1p
Sorozatunk előző cikkében elsősorban azt boncolgattuk, hogy milyen általános adatokra, hírekre érdemes odafigyelnie annak, aki kereskedni szeretne. Ebben az írásunkban pedig a teljesség igénye nélkül elmagyarázzuk azokat a legfontosabb fogalmakat, amelyek a vállalati hírek és gyorsjelentések megértéséhez nélkülözhetetlenek.
A Privátbankáron keresztül már elérhető a Dealbook kereskedési rendszer. Rendszeres hírlevéllel, magyar nyelvű kereskedési felülettel és konzultációval. A Delbook segítségével 2900 instrumentummal lehet kereskedni. Részletek itt>>

Korábbi cikkünkben főleg az amerikai makrogazdasági adatok fontosságával, a jegybankok világgazdaságban betöltött szerepével foglalkoztunk és igyekeztünk tanácsot adni abban, hogy melyik országból, melyik híreket, adatokat érdemes figyelni illetve javasolt figyelmen kívül hagyni. Ebben a cikkünkben a vállalati híreket segítünk jobban megérteni. Mivel a részvénypiacokon cégek értékpapírjai vannak, de árt, ha valamennyire tudjuk értelmezni az azokkal kapcsolatos híreket, gyorsjelentéseket. A vállalti beszámolókat mind Európában, mind az Egyesült Államokban külön szabvány szerint kell készíteni, ugyanakkor a két rendszer között van átjárhatóság. Minden cégre azok a közzétételi szabványok érvényesek, amely ország tőzsdéjén, illetve kereskedési rendszerében fut a vállalat részvénye, illetve kötvénye, de Európában ezek a szabványok egységesek.

EBITDA: Ez az egyik legmeghatározóbb számsor a vállalati eredményjelentésekben. Az angol earnings before interest, taxes, depreciation and amortization rövidítése. Pontos magyar jelentése: kamatok, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredmény. Az EBITDA egy cég aktuális eredményességét mutatja függetlenül attól, hogy milyen a tőkeszerkezete, illetve hogy fizet-e osztalékot. Nem összehasonlító adat, így ebből a szempontból mindegy, hogy az adott vállalat korábban veszteséges vagy nyereséges volt, illetve hogy milyen adóváltozások hatottak az eredményére.

EBIT: Az EBITDA-hoz hasonlóan egy angol kifejezés rövidítése: earnings before interest and taxes. Jelentése magyarul: kamat és nyereségadó-ráfordítások levonása előtti eredmény. A magyar számviteli törvény szerinti kategóriákat használva, az üzemi eredmény és a rendkívüli eredmény összegét jelenti. Az európai számviteli szabványok nem használják a rendkívüli eredmény fogalmát, ezért ott az EBIT megegyezik az üzemi eredménnyel.

Immateriális javak: Ezek a vállalatnak olyan nem tárgyi értékei, amelyek általában nem manifesztálhatók, konkrét pénzben nem lehet azokat kifejezni, ugyanakkor nagyon fontosak a cég értékelése szempontjából. Például egy technológiai cég fejlesztési ötlete, ami nyilvánvalóan a cég egyik legfontosabb értéke, ugyanakkor egyelőre nem kifejezhető pénzben.

Goodwill, goodwill-leírás: A goodwill a vállalat eszközeinek nettó értékének és a piaci értéknek a különbsége. Ez a mutató nagyon fontos akkor, amikor meg akarjuk tudni, hogy mennyire túl, vagy alulértékelt a cég a meglevő eszközeihez képest, azaz, hogy a nem megfogható, vagy számszerűsíthető tételek, mint fejlesztések, tervek, érzelmi értékek mekkora szerepet játszanak a cég árfolyamának kialakulásában. Goodwill-leírás akkor keletkezik, ha például egy kisebb céget megvesz egy nagyobb, a nettó eszközértékénél jóval drágábban csak azért, mert a számításai szerint az később neki megtérül, illetve behozza az átmeneti „ráfizetést”. A cég valódi, nettó értéke és a vételár közötti különbség ilyenkor a goodwill-leírás.

Profit-warning (profit-figyelmeztetés): Profit-figyelmeztetést akkor ad ki egy cég, amikor olyan változás áll be az üzletmenetben, vagy például az üzleti környezetben, ami befolyásolja az adott időszakra elvárt számait, nyereségességét. A hiteles és átlátható kommunikáció lényege, hogy ilyenkor ezt a változást közvetíti a befektetők felé, akik így át tudják értékelni a céggel, illetve annak értékével kapcsolatos várakozásaikat.

EPS – egy részvényre jutó eredmény: Az angol earnings per share – rövidítése. Az EPS-t úgy számolják, hogy a negyedévente közzétett, 12 hónapra számolt adózás utáni eredményt elosztják a vállalat részvényeinek számaival. Ez a befektetők által egyik legjobban figyelt adatsor a cégek jelentéseiben. Ennek a segítségével kapjuk meg a P/E (price per earning) – mutatót, ami nem más, mint az árfolyam elosztva az EPS-sel.

Osztalék: Ha valaki résztulajdonos (részvényes) egy társaságban, akkor az általa birtokolt tulajdoni hányad arányában jogosult osztalékra, azaz részesedésre a társaság profitjából. Az osztalékról a társaság közgyűlése dönt és dönthet akár úgy is, hogy adott időszakban visszatartja a profitot akár olyan áron is, hogy nem fizet osztalékot. Egy ilyen lépés sokszor nemhogy csökkenti, de még növeli is a cég értékét, ugyanis a cél ilyenkor legtöbbször újabb fejlesztések, terjeszkedés finanszírozása, ami általában növeli a vállalat értékét. Az osztalékra általában a részvényen lévő osztalékszelvény jogosít. A gyorsjelentések közzététele előtt az osztalékszelvényektől rendszerint megfosztják a papírokat, ezzel mintegy kiárazzák az osztalékvárakozást. Ilyenkor általában az elvárt osztalék mértékével egyenes arányban esik a részvény árfolyama. Ez a magyar tőzsdén elsősorban a Magyar Telekom papíroknál figyelhető meg, ami a legismertebb és legnépszerűbb magyar hagyományos osztalékpapír.

Akvizíció: A kereskedelmi értelemben, a gazdasági hírekben, beszámolókban gyakran használt szó jelentése nagyjából: üzletszerzés. A cégek terjeszkedésére használják elsősorban. „Akvirálni” annyit tesz, mint terjeszkedni, megvenni valamit, ami bővíti a vállalatot. A cégek sokszor akvizícióra hivatkozva nem fizetnek például osztalékot.

Üzemi eredmény: (vagy üzleti eredmény) gyakorlatilag a nyereség mínusz a ráfordítások. Úgy kapjuk meg, hogy az üzleti évben elszámolt értékesítés nettó árbevételét, az eszközök között állományba vett saját teljesítmények értékét és egyéb bevételeket összeadjuk, aztán ebből kivonjuk a bérköltségeket, a  bekerülési és egyéb költségeket az adott időszakban.

Árbevétel (vagy forgalom): Az értékesített termékek és áruk, illetve teljesített szolgáltatások általános forgalmi adó nélkül számított ellenértéke. A felárak és hatósági árkiegészítések növelik, az engedmények csökkentik az árbevételt. Az árbevételt szokták forgalomnak is nevezni. A magyar számvitel szerint a nem számlázott, utólag adott engedmény nem az árbevételt csökkenti, hanem az egyéb ráfordítások között kell elszámolni. A magyar számviteli törvény szerint akkor lehet elszámolni az árbevételt, ha a vevő elismerte a teljesítést.

IFRS: A Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardok (angolul: International Financial Reporting Standards) elvi alapú, megközelítésű számviteli standardok, értelmezések és keretelvek, melyet a Nemzetközi Számviteli Standard Testület bocsát ki. Az Európai Unió tagországaiban 2005-től a tőzsdére lépő vállalatoknak e szerint a szabvány szerint kell készíteniük a konszolidált, azaz összevont beszámolóikat. Az Egyesült Államokban nem kötelező használni ezt a rendszert, de 2008 óta ebben a szisztémában is közzétehetőek a beszámolók. Az IFRS-re jellemző a befektető központúság és a pénzügyi alapú megközelítés.

US GAAP: Az Egyesült Államokban kötelezően használt elszámolási rendszer, illetve számviteli szabályok összessége, amely megköveteli, hogy a beszámoló legyen következetes, átlátható, összehasonlítható, illetve legyen alkalmas arra, hogy későbbi időszakokra vonatkozó becsléseket lehessen készíteni belőlük, illetve korábbi eredményekkel össze lehessen mérni az aktuális eredményeket.

Végezetül pedig példaként álljon itt a Mol idei első negyedéves beszámolója. A cég mind dollárban, mind forintban közli az adott időszak számait.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45870 45320 46140 +1,26% 0 0 10 570 998 730 HUF 2026-09-25 17:08:37
MOL 5150 5150 5260 -1,90% 0 0 2 245 141 420 HUF 2026-09-25 17:05:19
MTELEKOM 2540 2536 2558 -0,16% 0 0 653 994 800 HUF 2026-09-25 17:05:21
RICHTER 12480 12460 12690 -1,34% 0 0 2 127 025 090 HUF 2026-09-25 17:05:23
OPUS 282 275 284 +0,89% 0 0 19 227 815 HUF 2026-09-25 17:05:21
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mosolyoghat, ha meglátja, mennyibe kerül az euró!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 18:45
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Szomorúan vonulhatnak víkendezni a pesti brókerek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:42
A medve uralkodott a hazai tőzsdén a hét utolsó kereskedési napján.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett New Yorkból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 16:17
Kinyitott a tengerentúli tőzsde, friss olaj- és gázárak érkeztek.
Részvény / Deviza / Áru Valami fontos zajlik a pesti parketten
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:44
Mínusszal indult a nap, aztán pluszba fordult.
Részvény / Deviza / Áru Magához tért a reggeli kómából a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 11:42
A reggeli mínuszok után már kisebb emelkedés látható a hazai tőzsdén. A blue chipek a Mol kivételével pluszban vannak.
Részvény / Deviza / Áru Kriptoparadicsom lehetnénk a szektor fidesztelenítése után?
Eidenpenz József | 2026. szeptember 25. 10:21
Sorra jönnek vissza a korábban elüldözött cégek a magyar kriptópiacra, de még egy kézen meg lehet őket számolni. Sok magyar kriptós külföldre költözött, például Máltára vagy Paraguayba a szabályozás és az adózás miatt, miközben a hazai adókulcs a környező országokhoz képest magasnak számít az ágazatban.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt erős a kezdés a tőzsdéken itthon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:19
Elindult a pénteki kereskedés. A BUX pár pontos csökkenéssel kezdte a reggelt, míg Európában vegyes a kép. Emelkedik az arany és az olaj ára is, a gáz ára viszont lejjebb ment.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírtak a részvényekkel amerikában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:46
Bár a Nasdaq minimális pluszban zárt, összességében nem jó hangulatú kereskedés jellemezte az amerikai tőzsdét csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Befutott a forintzárás, ennyiért adják az eurót
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:20
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Ma semmi sem menthette meg a magyar piacot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 494,39 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 151 507,86 ponton zárt csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG