3p

A kezdeti pluszok után Trend nélküli kereskedés és szerény esés jellemezte az európai tőzsdéket, de Amerikában ismét az optimizmus az úr. Ebben szerepet játszott, hogy Kínából is, Európából is és az USA-ból is jó ipari beszerzési menedzserindexeket jelentettek. Néhány részvény csuda dolgokat művel, ilyen a Zoom Video, amelynek árfolyama valósággal robbant.

A kezdeti pluszból mínuszba jutottak az európai részvények ma, de trend nélkülinek is nevezhetjük a kereskedést. A Stoxx 600 index értéke 0,4 százalékkal csökkent. A német index 0,2 százalékos plusz tudott elérni, de 13 000 pont alatt maradt. Franciaországban 0,2, Londonban 1,7 százalékkal csökkent az irányadó mutató. Az Egyesült Államokban az S&P 500 0,3, a Nasdaq 100-as index 1,0, a Dow Jones Ipari átlag 0,3 százalékkal emelkedik.

Kelet-Közép Európával csúnyán bántak az eladók, a lengyel WIG több mint másfél százalékkal süllyedt, Budapesten pedig egy százalékos volt a BUX csökkenése. Az OTP 0,9, a Richter 2,2, a Magyar Telekom 1,0 százalékkal esett. A Molnak sikerült 0,6 százalékos emelkedést összehoznia. Az OTP így már 50 forinttal a tízezres határ alatt zárt. A forint kissé gyengült, 50 fillérrel feljebb van az euró, 355,80 forint az ára.

Nagy lejtőn a dollár

A dollár nap közben erősen süllyedt, illetve erősödött az euró, de estére nagyjából nullába ment vissza az előző naphoz képest. Az európai részvénybefektetőket eléggé aggasztja az euró erősödése, hiszen ez csökkenti a kontinens exportpozícióit. Az euró/dollár átlépte az 1,2 dolláros szintet is, most azonban kissé alatta tartózkodik, 1,1946. Ezzel párhuzamosan az arany és az ezüst is visszavett délelőtti emelkedéséből, nulla körüli szintre tért vissza. Az olaj viszont megőrizte 1,3 százalékos előnyét.

További és frissebb árfolyamok, grafikonok itt láthatók

Ami az okokat illeti, 19 hónapos csúcsára érkezett az Amerikai Egyesült Államokban a gyáripar aktivitása, a beszerzési menedzserindex 56 lett az elemzők által várt 54,5 helyett. Ez persze nagyban növelte a gazdaság kilábalásával kapcsolatos optimizmust. A nap elején hasonlóan pozitív beszerzési menedzserindexek érkeztek Kínából és az Európai Unióból is.

Videochat (Pixabay.com)
Videochat (Pixabay.com)

Zoom, Apple, Tesla a középpontban

Két százalék körüli emelkedést ért el az Apple, amiben részben a részvények felaprózása játszhatott szerepet, részben pedig hogy kiszivárgott a cég idei stratégiája az új iPhone modellekkel kapcsolatban. (Lásd tudósításunkat: Újításokra készül az Apple? Tömeges oltóanyagteszt az USA-ban.)

A Tesla, amelynek részvényei az idén már hatszorosukra emelkedtek, bejelentette, hogy ötmilliárd dollárt vonna be tőkeemelésen keresztül. Úgy látszik, hogy a társaság megpróbálja kihasználni a remek részvényárfolyamot, amely szinte minden korábbi várakozást felülmúlt. A részvények ma három százalékkal estek ugyan, de ezt előző nap hatalmas, 12 százalék feletti ugrás előzte meg. A Zoom Video Communications 35 százalékos pluszban van 440 dolláron, miután a várakozásoknál sokkal jobb eredményekről számolt be éjszaka.

 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 43090 42890 43400 +1,01% 43080 43090 5 130 760 630 HUF 2026-11-05 12:03:06
MOL 4992 4974 5090 -2,12% 4992 4998 1 202 527 122 HUF 2026-11-05 12:03:21
MTELEKOM 2908 2872 2938 -0,41% 2912 2914 677 228 334 HUF 2026-11-05 11:54:27
RICHTER 12930 12850 12980 +0,23% 12930 12940 218 730 490 HUF 2026-11-05 12:01:45
OPUS 213 208 214 -0,93% 209 213 10 098 056 HUF 2026-11-05 11:54:31
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
Részvény / Deviza / Áru Megtört a pesti börze lendülete
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:48
Reggelhez képest jobb, délelőtthöz képest rosszabb a hangulat a tőzsdén.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG