5p

A tőzsdéken jó a hangulat, de nagy kérdés az amerikai inflációs adat. A forint és a BUX is jól viselkedik, az OTP és a Richter húzza. Újra szigorítják az orosz tőkekorlátozásokat, jó hírek jöttek a brit lakáspiacról, bukás lett a barbis tőzsdei bevezetés.

Az európai tőzsdéken csütörtökön délelőtt jó a hangulat, a német, francia, brit vezető indexek 0,6-0,9 százalékkal emelkednek. Az amerikai határidős indexek is számottevő pluszban vannak. A befektetők figyelme a csütörtök magyar idő szerint fél háromkor érkező amerikai fogyasztóiár-adatokra irányul, amelyek a közgazdászok előrejelzése szerint az infláció további szerény mérséklődését mutathatják.

Ha ez bejön, az hátszelet adhat a piacoknak, amelyeket a hét elején már jókedvre derítettek a Federal Reserve (Fed) néhány tisztségviselőjének engedékenyebb kommentárjai. A Fed legutóbbi ülésének szerdán publikált jegyzőkönyve alapján pedig a döntéshozók a múlt hónapban egyetértettek abban, hogy még egy ideig restriktívnek kell maradnia a kamatpolitikának. De már hangsúlyozták a túlzásba vitt szigorítás kockázatát is.

Stabil a forint, nő a BUX

A BUX index fél százalékos pluszban van és az OTP is ennyivel javított pozícióján. A Richter és az Opus közel egy százalékkal drágul, a Mol minimális mértékben esik, a Telekom pedig stagnál.

Árfolyam

Az euró/forint 385,90, ami harminc fillérrel alacsonyabb a szerda estinél. A dollár kissé süllyed, ez jó hír a hazai deviza szempontjából is. Pár napos csökkenés után ma ismét bő egy százalékkal emelkedik az olaj, a hollandiai szállítású földgáz pedig közel hét százalékkal, 49 euró fölé ugrott.

Kimentik a kínai részvénypiacokat?

Kína szuverén (állami tulajdonú) vagyonalapja 2015 óta először növelte részesedését az ország legnagyobb bankjaiban, ami felerősítette a spekulációkat, hogy a hatóságok fokozzák majd a süllyedő részvénypiac támogatására tett erőfeszítéseiket – írta a Bloomberg. Szerdai bejelentések szerint a Central Huijin Investment mintegy 65 millió dollár értékben vásárolt részvényeket

  • a Bank of China,
  • az Agricultural Bank of China,
  • a China Construction Bank
  • és az Industrial and Commercial Bank of China bankokban.

Bár ezek a vásárlások csekélyek, mégis hasonlítanak a mintegy nyolc évvel ezelőtti tőzsdei összeomlás idején tett erőfeszítésekre, amivel az árakat megtartani és a pánikeladásokat minimalizálni próbálták.

A Shanghai Composite kínai részvényindex 20 éve. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.
A Shanghai Composite kínai részvényindex 20 éve. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.

Újra szigorítják az orosz tőkekorlátozásokat

A rubel védelme érdekében ismét szigorítanak a tőkekorlátozásokon Oroszországban – írja az Erste Befektetési Zrt. A 43 legnagyobb exportőrnek, köztük az energiacégeknek is a hazai piacon kötelező átváltaniuk a devizabevételeiket, ezzel növelve a devizakínálatot és erősítve a rubelt. Év eleje óta már 43 százalékot gyengült a rubel a dollárral szemben. A mostani tőkekorlátozásokra viszont 2,6 százalékos erősödéssel reagált.

Az orosz rubel értéke dollárban kifejezve. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.
Az orosz rubel értéke dollárban kifejezve. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.

Blokkláncon mozgat alapokat a pénzügyi óriás

A JPMorgan szerdán elindította a tokenizált (kriptoérméhez rendelt) eszközeinek kereskedési platformját, Tokenized Collateral Network (TCN) néven, amelyen a BlackRock vagyonkezelő alapjait lehet forgalmazni. A BlackRock a TCN segítségével tokenizálta az egyik pénzpiaci alapjának befektetési jegyeit, és átutalta azokat a Barclaysnak a két vállalat közötti tőzsdén kívüli származtatott ügylet biztosítékaként.

 

Kripto árfolyamok és grafikonok

 

A platform jelentős előrelépést jelenthet a nagy intézmények közötti értékpapír-mozgatás hatékonyabbá tételében. A TCN célja, hogy az értékpapír-letétek azonnali átutalása valósuljon meg, amik a hagyományos elszámolási csatornákon keresztül akár egy napot is igénybe vehetnek. A platformot már 2022 májusától tesztelték zárt körben, most élesben is elindult. A rendszer a JPMorgan saját Onyx blokkláncára épül.

Bukás lett a barbis bevezetés

A Birkenstock árfolyama 12,6 százalékot esett az 1,48 milliárd dolláros tőzsdei bevezetés első napján, ami rányomhatja bélyegét a további IPO-k (elsődleges részvénykibocsátások) kilátásaira is – írta az Equilor Befektetési Zrt.

Ez az elmúlt két év legrosszabb első kereskedési napja az egymilliárd dollárnál nagyobb amerikai tőzsdei bevezetések körében.

A cipőipari vállalat 32 millió részvényt adott el, a záróáruk 40,20 dollár volt, ami 7,55 milliárd dolláros piaci értéket eredményezett. A menedzsment azt tervezi, hogy a tőzsdei bevezetésből származó bevételt adósságok visszafizetésére használja fel.

A Birkenstock együttműködéseket köt a divatiparban, például a Diorral és a Valentino-val. Valamint megjelent Margot Robbie főszereplésével a Barbie-filmben, ahol a színész Birkenstock szandált viselt.

Jó hírek a brit lakáspiacról

Egy felmérés szerint az Egyesült Királyság lakáspiaca a stabilizálódás jeleit mutatta szeptemberben, mivel a hitelfelvételi költségek tovább csökkentek, és a Bank of England reménykedik abban, hogy a kamatemelésekkel végeztek. A Royal Institution of Chartered Surveyors szerint az új vevőmegkeresések és az eladások száma elrugaszkodott a közelmúltban elért mélypontokról. A következő 12 hónapra vonatkozó értékesítési várakozások a pozitív tartományba kerültek – írta a Bloomberg.

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41200 41200 43400 -3,42% 0 0 20 170 222 730 HUF 2026-11-05 17:14:32
MOL 4982 4954 5090 -2,31% 0 0 5 725 005 498 HUF 2026-11-05 17:14:56
MTELEKOM 2870 2836 2938 -1,71% 0 0 1 335 607 350 HUF 2026-11-05 17:05:13
RICHTER 12970 12850 13000 +0,54% 0 0 1 515 191 270 HUF 2026-11-05 17:12:49
OPUS 200 196 214 -6,74% 0 0 69 115 139 HUF 2026-11-05 17:08:12
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mennyiért veszik az eurót? Nézze meg az árfolyamot!
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 18:49
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Átfordult az olaj: beomlottak az árak, bedobták az új arab tervet
Czwick Dávid | 2026. november 5. 18:29
Meglehetősen jól indult a november annak, aki az olajárak esésében érdekelt. A olajpiacon ugyanis a korábbi magabiztos emelkedéssel elért árszintek néhány nap alatt eltűntek a színről. A hirtelen fordulat mögött több, egyszerre érvényesülő körülmény húzódik meg. Emellett napvilágot látott egy olyan nagyszabású közel-keleti stratégiai terv is, amely tovább enyhítheti az idei év egészét meghatározó olajpiaci patthelyzetet. Az olajhatalmak lépése a novemberben eddig látott világpiaci ármozgással kiegészülve hamarosan a kőolajból előállított finomított termékek árát is kedvezően érintheti – fogyasztói szempontból.     
Részvény / Deviza / Áru Pocsék volt a nemzetközi hangulat, a Mol jelentését várják a befektetők
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 18:13
Így zárt a tőzsde csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Drágult az olaj és az arany, így ébredt Amerika
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:18
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG