2p
Jól indult a hét, jó és rossz hírek harcából a jók kerültek ki győztesen. Új rekordot ütött a német és a magyar tőzsde, száguldott a bécsi, de az USA-ban is erős az emelkedés. Az olaj jól fogadta a kitermelés-korlátozásról szóló híreket.
(Fotó: Wikimedia Commons)

A hétvégi cyber-támadásoknak kettős hatása is lehetett, a bizonytalanságot és a veszélyt kevéssé tűrik jól a tőzsdék, az internetbiztonsággal foglalkozó cégek árfolyama viszont felment. A stabilitás mellett szólt az is, hogy a hétvégén az egyik legnépesebb német területen Angela Merkel pártja nyert tartományi választásokat, és az olaj is inkább pozitívan hatott, főleg a nyersanyaggal foglalkozó cégek részvényeire. Az újabb koreai rakétakísérlet viszont aligha vidította fel a befektetőket.

Összességében a német tőzsdeindex 0,3 százalékkal, francia 0,2, a brit mutató negyed százalékkal ment fel. A vezető amerikai tőzsdék 0,4 százalékos pluszban voltak valamivel este hat után. Az osztrák tőzsde vélhetőn politikai okokból, a várható előrehozott választások miatt száguldott.

Itthon a BUX index volt a nap elején jelentősebb pluszban és mínuszban is, végül alig változott, 0,1 százalékkal emelkedett tovább. A záróárat nézve azonban ez is történelmi rekord. Szépen teljesített a Richter, 0,7 százalékkal 6965 forintra ment fel. A Mol 0,7 százalékkal esett, 22 800-ra, az OTP 0,2 százalékkal feljebb, 8500 forinton zárt. A Telekom is három forinttal 472-re drágult.

A forint nagyot erősödött, 308,80 is volt az euró, este 308,95 körül állt, de ez is 1,1 forint körüli árcsökkenés. Erősödött a złoty és a cseh korona, valamint a török líra is. Az olaj miatt nagyon felment a rubel, a Richternek ez is segíthetett. Erősödött az euró, az euró/dollár 1,0975.

Miután bejelentették, hogy fél év helyett 9 hónappal akarják meghosszabbítani az OPEC kitermelés-korlátozási megállapodását, az olaj árfolyama három százalék feletti pluszban is volt. Este 2,5 százalékos emelkedéssel 4910, illetve 52,10 volt a WTI és a Brent. Erősödött az arany, az ezüst és a réz is.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45870 45320 46140 +1,26% 0 0 10 570 998 730 HUF 2026-09-25 17:08:37
MOL 5150 5150 5260 -1,90% 0 0 2 245 141 420 HUF 2026-09-25 17:05:19
MTELEKOM 2540 2536 2558 -0,16% 0 0 653 994 800 HUF 2026-09-25 17:05:21
RICHTER 12480 12460 12690 -1,34% 0 0 2 127 025 090 HUF 2026-09-25 17:05:23
OPUS 282 275 284 +0,89% 0 0 19 227 815 HUF 2026-09-25 17:05:21
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mosolyoghat, ha meglátja, mennyibe kerül az euró!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 18:45
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Szomorúan vonulhatnak víkendezni a pesti brókerek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:42
A medve uralkodott a hazai tőzsdén a hét utolsó kereskedési napján.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett New Yorkból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 16:17
Kinyitott a tengerentúli tőzsde, friss olaj- és gázárak érkeztek.
Részvény / Deviza / Áru Valami fontos zajlik a pesti parketten
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:44
Mínusszal indult a nap, aztán pluszba fordult.
Részvény / Deviza / Áru Magához tért a reggeli kómából a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 11:42
A reggeli mínuszok után már kisebb emelkedés látható a hazai tőzsdén. A blue chipek a Mol kivételével pluszban vannak.
Részvény / Deviza / Áru Kriptoparadicsom lehetnénk a szektor fidesztelenítése után?
Eidenpenz József | 2026. szeptember 25. 10:21
Sorra jönnek vissza a korábban elüldözött cégek a magyar kriptópiacra, de még egy kézen meg lehet őket számolni. Sok magyar kriptós külföldre költözött, például Máltára vagy Paraguayba a szabályozás és az adózás miatt, miközben a hazai adókulcs a környező országokhoz képest magasnak számít az ágazatban.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt erős a kezdés a tőzsdéken itthon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:19
Elindult a pénteki kereskedés. A BUX pár pontos csökkenéssel kezdte a reggelt, míg Európában vegyes a kép. Emelkedik az arany és az olaj ára is, a gáz ára viszont lejjebb ment.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírtak a részvényekkel amerikában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:46
Bár a Nasdaq minimális pluszban zárt, összességében nem jó hangulatú kereskedés jellemezte az amerikai tőzsdét csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Befutott a forintzárás, ennyiért adják az eurót
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:20
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Ma semmi sem menthette meg a magyar piacot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 494,39 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 151 507,86 ponton zárt csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG