1p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Szétcsapott a renitens társaságok között a tőzsde vezérigazgatója: három céget 300 ezer forintos büntetéssel sújtott szerdán, egy cég pedig megúszta 100 ezer forintos szankcióval a szabálytalankodást. Az esetek többségében a beszámolókkal, jelentésekkel, a határidők be nem tartásával volt probléma. Az érintettek között van az ezer sebből vérző E-Star is.

Megkapta a Kreditjog

A Budapesti Értéktőzsde vezérigazgatója a Kreditjog Corporation Nyrt-t 300 000 forint pénzbírság szankcióban részesíti. Egyúttal felszólítja a kibocsátót, hogy javadalmazási nyilatkozatát haladéktalanul tegye közzé a tőzsde honlapján, a pénzügyi adataira vonatkozó hiányzó éves és negyedéves adatokat töltse fel a tőzsde rendszerébe, valamint a tőzsde felé fennálló fizetési kötelezettségeinek haladéktalanul tegyen eleget.

Az indoklás szerint a - BÉT egyik legnagyobb, igazán szédítő mélyrepülést bemutató részvényeivel rendelkező -  cég nem tett közzé közgyűlési előterjesztéseket a tőzsde honlapján. A társaság a negyedéves jelentés közzétételére vonatkozó szabályokat is megsértette, valamint 2010. november 29-i tőzsdei bevezetése óta nem töltötte fel a szükséges pénzügyi adatlapokat a tőzsde rendszerén keresztül. A tőzsde erre korábban figyelmeztette, miután részben teljesítette kötelezettségeit a társaság, azonban sem 2011. évi éves adatokat, sem pedig 2012. évi negyedéves adatokat még mind a mai napig nem töltött fel a tőzsde rendszerébe. Emellett a kibocsátó a mai napig nem publikálta az előírt javadalmazási nyilatkozatot sem.

Százezerrel megúszta a Biomedical

A tőzsde vezérigazgatója a Biomedicalt 100 ezer forintra büntette, valamint felszólította, hogy az összefoglaló jelentését, valamint a felelős társaságirányítási jelentését haladéktalanul tegye közzé a tőzsde honlapján. A Biomedical megsértette a negyedéves jelentés közzétételére vonatkozó szabályzatot is. A vezérigazgató felszólítja a céget arra is, hogy a tőzsde felé fennálló tartozását haladéktalanul rendezze.

A Hun Mining jelentése is hiányzik

A Hun Mining Érc- és Ásványfeldolgozó szintén 300 ezer forintos bírságot kapott. A tőzsde vezérigazgatója egyúttal felszólítja a kibocsátót, hogy időközi vagy negyedéves jelentését, valamint a közgyűlés által elfogadott 2011. évi éves beszámolóját haladéktalanul tegye közzé a Budapesti Értéktőzsde honlapján, illetve a kiemelt pénzügyi adatait a tőzsde kibocsátói aloldalán keresztül (online) nyújtsa be. Felszólítja továbbá a kibocsátót arra is, hogy a tőzsde felé fennálló tartozását haladéktalanul rendezze.

Az E-Start az ág is húzza

A vezérigazgató nem kímélte az ezer sebből vérző E-Start sem: a társaság szintént 300 000 forintos bírságot kapott. Felszólítják a céget, hogy haladéktalanul tegye közzé a 2011. évre vonatkozó éves jelentését, valamint felelős társaságirányítási jelentését. Felszólítják továbbá a kibocsátót arra is, hogy a tőzsde felé fennálló tartozását haladéktalanul rendezze.

Mint emlékezetes, az E-Star áprilisi közgyűlésén kínos blamázs esett meg: a cég ugyanis nem készült el auditált beszámolóival.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41750 41110 42200 -0,24% 0 0 11 510 135 430 HUF 2026-11-03 17:06:17
MOL 5050 4942 5065 +2,02% 0 0 6 188 456 823 HUF 2026-11-03 17:12:04
MTELEKOM 2930 2860 2930 +1,88% 0 0 1 085 639 684 HUF 2026-11-03 17:07:18
RICHTER 13000 12840 13070 0,00% 0 0 2 603 442 380 HUF 2026-11-03 17:05:52
OPUS 196 190 196 +2,50% 0 0 9 283 966 HUF 2026-11-03 17:05:05
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru A csepergő eső sem mosta el a forintot
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 19:10
Vegyesen alakult a magyar fizetőeszköz árfolyama a főbb devizákkal szemben kedden estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Két legény volt talpon ma a BÉT-en
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 17:52
A Mol és a Magyar Telekom húzta fel a BUX-ot – mondta Takács András, az Equilor Befektetési Zrt. részvényelemzője kedden az MTI-nek. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 745,42 pontos, 0,51 százalékos emelkedéssel, 146 075,44 ponton zárt kedden.
Részvény / Deviza / Áru Fittyet hánytak az amerikai tőzsdék a félidős választások reggelére
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:23
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok kedden.
Részvény / Deviza / Áru Hasítanak a Mol-papírok
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 14:44
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 2,85 pontos nyitás után emelkedett kedden kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Kíméletlen mészárlás: ilyen súlyos csapás rég nem érte az aranyat és az ezüstöt
Czwick Dávid | 2026. november 3. 14:28
Amíg Ön őszi szünetre vonult, vagy éppen halloweeni mulatságban töltötte az idejét, addig megnyílt a föld az árupiacon, amit főleg a nemesfémek szenvedtek meg. Az arany unciánkénti világpiaci ára kőkeménynek hitt szintet bukott el, de az ezüst még rosszabbul járt. Utóbbi piacán ráadásul egy vészjósló mutató is bejelzett. De elérték-e a gödör alját a legfontosabb nemesfémek? Vagy újabb lejtmenetre kell készülni? Ezekre is keressük a választ.  
Részvény / Deviza / Áru Gyanúsan nagy a csend a pesti kereskedők körében
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 12:54
Forgalom is alig volt a Budapesti Értéktőzsde keddi kereskedési napjának első félidejében.
Részvény / Deviza / Áru Mentőövet dobtak az ipari óriások tegnap Amerikának
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 08:38
Újabb gyatra napot tudtak le a tengerentúli piacok, csak a Dow Jones erősödött.
Részvény / Deviza / Áru Nem lesz jobb a kedve, ha rápillant a forintra – ennyit ér kedd reggel
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:53
Így változott este óta a helyzet a bankközi devizapiacon.
Részvény / Deviza / Áru Kilőtt az Apple, újabb rekord miatt dörzsölheti markát a cég
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:04
Rendkívüli eredményekről jelentett a világ egyik legértékesebb techcége. 
Részvény / Deviza / Áru Helyrehozza-e a Tisza kormány az előd-kormányok húsz éves jogsértését?
Zelei Béla | 2026. november 2. 18:53
A 2027-es költségvetési tervek megismerése után sem felhőtlen a kárpótlásijegy-tulajdonosok öröme.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG