1p

A kínai AI-modell, a DeepSeek új frissítést kapott, ami közel 8 százalékkal megdobta a techrészvények értékét.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,53 pontos emelkedéssel, 106 093,47 ponton nyitott pénteken. A csütörtöki záróértékéhez képest minimálisan erősödött – írja az MTI

Az ázsiai tőzsde egyelőre az amerikai jegybankelnök, Jerome Powell pénteki beszédére vár. A bankárok wyomingi találkozóján a Japán Nemzeti Bank elnöke, Kazuo Ueda is beszédet mond.

A kínai CSI 300 index 1,8 százalékkal emelkedett, a technológiai részvényeket tömörítő STAR 50 index pedig közel 8 százalékkal. Ez annak köszönhető, hogy a kínai mesterségesintelligencia-óriás, a DeepSeek frissítette az AI-modelljét, eközben az amerikai Nvidia pedig arra kérte a Foxconnt, függessze fel a H20 AI-chippel kapcsolatos munkálatokat – számolt be a Reuters.

A Brent nyersolaj ára 12 centtel, 67,79 dollárra emelkedett péntek délelőttre. Az olajárak változására hatással lehet, hogy a korábbi várakozások ellenére Donald Trump nem tudja tető alá hozni az orosz-ukrán békemegállapodást.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41820 41710 42830 -1,37% 41810 41830 12 844 669 300 HUF 2026-10-14 15:41:40
MOL 4978 4900 4990 +1,67% 4976 4978 1 476 883 026 HUF 2026-10-14 15:39:45
MTELEKOM 2640 2600 2650 +1,54% 2638 2640 953 100 402 HUF 2026-10-14 15:40:45
RICHTER 12580 12410 12650 +2,69% 12590 12600 1 118 425 470 HUF 2026-10-14 15:41:10
OPUS 210 207 217 -2,55% 210 211 41 782 384 HUF 2026-10-14 15:38:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mutatjuk, hogy rajtolt Amerika: nem a részvényeknek áll most a zászló
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 15:50
Az Egyesült Államokban csak az ipari részvényeket tömörítő Dow Jones tudott emelkedni a magyar idő szerint 15:30-as tőzsdenyitásban.
Részvény / Deviza / Áru Elfáradt a forint a nagy menetben, nem úgy a tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 14:49
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 1,87 pontos nyitás után emelkedett szerdán kora délutánig. A forint káprázatos reggeli formája elillant, és gyengülésnek indult.
Részvény / Deviza / Áru Az OTP kivételével egyelőre mindenkinek jó napja van a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 12:18
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 1,87 pontos nyitás után emelkedett szerdán délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru A Covidnál már láttunk ilyet: valami megfertőzte a gyógyszerpapírt
Czwick Dávid | 2026. október 14. 10:20
Mélypont az árjegyzésben? Veszteséges operáció? Adósságok? Minderről lehetne beszélni, de az amerikai gyógyszeripari óriás papírjai fittyet hánynak ezekre és több különleges, egyedi tényező hatására a papírok újra elképesztő magasságban járnak. Mintha mindent megvennének a befektetők. A háttérben a rákellenes fejlemények mellett még a közelmúlt pestis félelmei is feltűnnek. Vajon újra eljött a befektetők ideje, vagy csak egy veszélyes lufiról van szó?
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre alig pörög a pesti tőzsde, de jöhet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 09:25
Kedvező hangulatban indulhat a kereskedés.
Részvény / Deviza / Áru Még nem tudni mitől, de sokkal erősebb lett a forint
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 07:42
Erősödött szerdára virradóra a forint a főbb devizákkal szemben az előző délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Kiderült, hogy mi történt a New York-i tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 06:19
Gyengüléssel zártak kedden a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Ezt tette a forinttal az EU-s pénzek feloldása
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:40
Erősödött kedden a forint árfolyama a főbb devizákkal szembeni kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
Részvény / Deviza / Áru Kedd estére lelohadt a brókerek arcáról a vigyor
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:18
Bezárt a pesti tőzsde, íme a keddi eredmény.
Részvény / Deviza / Áru Nem lesz boldog, ha rápillant az olaj és a gáz árára
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 16:33
Elindult a keddi kereskedés a világ legnagyobb tőzsdéjén is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG