2p
Elszállt az Opimus és a Konzum árfolyama, így ma két kispapír tartja lázban a hazai börzét. A BUX közben esik, a nagyokat ma inkább adják. Gyenge a forint, esik a török líra és az egyiptomi font. Európában is megjelentek az eladók, Amerikában is volt egy kis korrekció, de az Apple megingathatatlan.

A pénteki bejelentést követően, miután kiderült, hogy Mészáros Lőrinc bevásárolt két tőzsdei társaságba, az Opimusba és a Konzumba, a két papír folytatta az előző napokban megindult hegymenetet, és ma is óriásit emelkednek. A Konzum 142 forinton, a 20 százalékos felső limiten áll: 185 ezer darabot vennének ezen a szinten.

Az Opimusban hasonló a helyzet: a papír 57 forinton áll 14 százalék pluszban, rengeteg vevő lenne még. Nem tudni, hogy a bejelentkező nagytulajdonos vesz még vég nélkül és bármennyiért, vagy a nagyközönség gondolja úgy, hogy jó ott lenni részvényesként a nemzeti nagytőke mellett. Ha valaki bátor volt, és belevett ezekbe a papírokba, mikor megindultak, most elnyeri méltó jutalmát.

A nagypapírok közben gyengélkednek: a Richter 0,8 százalékkal van lejjebb 6450 forinton, az OTP fél százalékot esik 8900 forintig, a Telekom és a Mol hasonló mértékben gyengülnek 496 illetve 20 600 forintig. A BUX 33 020 pont, ami ugyancsak fél százalékkal kevesebb, mint a pénteki záróérték.

Európában is gyengülnek az indexek, nagyjából fél százalékkal. Pénteken Amerikában is volt egy kis korrekció, az indexek túlvettsége valamelyest csökkent, de még mindig jelentős. Az Apple ereje továbbra is törhetetlen 140 dolláron, kíváncsian várjuk a következő bejelentést, hogy Warren Buffett továbbra is zsákolja-e a papírt.

Euró/török líra  Friss árfolyamok >>>

A forint gyengécske, 309,70 az euróhoz képest. A heteken át gyógyulni látszó török líra lefordult, egy euróért 3,93-at kell adni belőle, és az egyiptomi font erősödése is megszakadt.

Euró/egyiptomi font

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41240 40250 41390 +0,10% 0 0 26 695 999 950 HUF 2026-11-06 17:07:37
MOL 4816 4812 4980 -3,33% 0 0 4 895 307 706 HUF 2026-11-06 17:05:29
MTELEKOM 2902 2822 2940 +1,11% 0 0 3 155 050 676 HUF 2026-11-06 17:05:13
RICHTER 12870 12820 12980 -0,77% 0 0 3 832 400 580 HUF 2026-11-06 17:05:07
OPUS 208 200 212 +3,99% 0 0 62 047 090 HUF 2026-11-06 17:05:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Trumpnak New Yorkban is kicsengettek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:03
A Dow Jones közel fél százalékot veszített az értékéből pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Mol-rekord, OTP-kockázat: mi jöhet a két magyar tőzsdei óriásnál?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 21:14
A negyedik negyedévben már visszaesés jöhet a Molnál a harmadik negyedévhez képest, az OTP-t viszont nem rengeti meg a paraguayi bank csődje.
Részvény / Deviza / Áru Ennyivel lett olcsóbb az euró reggel óta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:35
A svájci frank árfolyama reggel megközelítette a 400-at, a nap végére viszont ebben az összevetésben is erősödött a forint.
Részvény / Deviza / Áru Tovább zuhant a Mol-árfolyam, az OTP javított a nap végére
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:10
Délután még veszteséggel állt, a pénteki kereskedési nap végére viszont plusszal zárt az OTP. A Mol 3,33 százalékos esést könyvelhetett el.
Részvény / Deviza / Áru Beestek az európai tőzsdék, a Wall Streeten több index is plusszal nyitott
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:10
A frankfurti tőzsde több mint 2,5 százalék, a londoni tőzsde pedig 2 százalékot meghaladó veszteséggel áll pénteken délután.
Részvény / Deviza / Áru Sokan fognak jókorát bukni az Anthropic-részvényen?
Eidenpenz József | 2026. november 6. 15:32
Mindenki nagyon készül az Anthropic részvénykibocsátására, amelynek van esélye a világcsúcsra. Ám a csütörtöki zuhanások fényében kérdéses, megtartják-e ebben a hónapban. A kisbefektetőknek akkor is számos módjuk lesz a beszállásra, hogyha nem jegyezhetnek, de egyik kockázata nagyobb, mint a másiké. Eladni vagy tartani? Részvény vagy forró krumpli?
Részvény / Deviza / Áru Délutánig a Mol a nap vesztese a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:16
Több mint 2,5 százalékot esett az árfolyam pénteken, az OTP-papírok értéke is lefelé tart.
Részvény / Deviza / Áru Megérkezett a medve a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:56
A magyar papírokat is magával rántotta a nemzetközi hangulat.
Részvény / Deviza / Áru Budapestet és Európát is elérte a tőzsdei zuhanás
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:49
Körülért a világon a New Yorkból indult hullám, vöröslenek az árfolyamok világszerte.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan reagál a forint az amerikai tőzsdei összeomlásra? Itt vannak a friss péntek reggeli árfolyamok
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:46
Dráguló devizák.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG