3p
Két nehéz nap után fellélegzés következett a tőzsdéken, az egyik lehetséges magyarázat a kamatokkal és a dollárral kapcsolatos. Az olasz pánik leült, de még könnyen újra visszatérhet. A BUX index eléggé rosszul teljesített, de a forint erősödött, ismét 320 alatt az euró.
(Fotó: 123rf.com)

Az Olaszország politikai bizonytalanságára, a koalícióalakítás kudarcára visszavezethető miniválság szerdán megszűnni látszott. Az olaszok ma délelőtt kis híján el tudták adni a teljes felkínált hatmilliárdnyi maximális kötvénymennyiséget, a tíz éves kötvényeik hozama pedig visszasüllyedt évi három százalék alá.

Eközben az amerikai tíz éves kötvények hozama ismét felfelé indult meg, közelebb került a három százalékhoz, és nagyot emelkedett a német papíroké is. Mindkettő biztonságos menedéknek számít vérzivataros időkre, akárcsak a dollár, amely ma jelentősen esett az utóbbi napok száguldása után.

Pedig az olasz belpolitikai helyzet nem javult, és még hónapokig nyomaszthatja a tőzsdéket. Lehetnek, akiknek az időhúzás, az új választások kiírása az érdekük. (Főleg a növekvő népszerűségű Északi Ligának.)

Kevesebb kamatemelés?

A piacok javulásának egyik magyarázata, hogy egyébként a nemzetközi politika csendes volt, a különböző ázsiai feszültségek takarékon voltak. Egy másik ok lehet, hogy az amerikai GDP-t is lefelé módosították 2,2 százalékra, emiatt és az olaszok miatt is elképzelhető, hogy a Fed kevesebb elszántsággal akarja majd emelni a kamatot.

Egy elhúzódó európai adósságválság ugyanis az euró le– és a dollár felértékelődését okozná, ami egy bizonyos határon túl a Fed-nek is kellemetlen lehet. (A kamatemelés rendszerint erősíti az adott devizát.)

Az európai részvényindexek egy része szépen emelkedett ma, a német DAX 0,9 százalékkal, a milánói index 2,1 százalékkal ment fel, a brit mutató 0,8-el. A francia CAC 40 azonban 0,2 százalékkal süllyedt, főleg a Vivendi húzta le.

Lengyel, román a magyar alatt

A lengyel WIG 1,6, a bukaresti index 2,2 százalékkal esett, ezekhez képest a magyar BUX 0,1 százalékos süllyedése egész jó volt. A Mol volt a fő ludas, amely 1,7 százalékkal 2510-re esett. Az OTP fél százalékkal 9700-ra, a Richter 0,7 százalékkal 5285-re javított. A Waberer’s hét százalékkal lőtt ki.

További árfolyamok itt láthatók

Az euró/forint tegnap este és ma reggel még a 321-et közelítette, ma egy forinttal lejjebb, 319,80 körül kereskedtek vele. Estére még tovább erősödött, kevéssel hét óra előtt már csak 319,20 az árfolyam.

Kilőtt az olaj

Az olaj is megemberelte magát, a WTI 68,30, a Brent 77,50, ami 2,4-2,7 százalékos emelkedés. Az arany szerény plusszal megint átlépte az 1300 dollárt.

A kriptodevizák a tegnapi emelkedés után ma ismét lefelé indultak, a bitcoin két százalékos mínuszban van, 7300 dollár körül.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 46920 46700 46970 +0,45% 0 0 10 397 770 940 HUF 2026-07-03 17:08:42
MOL 3910 3820 3918 +2,89% 0 0 2 808 960 828 HUF 2026-07-03 17:05:23
MTELEKOM 2670 2650 2694 +0,38% 0 0 438 635 596 HUF 2026-07-03 17:05:01
RICHTER 12190 12060 12220 +0,66% 0 0 791 966 800 HUF 2026-07-03 17:10:36
OPUS 366 355 366 +0,27% 0 0 16 492 829 HUF 2026-07-03 17:05:01
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Szilvásat játszottak a forinttal – ennyit ér
Privátbankár.hu | 2026. július 4. 11:47
Nem akármilyen fordulatot vett a kereskedés a pénteki nap végén.
Részvény / Deviza / Áru Megint történelmi csúcsra pörgött a pesti tőzsde és az OTP
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 19:31
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 1330,64 pontos, 0,94 százalékos emelkedéssel 143 072,29 pontos történelmi csúcson zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Most érdemes szaladni a váltókhoz, ha külföldre megy nyaralni
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 18:41
Enyhe erősödést ért el pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
Részvény / Deviza / Áru Elismerést érdemel a magyar tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 12:15
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 0,28 pontos nyitás után kissé emelkedett péntek délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Európa felforr, de vannak, akik egy rakás pénzt keresnek ezen
Czwick Dávid | 2026. július 3. 10:34
Izzasztó, sőt inkább elviselhetetlen, embert próbáló hőkupola alatt szenvedett Európa az elmúlt napokban. Lényegében tehetetlenül nézi a lakosság, hogy érkezik-e az újabb, ehhez hasonló extrém periódus. Van azonban egy nemzetközi kör, amelyik nem pusztán passzívan szemléli a folyamatokat, hanem sok pénzt keres a forró európai hőhullámokon, jól irányzott, stratégiai ágazatok képviselőinek értékpapírjaiba forgatva a tőkéjét.  
Részvény / Deviza / Áru Nem tartanak ivószünetet az európai tőzsdék
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 09:28
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 0,3 százalékos pluszban nyitott. Nyugat-Európa is emelkedik.
Részvény / Deviza / Áru Örülni fog, ha meglátja a forint pénteki kezdését: így adják most az eurót
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 07:35
Minimálisan drágult a forint a főbb devizákkal szemben péntek reggel a csütörtök esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
Részvény / Deviza / Áru Hetek óta nem látott formát mutat az arany
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 06:58
Vegyesen zártak csütörtökön a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. Az árzsiai börzék is felemásan teljesítenek, enyhén emelkednek az olajárak. Az arany hetek óta nem látott bombaformában.
Részvény / Deviza / Áru Felcsillanhat a szeme – ezt mutatta csütörtökön a forint
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 18:38
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Mennybe ment a Mol csütörtökön
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 18:13
  A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 2273,58 pontos, 1,63 százalékos emelkedéssel, 141 741,65 ponton, történelmi csúcson zárt csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG