1p
Megállíthatatlan az olaj, újabb éves csúcson, és a részvénytőzsdék is szárnyalnak. A forint lassan, de biztosan erősödik.

Már az olcsóbbik típus, az amerikai könnyűolaj és maga mögött hagyta a 40 dollárt, 41,50-en kereskednek vele, a Brent pedig 44 dolláron cserél gazdát. Ezek újabb idei csúcsok, akárhogy is nézzük, ez már több mint egy kis korrekció, annak ellenére, hogy a túlkínálat továbbra is fennáll.

Nasdaq Composite

Amerikában jókora emelkedés volt tegnap, az S&P 500 egy százalékkal 2060 pontig jutott, a Nasdaq Composite 0,8 százalékkal 4870 pontig. Ez utóbbi most már trendszerűen gyengébb: az index mintegy ráült a 200 napos mozgóátlagra (piros vonal a fenti grafikonon).

Ázsiában a vevők szinte megvadultak: Hongkong és Tokió 3 százalékot ugrott feljebb, Kína másfél százalékot. Európában is hasonló a helyzet, jellemzően 2 százalék körüliek a pluszok, a DAX is ennyivel van följebb, 9950 ponton. ismét megpróbálkozhat a 10 ezer ponttal.

A BUX fél százalékot emelkedik, ezen belül az OTP a vezető 1,2 százalékos nyereséggel, értéke 6960 forint. A forint is erősödik, 311 közelében van az euróhoz képest.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42830 42820 43400 +0,40% 42810 42820 8 858 463 890 HUF 2026-11-05 15:37:53
MOL 5005 4954 5090 -1,86% 5000 5005 3 501 543 716 HUF 2026-11-05 15:37:54
MTELEKOM 2872 2872 2938 -1,64% 2876 2880 857 275 856 HUF 2026-11-05 15:35:37
RICHTER 12970 12850 13000 +0,54% 12970 12980 571 644 120 HUF 2026-11-05 15:38:19
OPUS 206 196 214 -3,95% 206 208 35 505 090 HUF 2026-11-05 15:35:53
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG