2p
A forint erősödne, de útjában egy nagy ellenállás, miközben a lengyel zloty vágtázik. A font tovább ereszkedik, a török líra viszont kezdi kiheverni a puccs utáni sokkot. A legtöbb tőzsde ma nem talál irányt, de Amerika folyamatosan a csúcsokon jár, így töretlen a 7 éves bikapiac. Ismét szép napok virradnak az iPhone gyártójára.

A tegnapelőtti csúcsdöntések után tegnap megpihentek az amerikai indexek. Az S&P 500 napközben 2185 ponton érte el örökös csúcsát, majd 2177 ponton zárt. A Nasdaq is megközelítette tavaly nyáron elért örökös 5233 pontos tetejét, mielőtt kismértékben korrigált, 5213 ponton zárt. Az év eleji nagy esést követően így teljesen helyreállt az immár több mint 7 éve tartó emelkedő trend.

Apple

Összeszedte magát az Apple is: amint a grafikonon is látszik, a sokáig gyengélkedő papír most először szépen megkapaszkodott a 200 napos mozgóátlag fölött, majd onnan elrugaszkodott, és nap, mint nap tovább emelkedik, immár 108 dollár fölött jár.

Ázsiában és Európában is konszolidálnak a piacok az elmúlt hetek jelentős emelkedése után, de az ő esetükben szó sincs a korábbi csúcsokról. Ma pesti börze sem mozdul érdemben, a Richter 0,4 százalékkal van lejjebb 5700 forinton, a másik három blue chip egész kis mértékben emelkedik.

A devizapiacok ezzel szemben igen mozgékonyak. Az angol folytatja ereszkedését: a dollárhoz képest már 1,30 alatt van, az euróhoz képest 1,17 körül. A folyamat logikus, miután a Bank of England is a végtelen monetáris lazítás útjára lépett, ugyanakkor a brit gazdaságnak kedvező, mert eddig inkább kissé túlértékelt volt a font.

Euró/lengyel Zloty

A török líra erősödik a puccsot követő esés után: 3,30 az euróval szemben. A puccs előtt ez az érték 3.20 volt, utána 3,40 körül. A lengyel zloty is erősödik: a hónapot 4,36 eurón kezdte, és már 4,26-nál tart. A forint is őrzi erejét, de eddig nem tudta áttörni a 310-né húzódó hatalmas ellenállást.

Euró/forint

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42870 42870 43400 +0,49% 42860 42870 8 722 674 330 HUF 2026-11-05 15:29:29
MOL 4990 4954 5090 -2,16% 4990 4996 3 354 015 690 HUF 2026-11-05 15:29:21
MTELEKOM 2876 2872 2938 -1,51% 2872 2876 827 529 610 HUF 2026-11-05 15:27:16
RICHTER 12980 12850 13000 +0,62% 12960 12970 570 399 000 HUF 2026-11-05 15:26:05
OPUS 206 196 214 -3,95% 206 207 30 868 546 HUF 2026-11-05 15:25:43
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG