3p
A gyorsjelentés-dömping mellett Donald Trump és az EU-vezetők, a vámok vannak a középpontban ma, a tőzsdék azonban irányt keresnek. Az amerikai elnök kiszámíthatatlansága egyenesen irritáló, alig 24 órája még a vámokat dicsérte, most pedig kijelentette, hogy el kéne törölni az összeset. Persze nem hisznek már neki semmit.
Egy spanyol ajkú nő "Trump, idióta vagy" táblát tart a Los Angeles-i tüntetésen, 2016. 11. 09-én. Forrás: EPA/Eugene Garcia

Donald Trump 24 órával ezelőtt még arról beszélt, milyen jó dolog a vám, most pedig az EU-vezetőkkel való találkozója előtt kijelentette, hogy el kéne törölni az összeset. “Ez lenne igazán a szabadpiac és a fair kereskedelem” – mondta.

Az EU eközben 20 milliárd dollár értékű megtorlásra készül az USA vámjai miatt – jelentette ma reggel a Bloomberg.

A vámok eltörlése nyilván nagyon jó lenne a cégeknek, a bizonytalanság és össze-vissza beszélés, húzd meg-ereszd meg, ami hónapok óta zajlik, viszont nem tartoznak a tőzsdei befektetők kedvencei közé.

Trump irritál

A német N-tv.de szerint például “Trump irritálja” a szereplőket ezzel a vámtalanítási javaslatával, úgy tűnik, sokan egyszerűen nem hisznek neki. Ez lehet az oka, hogy a tőzsdék eléggé visszafogottak és nem reagáltak erre a hírre.

Az európai vezető tőzsdék inkább irányt keresnek vagy kivárnak, a német DAX index szerény mínuszban, a francia CAC 0,2 százalékos pluszban van fél tizenegykor. Az USA határidős indexei is csekélyke esést vetítenek előre. Erre a hétre esik az amerikai cégek gyorsjelentéseinek zöme, de Európában is potyognak bőven, meg sem kíséreljük felsorolni, dömping van. Deutsche Bank, AT&T, Texas Instruments, csak pár a nagyobbak közül.

A Richter emelkedik csak

Budapest, Varsó és Prága indexei egyaránt a nulla közelében billegnek, minimális, egy ezrelék alatti pluszokban. Az OTP tovább harcol a 10 000 forintos határral, ahol tegnap végzett, most is csak tíz forinttal sikerült fölé emelkednie.

A forgalom minimális, nyárias, jellemző, hogy az EstMedia, azt Opus és a Richter is megelőzte volumenben a Molt. Az olajcég egyébként 0,2 százalékkal esik (2676), a gyógyszergyár 0,6 százalékkal drágul (4840-re). Két százalékkal esik az Opus, egyel a Konzum.

További árfolyamok itt láthatók

Megállt a líra zuhanása

A forint nagyjából ott van, ahol tegnap este, 325,70 az euró ára. (A kamatokról és a forintról itt írtunk.) A török líra nem szakad tovább, valamelyest emelkedik a tegnapi hatalmas zuhanás után, amit a kamatemelés elmaradása váltott ki.

Jönnek a bitcoin-ETF-ek, vagy sem?

A bitcoin tovább erősödött, annak ellenére, hogy egy hír szerint szeptemberre halasztanák az egyik ETF-alapítási kérelem elbíráslást az USA-ban. Kiderült, hogy többféle ETF is engedélyre vár, csak az egyik szenved halasztást, a többiről még nincs hír.

A piacon úgy várják ezeket az ETF-eket, mint a messiást, ezeken keresztül ugyanis t9öbb intézményi tőkét vonzhatna a kriptodeviza-szektor. A bitcoin árfolyama négy százalékkal 8310-re emelkedett az utóbbi 24 órában, de éjszaka elérte a 8500-at is. Az ether egy százalékkal 475-re drágult.

Trump lábon lövi magukat?

Az amerikai típusú olaj, a WTI stagnál, a Brent 0,6 százalékkal drágul. Az amerikai autóipari beszállítók szervezete figyelmeztetett, hogy a Trump-féle büntetővámok a költségek elszállását okozhatják, ami leépítéssel járhat az ágazatban.

Összesen 871 ezer dolgozót foglalkoztat ez az iparág. A leépítésekkel a Donald Trump által szándékolttal pont ellentétes hatást érnének el a vámok.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42080 42020 42830 -0,75% 42070 42090 2 500 673 330 HUF 2026-10-14 09:52:04
MOL 4938 4900 4946 +0,86% 4924 4940 201 562 040 HUF 2026-10-14 09:52:37
MTELEKOM 2610 2600 2628 +0,38% 2610 2614 111 794 922 HUF 2026-10-14 09:53:26
RICHTER 12430 12410 12490 +1,47% 12440 12460 92 957 080 HUF 2026-10-14 09:52:20
OPUS 214 212 217 -0,69% 211 214 7 473 245 HUF 2026-10-14 09:39:49
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Egyelőre alig pörög a pesti tőzsde, de jöhet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 09:25
Kedvező hangulatban indulhat a kereskedés.
Részvény / Deviza / Áru Még nem tudni mitől, de sokkal erősebb lett a forint
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 07:42
Erősödött szerdára virradóra a forint a főbb devizákkal szemben az előző délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Kiderült, hogy mi történt a New York-i tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 06:19
Gyengüléssel zártak kedden a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Ezt tette a forinttal az EU-s pénzek feloldása
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:40
Erősödött kedden a forint árfolyama a főbb devizákkal szembeni kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
Részvény / Deviza / Áru Kedd estére lelohadt a brókerek arcáról a vigyor
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:18
Bezárt a pesti tőzsde, íme a keddi eredmény.
Részvény / Deviza / Áru Nem lesz boldog, ha rápillant az olaj és a gáz árára
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 16:33
Elindult a keddi kereskedés a világ legnagyobb tőzsdéjén is.
Részvény / Deviza / Áru Kicsattanó formában van a pesti börze
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 14:41
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 0,88 pontos nyitás után emelkedett kedden kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Kutyának sem kell az ékszer, az óra – most kell luxusba fektetni?
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 12:44
Egyelőre nem mutat erőt a luxusipar, legalábbis a meghatározó piaci szereplő számai alapján.
Részvény / Deviza / Áru Kizöldültek Európa nagyjai, mindenki kövér számjegyekre áhítozik
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 10:36
Erős a kezdés Európa legfontosabb piacain, kedden.
Részvény / Deviza / Áru Fordulat jöhet az európai telekompiacon
Karikás Krisztián | 2026. október 13. 10:09
Az európai telekommunikációs szektor szereplői az elmúlt években számos nehézséggel szembesültek, ami a szektor relatív teljesítményére is rányomta a bélyegét. A következő években azonban fordulat következhet be a szektor profitabilitásában, amit több fundamentális tényező is támogathat. A régóta várt konszolidáció, a javuló profitabilitás, a csökkenő beruházási szintek és a támogatóbb uniós szabályozás egyaránt hátszelet jelenthetnek a szektor számára – írja a Concorde Értékpapír az elemzésében.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG