2p
A Tesla vezére bűncselekményt követett el, még ha csak mérgében is. Rosszul áll az olasz költségvetés elfogadása, zuhan is a milánói tőzsdeindex. A BÉT-en ma az OTP megy nagyot, erősödik a török líra, csúcson az olajár.

Kezdettől nyilvánvaló volt, hogy amit a Tesla vezére, az újraindítható űrrakétákat kifejlesztő zseniális vállalkozó bizony tőkepiaci csalást követett el, még ha hirtelen felindulásból is. Most már az amerikai felügyelet is eljutott oda, hogy emiatt vádat emeljen ellene, miszerint hamis és félrevezető állításokat tett, a hatóságokat pedig elmulasztotta értesíteni a bejelentési, illetve tájékoztatási kötelezettséggel járó terveiről.

Mindez az amerikai tőzsdezárás után történt, a Tesla zuhant is a kereskedés utáni nem hivatalos kereskedésben 13 százalékot, ennek ellenére úgy gondoljuk, hogy a céget és annak árfolyamát tartósan nem viseli meg a főnök botlása, hacsak a büntetés részeként nem tiltják meg, hogy ő vezesse tovább a céget.

Amerikában egyébként szakadatlan a vételi erő, a szerdai kamatemelés csak rövid ideig vetette vissza ezt. Ázsia is jó formában, Európának viszont kedvét szegte, hogy baj van az olaszoknál: a zűrös kormánykoalíció a tervezettnél háromszor nagyobb, 2,4 százalékos hiánnyal fogadta el a költségvetést, ami az ország rendkívül eladósodottsága mellett nagyon kedvezőtlen, a milánói tőzsde esik is közel 3 százalékot.

Itthon az OTP-nek van jó napja, közel két százalékot emelkedik 10 050 forintig. A Mol a tegnapi nagy rali után korrigál, 0,7 százalékkal van lejjebb 2970 forinton. A Richter fél százalék pluszban van 5220 forinton, a BUX nyeresége 0,6 százalék, értéke 36 690 pont.

Euró/török líra, 3 nap

Erősödik a török líra, egy euróért most kevesebb, mint 7-et kell belőle adni, a forint stagnál 323,80 körül. Továbbra is négy éves csúcson a Brent olaj 81,50 dolláron.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 40670 40640 41390 -1,29% 40670 40710 8 980 494 730 HUF 2026-11-06 11:39:13
MOL 4870 4812 4980 -2,25% 4860 4870 1 917 207 568 HUF 2026-11-06 11:38:56
MTELEKOM 2876 2822 2896 +0,21% 2876 2878 291 192 244 HUF 2026-11-06 11:38:56
RICHTER 12920 12820 12940 -0,39% 12910 12920 694 563 910 HUF 2026-11-06 11:39:11
OPUS 207 200 208 +3,49% 205 207 49 120 524 HUF 2026-11-06 11:24:19
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Budapestet és Európát is elérte a tőzsdei zuhanás
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:49
Körülért a világon a New Yorkból indult hullám, vöröslenek az árfolyamok világszerte.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan reagál a forint az amerikai tőzsdei összeomlásra? Itt vannak a friss péntek reggeli árfolyamok
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:46
Dráguló devizák.
Részvény / Deviza / Áru Eltűnt 2,5 ezer milliárd dollár az amerikai tőzsdéről
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:20
Zuhanórepülés a technológiai részvények piacán.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért veszik az eurót? Nézze meg az árfolyamot!
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 18:49
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Átfordult az olaj: beomlottak az árak, bedobták az új arab tervet
Czwick Dávid | 2026. november 5. 18:29
Meglehetősen jól indult a november annak, aki az olajárak esésében érdekelt. A olajpiacon ugyanis a korábbi magabiztos emelkedéssel elért árszintek néhány nap alatt eltűntek a színről. A hirtelen fordulat mögött több, egyszerre érvényesülő körülmény húzódik meg. Emellett napvilágot látott egy olyan nagyszabású közel-keleti stratégiai terv is, amely tovább enyhítheti az idei év egészét meghatározó olajpiaci patthelyzetet. Az olajhatalmak lépése a novemberben eddig látott világpiaci ármozgással kiegészülve hamarosan a kőolajból előállított finomított termékek árát is kedvezően érintheti – fogyasztói szempontból.     
Részvény / Deviza / Áru Pocsék volt a nemzetközi hangulat, a Mol jelentését várják a befektetők
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 18:13
Így zárt a tőzsde csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Drágult az olaj és az arany, így ébredt Amerika
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:18
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG