3p

Mi lesz a privát vagyonokkal?

Vagyonadó, bizalmi vagyonkezelés, alapítványok, magántőkealapok – 2026 fordulópontot hozhat.
Ne hozzon fontos döntéseket a legfrissebb információk nélkül!
Vegyen részt a Klasszis Investment & Wealth Management Summit 2026 konferencián, és hallgassa meg a legjobb szakértőket!

Részletek és Early Bird jelentkezés >>

Visszaesett az élelmiszerek, a nyersanyagok, illetve a feldolgozott termékek exportvolumene is.

Áprilisban is jelentős, 1,4 milliárd eurós többlet alakult ki a termék-külkereskedelmi egyenlegben. Ez ugyanakkor 354 millió eurós romlást jelent a tavalyi év azonos időszakához képest.

Ennek oka, hogy amíg az import értéke nőtt 1,5 százalékkal, addig az exporté ugyanennyivel csökkent. Az árhatás kiszűrésével a behozatal volumene összességében nem változott a tavalyi évhez képest, miközben a kivitelé csökkent 2,3 százalékkal. Ebben szerepet játszhatott, hogy idén áprilisban a húsvét nyomán eggyel kevesebb munkanap volt

- reagált Molnár Dániel.

Az MGFÜ elemzője szerint az exportot áprilisban is az energiahordozók kivitele húzta felfelé, amely ugyanakkor a gazdasági növekedés szempontjából semleges, a bővülés mögött elsősorban az áll, hogy hazánk tranzitországgá vált, jelentős mértékben exportál energiahordozókat Ukrajnába, emiatt pedig az import is hasonló mértékben nőtt. Visszaesett ellenben az élelmiszerek, a nyersanyagok, illetve a feldolgozott termékek exportvolumene is. Az élelmiszer kivitel csökkenésében szerinte a ragadós száj- és körömfájás hatása, a bevezetett kereskedelmi korlátozások is megjelenhettek.

Ezzel szemben a legnagyobb súlyú gépek és szállítóeszközök kivitele kismértékben nőtt áprilisban. A naptárhatással együtt ez jelezheti, hogy az áprilisi ipari teljesítmény már némiképp kedvezőbb képet mutathatott. Az exportot továbbra is a külső kereslet gyengélkedése fogja vissza. Legfontosabb külpiacunkon, Németországban, habár fokozatos javulást mutatnak a konjunktúraindexek, a vállalatok továbbra is pesszimisták, a vámháború és a geopolitikai konfliktusok változatlanul bizonytalanságot jelentenek.

Az import esetében árufőcsoportok szerint a kivitelhez hasonló képet láthatunk, az energiahordozók behozatala megugrott, miközben a gép és szállítóeszközök importja kismértékben nőtt, a többi termékcsoport pedig visszaesett. Az importot a gyengébb exportteljesítmény, illetve a beruházások elhalasztása fogja vissza, amelyet ellensúlyoz a továbbra is erőteljes fogyasztás – vélte Molnár Dániel.

Csökkent az export
Csökkent az export
Fotó: Depositphotos

Regős Gábor szerint az adat értékeléséhez azonban figyelembe kell vennünk a húsvéthatást – idén áprilisban volt a húsvét, tavaly pedig március legvégén (április 1-jére esett húsvéthétfő). Ez egyrészt azzal járt, hogy eggyel kevesebb munkanap volt idén áprilisban, ami így az exportot visszahúzta, míg a húsvéti bevásárlások részbeni áprilisra húzódása növelhette az idén áprilisi importot. Ezt figyelembe véve tehát az exportnál inkább beszélnék stagnálásról, ami persze még mindig nem egy növekedés, de az elmúlt hónapokban, években sokszor látott csökkenéshez képest már ez is kedvezőbb.

A Gránit Alapkezeló elemzője úgy látja: akövetkező hónapok külkereskedelme szempontjából sok a bizonytalanság. Most nem csak a külső kereslet alakulása a kérdés, hanem az Egyesült Államok által kivetett vámok sorsa is, amelyről néhány naponta újabb és újabb hír jelenik meg – az eddigiekkel szemben akár gyökeres fordulatot is hozva. Az év vége felé a nagy gyárak indulása mindenképpen adhat egy lökést az exportnak, bár ezek importigénye az importoldalon is meglátszik majd.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hétvégi nagyüzem: három új államtitkárt neveztek meg
Privátbankár.hu | 2026. május 23. 15:52
Lannert Judit és Vitézy Dávid is választott.
Makro / Külgazdaság Ez volt a Tisza győzelmének hátterében Orbán Anita szerint
Privátbankár.hu | 2026. május 23. 13:49
A személyes kapcsolat nagyon fontos volt.
Makro / Külgazdaság Végre megszólalt Novák Katalin jobbkeze a kegyelmi ügyről
Privátbankár.hu | 2026. május 23. 13:09
Újabb fontos részletre derült fény.
Makro / Külgazdaság „Ez csalás, a költségvetés meghamisítása” – nem kertel Vitézy Dávid
Privátbankár.hu | 2026. május 23. 12:33
Zajlik a dokumentumok átvizsgálása az új minisztériumban, súlyos dolgokat találtak.
Makro / Külgazdaság Korábban soha nem látott elköteleződés kell a magyar euróhoz – Interjú
Imre Lőrinc | 2026. május 23. 11:56
Korábban soha nem látott befektetői bizalom mutatkozik Magyarországgal, a magyar eszközökkel szemben a választások óta. Ezt leginkább a Tisza Párt erősebb európai arcéle és az eurózónához való csatlakozás ígérete támogatják. Ugyanakkor most, hogy munkába állt az új kabinet, a fiskális politika oldaláról is fel kell építeni a bizalmat, hogy az tartós maradhasson – többek között erről beszélt a lapunknak adott interjúban az MBH Befektetési Bank Brókeri, Nemzetközi és Letétkezelési sales ügyvezető igazgatója. Demjén Ottó szerint a befektetők kockázatvállalási kedvének is jót tehet a mostani helyzet, ugyanakkor a nemzetközi konfliktusok miatt nem árt szárazon tartani a puskaport.
Makro / Külgazdaság A Mol-vezér még reménykedik a szerbia bevásárlásban
Privátbankár.hu | 2026. május 23. 10:37
Mindenkinek jó lenne a tranzakció Hernádi Zsolt szerint.
Makro / Külgazdaság Nem túl optimista a Mol-NIS üzlettel kapcsolatban Aleksandar Vucic
Privátbankár.hu | 2026. május 23. 09:12
De szeretnének hosszútávú megoldást találni a helyzetre.
Makro / Külgazdaság Megszületett az ítélet, amitől félhetett a Tisza-kormány
Privátbankár.hu | 2026. május 23. 08:38
Részletes elemzést közölt a hitelminősítő, de mi lesz Magyarország besorolásával?
Makro / Külgazdaság Varga Mihály hitet tett az euró bevezetése mellett
Privátbankár.hu | 2026. május 22. 19:35
A Magyar Nemzeti Bank elnöke arról beszélt: a jegybank célja, hogy Magyarország megfelelően felkészült, versenyképes gazdaságként csatlakozzon az euróövezethez.
Makro / Külgazdaság Két reformon múlhat több ezer milliárd forint uniós forrás érkezése Magyarországra
Privátbankár.hu | 2026. május 22. 18:31
Az Európai Bizottságnál úgy látják: Magyar Péter ellenáll a nyugdíj- és az adóreformnak is, mert az államháztartás már nehezen bírná a többletterhelést. Az extraprofitadók eltörlését sem tudják egyelőre vállalni, de a határidő szorít.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG