2p
Valaha látott leggyengébb értékén a hazai valuta, csak jobb lenne az eurózónában lennünk. Nagyot estek a kínai indexek, ott a kereskedelmi háború teszi meg hatását. 10 napja ereszkedik a német index, 1000 ponttal került lejjebb.

Bekövetkezett, ami már a levegőben lógott: megvan a 327 fölötti euróhoz képesti mindenkori leggyengébb forintérték. Sajnos, az alapján, hogy nem volt gyors felpattanás a mélységből, illetve hogy a jegybank múlt heti kommunikációja sem változtatott a helyzeten, sejthető volt, hogy jön a további gyengülés, hisz ott a sok beragadt, a forint emelkedésére játszó pozíció.

Euró, forint. Nem szép az elmúlt 10 év

A cseh korona is gyengül egyúttal, de ott ez csak lokális mélypont 25,90-nél, hisz tavaly év elején még 27 koronát kellett adni egy euróért, ahhoz képest még a mostani is erős érték.

Minden jel arra utal, hogy senki nem akar már alacsony kamatokat vagy hozamokat látni, legalábbis az eurózónán kívül. Bezzeg ott bármilyen alacsony lehet: az osztrák 10 éves államkötvény hozama 0,65 százalékig süllyedt, pedig nemrég az 1 százalékot ostromolta.

A hazai tőzsde ma viszonylag békés, a Mol fél százalékkal emelkedik 2654 forintig, az OTP enyhén csökken 9920 forintig, a Richter ugyancsak mérsékelt mínuszban van 5080 forinton. A Telekom megint próbálkozik visszakerülni 400 forint fölé, ez tegnap nem sikerült neki végül, ma talán, most 402,5 az ár.

Ázsiában a sanghaji tőzsde indexe esett nagyot, 1,3 százalékkal 2800 pontig. Nem tesz jót neki a durvuló kereskedelmi háború, a piac három évvel ezelőtti nagy zuhanása után sokáig a 3000 pontos szint volt a támasz, akkor nem tartottuk kizártnak, hogy állami intervencióval tartják a szintet.

Európában is a gyengülés jelei mutatkoznak: a hónap közepén 13 200 ponton lokális csúcsot elérő DAX két hét alatt sokat eset, és ma is közel egy százalékkal gyengül 12 140 pontig.

DAX

Amerikában a nagy befektetési bankok folytatják gyengélkedésüket, a Morgan Stanley a négyes szabály szerint tört le egy támasz szintet, majd esett nagyot, tankönyvien. Az 50 dollárnál húzódó támasz háromszor tartotta meg, negyedszer már nem, amint ez a grafikonon is jól látható.

Morgan Stanley

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 43180 42890 43400 +1,22% 43140 43170 4 058 785 400 HUF 2026-11-05 11:03:44
MOL 4994 4976 5090 -2,08% 4992 4996 877 545 545 HUF 2026-11-05 11:03:52
MTELEKOM 2892 2872 2938 -0,96% 2892 2898 588 990 300 HUF 2026-11-05 11:03:29
RICHTER 12900 12850 12980 0,00% 12900 12910 157 717 330 HUF 2026-11-05 11:03:52
OPUS 213 210 214 -0,93% 210 213 6 200 857 HUF 2026-11-05 11:03:47
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
Részvény / Deviza / Áru Megtört a pesti börze lendülete
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:48
Reggelhez képest jobb, délelőtthöz képest rosszabb a hangulat a tőzsdén.
Részvény / Deviza / Áru Félidőben meglódult a magyar tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 12:32
A BUX 1,9 százalékos emelkedésben, 148 851 ponton. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG