6p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

Az amerikai tőzsdék várhatóan nagyon jól fognak nyitni délután, mivel az Nvidia gyorsjelentése inkább pozitív meglepetést okozott. Donald Trump vámjainak elmeszelése egy bíróságon viszont várhatóan nem fog érdemi fordulatot hozni az elnök politikájában. A forint érezhetően gyengült, pénteken ismét minősítenek bennünket.

Az Nvidia este, tőzsdezárás után érkezett gyorsjelentése nem okozott csalódást, sőt inkább jobb lett a vártnál, így az amerikai határidős indexek ritkán látható mértékű pluszban vannak csütörtökön délelőtt. Az S&P 500 másfél, a Nasdaq futures pedig 1,9 százalékkal megy fel, ami nagyon jó amerikai tőzsdei kezdést jelez előre. Maga az Nvidia öt százalékkal emelkedik a hivatalos nyitás előtti kereskedésben.

A másik nagy hír, hogy egy amerikai bíróság elmeszelte Donald Trump áprilisban bejelentett vámcsomagját, a Fehér Ház fellebbezni készül. De addig is valószínűleg kitalálnak egy átmeneti megoldást, amire még visszatérünk. A kevésbé technológia-orientált nyugat-európai indexek csak 0,2-0,5 százalékkal emelkednek, sőt Londonban némi esés van.

A BUX index és az OTP árfolyama. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.
A BUX index és az OTP árfolyama. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.

A BUX index 0,3 százalékkal süllyed, a Mol is ennyivel csorog le, az OTP 0,6 százalékkal esik. Fél százalékkal olcsóbb a Telekom is, a Richter viszont 0,4 százalékkal javít. Az euró 404,50 forint, ami kilencven fillérrel van a szerda esti érték felett.

Ritkán fordul elő, de most fél százalékkal esik az arany, miközben 0,8 százalékkal felfelé megy a zömében inkább ipari felhasználású ezüst. Másfél százalékkal drágul a kőolaj, egy százalékkal süllyed az európai földgáz.

A dollár tett be a forintnak

A hazai devizapiacon továbbra is „szinte teljesen stabil a forint” az Erste Befektetési Zrt. szerint. A Magyar Nemzeti Bank kedd délutáni kamatdöntése „semmilyen újdonságot nem hozott, így a devizapiacon sem volt érdemi hatása”. A vámháború újabb, meglepő fordulata azonban kisebb optimizmust hozott a globális piacokra csütörtökön reggelre.

Árfolyam

A kockázati étvágy erősödéséből elvileg profitálhatna a forint, ezt azonban ellensúlyozhatja a dollár erősödése. Valószínűleg ez utóbbi miatt emelkedett az árfolyam újra 404 fölé. A magyar adósságbesorolással kapcsolatos pénteki Moody’s-döntés előtt kivárhat a piac – véli a brókercég.

Jó passzban van a fizetőeszközünk

A forint összességében nincs rossz erőben az utóbbi másfél hónap alapján, a 400-as szint közelében mozog az euróval szemben. Megemlítendő, hogy annak ellenére sem láthatjuk jelentős forintgyengülés jeleit, hogy a dollár újra erősödésbe kezdett a napokban – írta a K&H Értékpapír.

Ettől most vége a vámháborúnak?

Bár egy amerikai bíróság elmeszelte Donald Trump áprilisban bejelentett vámjainak kivetését – az akkor megnevezett törvény alapján nem tartották megfelelőnek –, a Fehér Ház több alternatív módozatot is készenlétben tart hasonló vámok újbóli bevezetésére – írja az Investing.com. Ezek közé tartozik az 1974. évi kereskedelmi törvény 122. szakasza, amely 150 napon keresztül legfeljebb 15 százalékos vámokat engedélyez, valamint a 301. szakasz, amely nem szab felső határt a vámok szintjének vagy időtartamának.

A Fehér Ház időt nyerhet

Arra számítunk, hogy a Fehér Ház a 122. paragrafust alkalmazva hasonló általános vámot jelent be – mondta a Goldman Sachs befektetési bankház Jan Hatzius által vezetett csapata. Ez időt adna a kormányzatnak arra, hogy előkészítse a potenciálisan magasabb vámok kivetését. Később pedig a 232. szakasz alapján erősebben támaszkodhat ágazati vámokra is, különösen az olyan termékek esetében, mint a gyógyszerek és az elektronika.

A bíróság beavatkozása ellenére a Goldman Sachs nem számít lényeges változásra a kormányzat vámügyi törekvéseiben.

Megint igaza lesz a gurunak?

Az A nagy dobás (The Big Short, 2015) című film és könyv által bemutatott legendás befektető, Michael Burry mostanában agresszívan medvepiacra (áresésekre) fogad – írta az Investing.com. Eladási opciós pozíciót nyitott az Nvidia részvényeire, amely a hírek szerint valamivel több mint 90 millió dollárt ér. De a tőkeáttétel miatt a valóságban több száz millió dollárnyi részvénypakett shortolását (eladását) is jelentheti.

További vaskos eladási opciós pozíciókat is bejelentett a JD.com, valamint a PDD Holdings részvényeire. Ezek mögött az a megfontolás állhat, hogy a Kínából közvetlenül importáló vállalkozások és fogyasztók költségei megnövekedtek.

A Burry-tézis máris beigazolódott, mivel május utolsó hetében a PDD csalódást keltő negyedéves eredményről számolt be.

Jönnek a robotok?

Jensen Huang, az Nvidia vezérigazgatója a CNBC-nek adott interjújában elmondta, hogy a robotika a következő „három-négy-öt évben” elérhető közelségbe kerül, és cége számára ez a terület a következő nagy dobás.

Az önvezető autók már itt vannak, a robotika is már a sarkon, robotgyárak épülnek világszerte, igen, ez a következő nagy növekedési lehetőség tette hozzá.

Huang kitartott amellett, hogy az Nvidia chipgyártó cégből „a teljes infrastruktúrával” foglalkozó vállalattá fejlődött, és a szoftver meghatározó része lesz az üzletmenetnek.

 

Kripto árfolyamok és grafikonok

 

Mémrészvényből bitcoin-részvény

A „mémrészvényként” elhíresült GameStop 4710 bitcoint vásárolt, ami 512,89 millió dollárba került. A vállalat részvényei a bejelentés után hat százalékkal emelkedtek. A vállalati bitcoin-vásárlások egyre gyakoribbak, sokan pályáznak a Strategy (volt Microstrategy) befektetőcég ilyen irányú sikereire. Egy gyűjtés szerint a fontosabbak a tőzsdei vállalatok köréből, valamint bitcoin-állományuk értéke milliárd dollárban:

  • MSTR (Strategy): 62,5
  • XXI (Twenty One): 4,2 (terv)
  • DJT (Trump Media): 2,5 (terv)
  • ASST (Strive): 1,5 (terv)
  • MTPLF (Metaplanet): 0,84
  • GME (GameStop): 0,5
  • SMLR (Semler Scientific): 0,46
  • ALTBG (The Blockchain Group): 0,155
  • KULR (KULR Technology): 0,086
  • Forrás: Telegram, Crypto Narratives csatorna

Rád is pályáznak a koreai hackerek?

Az észak-koreai állami hackerekkel azonosított Lazarus Group az egyéni kereskedőkre helyezi át a hangsúlyt a kriptovaluta-sajtó szerint. Most több mint 5,2 millió dollárt loptak el egyetlen kriptókereskedőtől. Az eltulajdonított értékeket a Tornado Cash rendszerén keresztül mosták tisztára, és több pénztárcán keresztül folyatták tovább.

A Lazarus Group vélhetően Észak-Korea nukleáris ambícióit finanszírozza, és a tiltott nyereséget orosz bűnszervezetek és kínai tőzsdén kívüli brókerek hálózatán keresztül mossa tisztára – írta a Traders Union.

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 35950 35950 37190 -0,83% 0 0 16 104 709 070 HUF 2026-03-20 17:05:29
MOL 3916 3880 3940 +2,78% 0 0 10 915 840 100 HUF 2026-03-20 17:08:16
MTELEKOM 2010 2005 2045 0,00% 0 0 3 342 475 165 HUF 2026-03-20 17:05:08
RICHTER 11740 11620 11820 +0,43% 0 0 4 508 189 910 HUF 2026-03-20 17:13:00
OPUS 495 495 509 -0,80% 0 0 647 131 189 HUF 2026-03-20 17:14:29
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru A Mol szárnyalása húzta pluszba a BUX-ot
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 18:41
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 312,13 pontos, 0,26 százalékos emelkedéssel, 122 107,32 ponton zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Felmegy a vérnyomása, ha meglátja ezt a forintárfolyamot
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 18:22
Megint csúnyán gyengült a magyar fizetőeszköz.  
Részvény / Deviza / Áru Rossz hangulatban nyitottak az amerikai tőzsdék
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 16:01
Mínuszban kezdték a napot az amerikai értékpapírpiacok pénteken.
Részvény / Deviza / Áru A Mol és a Magyar Telekom húzza felfelé a budapesti tőzsdét
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 11:46
A Mol-árfolyam 2,2 százalékkal emelkedett délelőttig, és közelít a 3900 forintos szint felé. 
Részvény / Deviza / Áru Nagy szükségünk van ezekre az elátkozott befektetésekre
Eidenpenz József | 2026. március 20. 09:56
Követték-e az olajcégek az olajár robbanását? Hogyan érdemes profitálni a fekete aranyból? Miért vannak az olajrészvények feketelistán? Hogyan jártak a Mol-részvényesek az olajársokk nyomán? Mely módokon fektethet be most egy kisbefektető?
Részvény / Deviza / Áru Visszafordulhat-e a Richter, tovább emelkedik-e a Mol? Ez várható pénteken a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 08:43
A Richter csütörtökön lefordult az ellenállási szintről és a 30 napos mozgóátlag sem tudta megtartani, a Mol viszont közeledett az ellenállási szinthez.
Részvény / Deviza / Áru Lendülettel kezdte a napot a forint: mennyibe kerül most a dollár?
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 07:29
Visszatért a dollár-forint árfolyam a 340 alatti szintre péntek reggelre, az euró-forint árfolyam pedig ismét 390-nel kezdődik. Mindhárom fő devizával szemben erősödött a forint.
Részvény / Deviza / Áru Az ipari részvények csökkentek a legnagyobb mértékben New York-ban
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 06:27
A Dow Jones 0,44 százalékkal esett vissza, emellett az S&P 500 és a Nasdaq Composite mutatói is csökkentek.
Részvény / Deviza / Áru Pocsék nap vagy fordulat? Így zárt a forint
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 18:29
Estére valamennyire magára talált a magyar fizetőeszköz. 
Részvény / Deviza / Áru Az olajár-emelkedés mentette meg a Molt
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 18:11
Nemzetközi hangulat húzta le a BUX-ot. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG