3p
Úgy tűnik, túlzott reményei voltak a befektetőknek a kannabisz-részvények kapcsán. A legnagyobb cégeket tömörítő index ugyanis hétfőn óriásit zuhant.

Amikor júniusban a kanadai szenátus jóváhagyta a marihuána legális fogyasztását, sok befektető gondolta úgy, hogy eljött a Kánaán: a szert előállító cégek részvényei emelkedésbe kezdtek, majd augusztus végén, szeptember elején a piac nyitásához közeledve ez többször is őrült tempóba váltott - írja az mfor.hu.

A legfontosabb részvények árfolyamát nézve azt láthatjuk, hogy felfokozottak voltak az előzetes várakozások, és a piaci nyitás előtt majd minden részvény megduplázta az árfolyamát, majd az utóbbi napokban komoly korrekció következett - ennek következtében sok milliárd dollárnyi befektetés tűnt el.

A lap szerint hosszú távon azonban komoly piaci növekedés várható, hiszen a fiatalabb korosztály az alkoholfogyasztás helyett sokkal szívesebben füvezik. Így az elemzők úgy látják, miközben rövid távon túlvettek voltak a papírok, hosszú távon lehet fantázia egy ilyen befektetésben. A kérdés persze az, hogy hol lehet az a pont, ahol érdemes megfontolni ilyen részvények vásárlását.

Ha a rövid távú kérdésekre fókuszálunk, akkor azonban azt áthatjuk, hogy sok a probléma, így például a kanadai legalizálás után rögtön ellátási nehézségek jelentkeztek. Az első napon rögtön akkora volt Kanadában az érdeklődés, hogy több boltban is kifogytak a fűből. Ha pedig nincs áru, nincs bevétel sem, ami rosszul érinti a vállalatokat.

Az elemzők szerint ez is hozzájárult ahhoz, hogy a hurráoptimizmus után jöjjön a kijózanodás. Látva a gondokat ugyanis többen elkezdtek számolni, ezek pedig finoman szólva sem hoztak túl biztató eredményeket. Az egyik legnagyobb ilyen vállalat, az Aurora (múlt heti, zuhanás előtti) 9 milliárd dolláros tőzsdei értéke ugyanis önmagában meghaladja a kanadai piac várható mértékét.

Más kérdés, hogy néhány nap alatt több vállalat is 20-25 százalékos értékvesztést szenvedett el, ami egyes szakértők szerint azt jelzi, hogy a piac gyorsan egyensúlyba kerülhet, és akár néhány napon belül a vállalatok tőzsdei értéke illeszkedhet a várható piacmérethez.

Az elemzők szerint további áresés esetén lesznek jó befektetési célpontok. További lökést pedig az adhat a részvényárfolyamoknak, ha az Egyesült Államokban novemberben tartandó időközi választásokkal egy időben tartandó népszavazáson még több helyen döntenek az amerikaiak a marihuána orvosi, illetve rekreációs célú felhasználásának engedélyezése mellett.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42490 41500 42490 +3,94% 0 0 18 454 723 960 HUF 2026-06-12 17:05:14
MOL 3826 3820 3960 -2,65% 0 0 2 037 486 054 HUF 2026-06-12 17:07:25
MTELEKOM 2730 2702 2740 +1,49% 0 0 2 457 863 112 HUF 2026-06-12 17:05:16
RICHTER 11930 11700 11950 +2,40% 0 0 1 102 608 070 HUF 2026-06-12 17:05:24
OPUS 347 333 374 -5,83% 0 0 95 624 670 HUF 2026-06-12 17:11:49
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Kilőttek a SpaceX részvényei, Elon Musk már a Marsra vinné az embereket
Privátbankár.hu | 2026. június 13. 14:46
A kibocsátási árhoz képest mintegy húsz százalékos árfolyamemelkedéssel zárták az első tőzsdei kereskedési napot pénteken a SpaceX űrkutatási vállalat részvényei, aminek nyomán az alapító-résztulajdonos Elon Musk vagyona a nap végére meghaladta az 1000 milliárd dollárt.
Részvény / Deviza / Áru Közel a nagy megállapodás? Szépen zárta a napot a New York-i tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. június 13. 09:09
Emelkedtek pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói az amerikai-iráni megállapodás közeledésének hírére.
Részvény / Deviza / Áru Csúcsot döntött a forint az euróval szemben
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 18:46
Erősödött pénteken a magyar fizetőeszköz a főbb devizákkal szemben a délelőtti jegyzéséhez képest a bankközi piacon. A forint az euróval és a svájci frankkal szemben idei legerősebb árfolyamát érte el.
Részvény / Deviza / Áru Szépen zárta a hetet a BUX
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 18:15
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 2195,99 pontos, 1,64 százalékos emelkedéssel 135 724,68 ponton zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Nyögvenyelősen indult a nap az amerikai tőzsdéken
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 16:44
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Csányi Sándor lehet elégedettebb, mint Hernádi Zsolt
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 15:15
A Budapesti Értéktőzsdén szárnyaló blue chipek közül az OTP jobban drágul nemcsak a Molnál, hanem a Magyar Telekomnál és a Richternél is.
Részvény / Deviza / Áru SpaceX-tőzsdei bevezetés: határ a csillagos ég?
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 12:33
A SpaceX iránt óriási az érdeklődés. A Rocket Lab mintáját követi a cég.
Részvény / Deviza / Áru Valami bűzlik? Ha Putyinék ezt tényleg meglépték, beleremeghet az aranypiac
Czwick Dávid | 2026. június 12. 11:58
Vlagyimir Putyin Oroszországa egyetlen mozdulattal gallyra vágja az arany piacát? Az orosz elnök egyik tárcavezetője nemrég brutális „manőverrel” sokkolta még a tapasztalt profikat is. Az elmúlt időszakban az iráni konfliktus miatt már így is sanyargatott arany árfolyamának akár a kegyelemdöfést is jelentheti, ha helytálló az orosz elnök emberének közlése. Mindenki dobja előbb az aranyat, majd a maradék nemesfémet? Mutatjuk, hogy mit érdemes tudni a részletekről!
Részvény / Deviza / Áru Félidőben is jó formában a magyar tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 11:48
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe dél előtt nem sokkal, 135 305 ponton állt, 1,3 százalékos pluszban. A részvénypiac forgalma délelőtt 7,3 milliárd forint volt. 
Részvény / Deviza / Áru Emelkedő pályára állt a hazai értéktőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 09:36
Az általános nemzetközi hangulatot meglovagolva, erősödéssel indította a hét utolsó kereskedési napját a Budapesti Értéktőzsde is. A főbb részvények egyaránt emelkednek az „iráni hangulatra.” 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG