5p

A tőzsdék teljesítménye szerény, több fontos makroadat és más esemény előtt kivárás tapasztalható. A BUX hirtelen megtáltosodott, a három nagy papírunk kéz a kézben emelkedik. A forint kissé gyengült, de nem tud elszakadni a 380 forintos szinttől az euró. Megszületett minden idők leggyorsabban növekvő blokklánca.

A német DAX index az ország vad költségvetési vitái közepette csak 0,1, a francia mutató 0,4, a brit pedig 0,5 százalékkal esett kedden délelőtt. Az amerikai határidős indexek is kisebb mértékben süllyednek. A vevők óvatosságának oka lehet, hogy kulcsfontosságú inflációs adatokat tesznek közzé a héten és bőven lesz más esemény is. 

Sűrű hét következik

Az USA-ban a Fed által figyelt PCE (személyes fogyasztási kiadások) inflációs index jön csütörtökön és aznap esedékes a novemberi európai uniós infláció első becslése is. Az inflációt a várható kamatpálya miatt kiemelt figyelem övezi, így a hét első felében visszafogott maradhat a tőzsdei aktivitás.

Kínai beszerzésimenedzser-index is esedékes, novemberről. Gyorsjelentése nyomán emelkedik az EasyJet. Az OPEC+ is ülésezik a héten, megállapodhatnak a folyamatban lévő termeléscsökkentés hosszabbításáról vagy mélyítéséről.

Nem tud elszakadni a 380-tól az euró

Itthon a BUX index a nap elején stagnált, majd késő délelőtt megemberelte magát, és 0,9 százalékos pluszba tört fel. Az emelkedés általános, a Mol 1,1 százalékos drágulásától nem sokkal marad el az OTP és a Richter sem, 0,8-0,8 százalékkal mennek.

Árfolyam

Az euró/forint jelenleg éppen 380,0, ami 70 filléres emelkedés hétfő estéhez képest, de végső soron már napok óta e határ körül mozog. (Két hete viszont volt 376 alatt is járt az árfolyam.) A földgáz négy százalékkal süllyed kontinensünkön, a kőolaj egy százalékkal esik.

Az OTP árfolyama és a BUX index. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.
Az OTP árfolyama és a BUX index. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.

Magas OTP-célár érkezett

A HSBC követni kezdte az OTP papírjait – írta az Equilor Befektetési Zrt. Az ajánlás vétel, a célárfolyam pedig 23 150 forint részvényenként. Ez számottevően magasabb a Bloomberg elemzői konszenzusánál, ami 18 ezer forint körül található jelenleg részvényenként.

Emelkednek-e a részvények jövőre?

Hétfőn a Deutsche Bank a nagy wall streeti befektetési bankok közül a legmagasabb 2024-es célértéket adta ki az S&P 500 indexre (5100 pontot), de nem mindenki ilyen optimista. A Wells Fargo nem is vár komolyabb emelkedést jövőre az amerikai tőzsdéken, az S&P 500 náluk 4625 ponton zárhatja 2024-et.

Részvénystratégájuk arra számít, hogy ha nem fékeződik jelentősen a gazdaság, akkor a Fed nem fog kamatot vágni – ismerteti az Erste Befektetési Zrt. Ha nagyobb mértékben visszaesik a növekedés, akkor csökkenteni fog, de az sem túlzottan kedvező forgatókönyv a részvényeknek.

Ezzel szemben a Citi amerikai részvénystratégája szerint a részvénypiaci rally 2024-ben kiszélesedhet, a legnagyobb vállalatok után a piac más területeire is átterjedhet. Az S&P 500 az év közepére eléri az 5000 pontot, ami közel tíz százalékkal magasabb, mint a hétfői zárószint.

Mégis jól alakult az amerikai szuperhétvége?

A hosszú hétvégi, a hálaadást követő amerikai kiskereskedelmi eladásokról először rossz hírek érkeztek, de a második olvasat már jobb. A szezon nagyszerű eredményeket hozott az Equilor Befektetési Zrt. szerint.

  • A fekete pénteken az online eladások új rekordot értek el, 9,8 milliárd dollárral, ami 7,5 százalékos növekedés az előző évhez képest.
  • A fekete péntek és a kiberhétfő (Cyber Monday) közötti időszakban az online eladások 7,7 százalékkal 10,3 milliárd dollárra emelkedtek.
  • A Cyber Monday bevételei pedig 12,4 milliárd dollárt értek el, ez az év legnagyobb amerikai online vásárlási napjává teszi.

Ennek ellenére számos gazdasági mutató utal arra, hogy az amerikai fogyasztók pénzügyileg nyomás alá kerültek. Például gyakran választották a késleltetett fizetési lehetőséget, mint az Affirm, a Klarna és az Afterpay.

 

Kripto árfolyamok és grafikonok

 

Veszélyes az új kriptós őrület?

A kriptovaluta-befektetők legújabb fellángoló szerelme a Blast nevű rendszer, amely egy Ethereum-kompatibilis (L2) blokklánc. Az L2-k gyors, olcsó és egyszerű tranzakciókat tesznek lehetővé, ez azonban annyival többet ígér, hogy alapszolgáltatásként kínál majd hozamot (kamatot) az etherre és a stabilérmékre. A felhasználók pénzt helyeznek el a Blaston, és cserébe hozamot kapnak. (A Lido és a MakerDAO szolgáltatásokon keresztül.)

Ethereum-logó egy háromszögben. Piramisjátékot építenek köré? Fotó: Tengr.ai
Ethereum-logó egy háromszögben. Piramisjátékot építenek köré? Fotó: Tengr.ai

Állítólag ez minden idők leggyorsabban növekvő blokklánca, ahol öt nap alatt 500 millió dollárt helyeztek el. A kritikusok azonban rámutatnak, hogy a Blastnak van néhány felettébb nyugtalanító tulajdonsága (“red flag”):

  • Még nincs is működő terméke, a hálózat hivatalosan csak jövőre indul.
  • A felhasználók 2024 februárjáig nem vehetik ki a pénzüket.
  • A projekt pénzeszközeit öt eddig ismeretlen, több személyes aláírással elérhető pénztárcával kezelik.
  • A projekt azt írta, hogy “kockázatmentes hozamot” kínál, ami a kriptovilágban irreális állítás.
  • Van egy piramisjáték-szerű jutalmazási rendszer, ahol a felhasználók pontokat kapnak, ha másokat is meghívnak.

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

 

 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45870 45320 46140 +1,26% 0 0 10 570 998 730 HUF 2026-09-25 17:08:37
MOL 5150 5150 5260 -1,90% 0 0 2 245 141 420 HUF 2026-09-25 17:05:19
MTELEKOM 2540 2536 2558 -0,16% 0 0 653 994 800 HUF 2026-09-25 17:05:21
RICHTER 12480 12460 12690 -1,34% 0 0 2 127 025 090 HUF 2026-09-25 17:05:23
OPUS 282 275 284 +0,89% 0 0 19 227 815 HUF 2026-09-25 17:05:21
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mosolyoghat, ha meglátja, mennyibe kerül az euró!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 18:45
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Szomorúan vonulhatnak víkendezni a pesti brókerek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:42
A medve uralkodott a hazai tőzsdén a hét utolsó kereskedési napján.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett New Yorkból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 16:17
Kinyitott a tengerentúli tőzsde, friss olaj- és gázárak érkeztek.
Részvény / Deviza / Áru Valami fontos zajlik a pesti parketten
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:44
Mínusszal indult a nap, aztán pluszba fordult.
Részvény / Deviza / Áru Magához tért a reggeli kómából a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 11:42
A reggeli mínuszok után már kisebb emelkedés látható a hazai tőzsdén. A blue chipek a Mol kivételével pluszban vannak.
Részvény / Deviza / Áru Kriptoparadicsom lehetnénk a szektor fidesztelenítése után?
Eidenpenz József | 2026. szeptember 25. 10:21
Sorra jönnek vissza a korábban elüldözött cégek a magyar kriptópiacra, de még egy kézen meg lehet őket számolni. Sok magyar kriptós külföldre költözött, például Máltára vagy Paraguayba a szabályozás és az adózás miatt, miközben a hazai adókulcs a környező országokhoz képest magasnak számít az ágazatban.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt erős a kezdés a tőzsdéken itthon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:19
Elindult a pénteki kereskedés. A BUX pár pontos csökkenéssel kezdte a reggelt, míg Európában vegyes a kép. Emelkedik az arany és az olaj ára is, a gáz ára viszont lejjebb ment.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírtak a részvényekkel amerikában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:46
Bár a Nasdaq minimális pluszban zárt, összességében nem jó hangulatú kereskedés jellemezte az amerikai tőzsdét csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Befutott a forintzárás, ennyiért adják az eurót
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:20
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Ma semmi sem menthette meg a magyar piacot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 494,39 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 151 507,86 ponton zárt csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG