1p

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 80,22 pontos, 0,1 százalékos csökkenéssel, 79 471,58 ponton zárt hétfőn.

A részvénypiac forgalma 32,6 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest. Szemán Péter, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta: napközben a korábbi csúcsértékét és a 80 ezer pontot is átlépte a BUX, végül enyhe csökkenéssel zárt.

Árfolyam

A nemzetközi hangulat kedvező volt, Trump döntését az új pénzügyminiszterről kedvezően fogadták a piacok – tette hozzá. A vezető részvényekkel kapcsolatos hír nem érkezett, az OTP részvényeknél enyhe korrekció volt.

  • A Mol 54 forinttal, 2,03 százalékkal 2718 forintra erősödött, 6,6 milliárd forintos forgalomban.
  • Az OTP-részvények ára 240 forinttal, 1,09 százalékkal 21 700 forintra csökkent, forgalmuk 19,6 milliárd forintot tett ki.
  • A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal, 0,32 százalékkal 1248 forintra nőtt, forgalma 1,2 milliárd forint volt.
  • A Richter-papírok árfolyama 30 forinttal, 0,28 százalékkal 10 650 forintra esett, a részvények forgalma 4,8 milliárd forintot ért el.

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 27930 27740 27990 +0,18% 0 0 4 482 366 980 HUF 2025-07-11 17:06:55
MOL 3030 3012 3030 0,00% 0 0 1 304 371 794 HUF 2025-07-11 17:05:26
MTELEKOM 1782 1766 1782 +0,34% 0 0 338 535 800 HUF 2025-07-11 17:05:33
RICHTER 10200 10170 10340 -0,87% 0 0 1 074 288 620 HUF 2025-07-11 17:05:46
OPUS 599 595 599 -0,17% 0 0 72 318 652 HUF 2025-07-11 17:05:13
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Már nagyon a hétvégét érezte a forint – ennyire jutott
Privátbankár.hu | 2025. július 11. 18:45
A magyar devizát elhagyta ereje a pénteki kereskedésben a bankközi piacon.
Részvény / Deviza / Áru Hírek nélkül a Magyar Telekom tudott a legtöbbet erősödni
Privátbankár.hu | 2025. július 11. 18:01
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 76,36 pontos, 0,08 százalékos csökkenéssel, 99 921,45 ponton zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Amerika is minuszban nyitott
Privátbankár.hu | 2025. július 11. 15:59
Csökkenéssel nyitottak az amerikai értékpapírpiacok pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Eltűnt a parkett a BUX alól
Privátbankár.hu | 2025. július 11. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,84 pontos nyitás után csökkent pénteken kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Szemétből kincs: eluralták az amerikai értéktőzsdét a mémrészvények?
Sasvári Péter | 2025. július 11. 14:29
A mémcoinok után itt vannak a mémrészvények! Egyes befektetők figyelme a biztonságos hozamokat produkáló cégek (mint például a „magnificent seven”) helyett szándékosan a volatilis, sőt, sokszor konkrétan alulteljesítő cégek részvényei felé fordult. Ezeket nevezik – a mémcoinok után – mémrészvényeknek. De mi a logika emögött, és mennyire veszélyes ez a spekulatív trend?  
Részvény / Deviza / Áru Felszedték a parkettet Budapesten
Privátbankár.hu | 2025. július 11. 11:38
A kezdeti jó hangulat elilant a tőzsdén, fél 12-kor bukóban volt a BUX.
Részvény / Deviza / Áru Bizakodhat, akinek magyar részvénye van
Privátbankár.hu | 2025. július 11. 09:13
Míg az ázsiai piacok vegyesen mozogtak, addig a BUX az előző napi záróértékénél magasabban nyitott.
Részvény / Deviza / Áru Trump csúcsra lökte az első számú kriptodevizát
Privátbankár.hu | 2025. július 11. 08:09
Rekordszinten a bitcoin jegyzése.
Részvény / Deviza / Áru Szívhatja a fogát, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró
Privátbankár.hu | 2025. július 11. 07:48
Gyengült a forint jegyzése reggel.
Részvény / Deviza / Áru Végre jó hír érkezett Trump háza tájáról
Privátbankár.hu | 2025. július 11. 06:23
Emelkedéssel zártak a New York-i tőzsde főbb mutatói.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG