2p

Ezen a héten viszonylag nagyot gyengült a magyar fizetőeszköz. 

A forint a hétfői napot az euróval szemben 378,90 forinton kezdte, s bár nem sokkal később járt 377,091-en is, később kiderült, ez volt a hazai fizetőeszköz e heti legmagasabb szintje.

Péntek délután 5 óra magasságában például már 380,737 forintot kellett adni az uniós pénz egységéért. Onnan ugyan következett egy korrekció, a 380-as szint alá a heti bankközi devizapiaci zárásra sem sikerült kerülnie. A dollárral szemben is hasonlóan mozgott a forint.

A 319,42-es hétfői kezdést még aznap egy 318 alatti szint követett, ám utána jött az irányváltás.

 Az elmúlt hét nem a forint hete volt
Az elmúlt hét nem a forint hete volt
Fotó: Depositphotos

Péntek délután a zöldhasúért már több mint 323 forintot kellett leszurkolni a bankközi devizapiacon, ahonnan a heti zárásra csak kis mértékben tudott erősödni a hivatalos pénzünk, 322,44-ig. A svájci frankkal szemben 415,51-en nyitó forint legerősebb e heti pontja 413 volt. A leggyengébb meg nem pénteken – mint az eurónál és a dollárnál –, hanem szerdán este, amikor áttörte a 417-as szintet. Ehhez képest kedvezőnek tekinthető, hogy végül a hetet – ha hajszállal is, de – 416 alatt zárta a forint a svájci frankkal szemben.

Kérdés, mi lesz, ha kedden délután a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa valóban csökkenti a 16 hónapja változatlan 6,5 százalékos alapkamatát. A forint hónapok óta tartó erős trendjét ugyanis a stabilitást sugárzó Varga Mihály MNB-elnök személye mellett a többi devizákéhoz képest magas kamatfelár is fűtötte.

Árfolyam

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 46090 45550 46200 +1,25% 46080 46090 9 948 751 330 HUF 2026-06-30 16:54:31
MOL 3710 3660 3716 +0,92% 3710 3712 1 069 172 452 HUF 2026-06-30 16:54:15
MTELEKOM 2636 2604 2666 -0,38% 2634 2636 1 018 058 168 HUF 2026-06-30 16:52:51
RICHTER 12120 12050 12260 +0,41% 12120 12140 829 479 280 HUF 2026-06-30 16:53:56
OPUS 360 352 362 +0,56% 359 360 16 051 940 HUF 2026-06-30 16:50:39
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Kutyának sem kell a kőolaj – Európa nyitott
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 10:39
Jó a hangulat, még az arany is drágult. Így indult a nap a pénzpiacokon.
Részvény / Deviza / Áru Különös köd lengte be az amerikai központokat
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 07:48
Nem akármit produkáltak a pénzpiacok késő estére.
Részvény / Deviza / Áru Levegőbe csap a forint láttán mind, aki nyaral
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 07:26
Belekezdett a magyar fizetőeszköz a kedd reggelbe.
Részvény / Deviza / Áru Mit tudott hétfőn a forint? Nézze meg az árfolyamot!
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 18:51
Vegyesen alakult a forint jegyzése a főbb devizákkal szemben hétfő kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Európát követte a budapesti rossz hangulat
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 18:30
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 708,16 pontos, 0,51 százalékos csökkenéssel, 139 081,97 ponton zárt hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru Jól indított Amerika, drágul az olaj
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 16:40
Pluszban nyitottak az amerikai értékpapírpiacok hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru Közölték a profik: valami nagy fordulat jöhet az aranynál
Czwick Dávid | 2026. június 29. 15:34
Hiába temették a legfényesebb nemesfémet? Ugyan volt jó néhány nehéz napja az elmúlt időszakban az aranynak, most valami olyan készül a fémpiacon, ami teljesen átírhatja az idei várakozásokat. A világ nagy bankházai egybehangzóan úgy látják, hogy az arany árfolyama előtt szabad az út, és a következő hónapokban ismét masszív, kétszámjegyű felértékelődési szakasz várhat rá. Ha beigazolódnak az elemzői jóslatok, akkor vastagon kárpótolhatja híveit az idei hullámvölgyekért cserébe.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírják a meleget a budapesti befektetők
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 14:52
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 2,52 pontos nyitás után csökkent hétfőn kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Igencsak adják a blue chipeket
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 13:06
A kereskedés félidejében nagy mínuszban a Magyar Telekom és a Richter. A Mol és az OTP viszonylag tartja magát. 
Részvény / Deviza / Áru A magyar tőzsde kissé pesszimistább hangulatban indította a hetet
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 09:42
A hazai index gyengülése azért nem vészes. A főbb részvények közül ugyanakkor csak a Magyar Telekom nyitott erősödéssel, de aztán a telekomunikációs részvény is visszaadott valamennyit az erejéből.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG