Fokozódó izgalmak: nehéz volt jó lóra tenni New Yorkban
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 06:41
Mindenki feszülten várja az újabb piaci fejleményt.
Részvény / Deviza / Áru A forint is nyári hangulatba került
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 18:45
Erősödött a magyar fizetőeszköz a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Még a Richter-részvényekre is hatással volt az MCC-s bejelentés
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 17:55
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 312,99 pontos, 0,24 százalékos csökkenéssel, 132 855,51 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 16,7 milliárd forint volt, a vezető részvények az OTP kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.
Részvény / Deviza / Áru Nem mindenkinek indult jól a reggel a tengerentúlon sem
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 16:16
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok kedden.
Részvény / Deviza / Áru Ismét a Mol húzza fel a BUX-ot
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 15:21
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 6,87 pontos nyitás után csökkent kedden kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Riadót fújtak az olajpiac miatt: példátlan sokkot rebesget a szakértő
Czwick Dávid | 2026. április 28. 14:22
A Goldman Sachs csapata kiadta legfrissebb, optimistának nem nevezhető árelőrejelzését az olajpiaccal kapcsolatosan. Miért emlegetnek rendkívüli helyzetet? Hogyan érinti az elhúzódó, válságos helyzet a nyersanyag piacát és így az árakat? Ezekre is igyekszik válaszokat adni a neves bankház idei, negyedik negyedévre vonatkozó jelentése. A dokumentum egy fontos, kifejezetten fájó fejlemény, az újabb iráni-amerikai tárgyalások elmaradása ismeretében született, rányomva bélyegét a várható piaci helyzetre is.
Részvény / Deviza / Áru Jól pörögnek a milliárdok a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 12:15
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 6,87 pontos nyitás után emelkedett kedden délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Beindult a kereskedés a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 09:19
A Mol fontos támaszt tört le 4100 forintnál.
Részvény / Deviza / Áru Új történelmi csúcsot ért el a tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 08:56
A BÉT éves rendes közgyűlésén az adózott eredmény felhasználásáról és az osztalékfizetésről is határoztak, valamint megválasztották az igazgatóságot és a felügyelőbizottságot.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG